Hóember, Reich Károly

Ahogyan ígértem, folytatom a visszatekintgetést, de már megörvendeztetlek Titeket egy olyan kiadvánnyal, ami könyvnek számított mindenképpen, és mindannyiunknak tetszett annak idején is, és tetszik most is. Mi több! Most igencsak aktuális, lett légyen erről szó:
Hóember
Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest,1981.
rajzolta  Reich Károly
A kötet jelenleg nem kapható, és bár a Móra Kiadó Honlapján szép hosszú listája van a Reich Károly illusztrálta könyveknek, ez nincs közöttük. Szerintem igencsak sajna, merthogy ez egy szemet gyönyörködtető, időt álló, informatív, hangulatos, kedves, művészi album.
Annak ellenére, hogy anno az 1981-es kiadás is 60.000 példányszámos volt, most az Interneten rákeresve egy aukciós portálon találtam meg egy darabot 1200 Ft-os kikiáltási áron, aki kedvet kap, nosza rajta, 0- 6 éves korig, sőt még azután is,  akár a könyvszépségeket gyűjtögető felnőtteknek is kitűnő ajándék lehet. (Hiába, közeleg a Karácsony, engem is megszállt a reklámszellem, bocs!)
Mivel minden oldalát kommentálnám, valamennyiről teszek közzé fotót, és őszintén remélem, hogy helyesen rémlik vissza a szerzői jogi törvény idevágó passzusa, és nem követek el jogsértést.
A kötetnek nem csupán címe az, hogy Hóember, a címszereplő hóember egyszer vissza is tér, és ez lehetőséget teremt elmesélni a hóember “keletkezéstörténetét”. Amikor nagyobbacska lett a gyerek, tetszett neki a történet, amit kerekítettem  köré, azaz hogy (nagyon leegyszerűsítve) tél lett, sok hó esett, a gyerekek nagyon élvezték, ezt és ezt tettek, majd megépítették a hóember, aki az ablakon bekukucskálva gyönyörködött a karácsonyfában, később a gyerekek korcsolyaparádéjában.. Szóval, van sztori. Olyannyira, hogy ahány anyuka, annyi történet kerekíthető a lapokon.
Ennél is sokkal nagyobb érdeme a könyvnek, hogy valamennyi oldala önálló mesélésre, nézegetésre, gyönyörködésre, belefeledkezésre alkalmas. Nem jó szó ez az alkalmas. Inkább buzdít, hívogat, elragad. Igen,ezt kerestem: magával ragad a képi világ. Engem a tejbedara-illatú oviba ránt vissza, Tordát bizonyára nem, de tény,hogy  ez a kiadvány mindkettőnktől ötöst kapott.
Amik először felkeltették Torda érdeklődését a címlapon – én pedig igyekeztem az ő kérdései, mondandója kapcsán hozzászólni, nem pedig a saját gondolataimat ráerőltetni – azok a hulldogáló hópelyhek voltak, meg a cirokseprű,  amilyen nekünk is van itthon, továbbá aggodalmaskodott, hogy megfázik a madárka.
No de mindjárt meg is nyugodhatott, merthogy Reich Károly – ki tudja, talán a gyermeki lelket ilyen jól ismerte – rögtön a második oldalra madáretetőt rajzolt, falatozó, s imigyen zsírosodó madárkákkal, akik így nem fáznak meg. A legszebb az egészben, hogy hasonló madáretető van az ablakunk előtt is, komoly hidegekben a képen ábrázolttal azonos telítettségű.
A madárkák mellett – ennél mi sem természetesebb – Torda és Zsálya (a szomszéd kislány) láthatók szánkózásközben. Azaz, a harmadik oldalon már azonosult is a gyermek a látvánnyal, térrel, mesével, továbbá itt tanulta meg azt a szót, hogy kucsma.
A következő oldalpáron betekintünk az ablakon, ahol Tordát idézem: “már világítanak, de még nem gyújtottak be”, azt majd csak a jobb oldali képen, és ezt onnét tudhatjuk, hogy ott  már füstöl a kémény. Zseniális. Torda szerint a házikóban olyan jó meleg van, hogy még a róka is eljön megnézni (megj.: amíg csak ezt a rókát látta, a róka nem a gonosz, hanem a kedves, szeretni való állat kategóriába tartozott. Vuk ezt a vonalat erősítette, de a Walt Disney-féle Pinocchio feldolgozás kissé elbizonytalanította csemetémet.)
És megszületik a hóember. Torda és Zsozsó építették, Vackor segített. Ugye észrevettétek, kedves Olvasóim, hogy az éles szemű gyermek látja ám, hogy ez egy másik kislány? Mi több! A korábbi képen a kisfiú tűnik idősebbnek, ezért a kislány ott csak Zsálya lehet, aki fiatalabb, mint ő, itt pedig a leányka szemmel láthatóan az idősebb, szóval ő csakis a másik barátnéja lehet, Zsófi.
Vackorra visszatérve. A mi Vackorunk pulikutya, véletlenül sem hasonlít a képen szereplőhöz. Bár nem vagyok hozzáértője a gyermeki léleknek,arra gondolok, azért látja magát és a szívéhez közelállókat (barátnők, kutyusunk) bele a képbe, mert az
  1. kedves, vidám hangulatot sugároz, amilyet ő már átélt, vagy szívesen átélne
  2. biztonságban érzi magát a képben
Ezért IS kijár Reichnek a zseniális jelző.
Hála és köszönet pedig azért, mert Mikulást és a karácsonyfát jól elkülöníti. Tudom én, hogy ez akkor, amikor a könyv megjelent, nem volt ilyen fontos, illetve, így volt magától értetődő. Ma azonban nagyon is fontos ahhoz, hogy a karácsonyi és az egyéb téli szokásokat a nálunk hagyományos módon tudjuk megmutatni a kis olvasóknak. A kavarodás ugyanis tetten érhető, hiszen a más kultúrkörben írt és rajzolt karácsonyi történetek természetesen az ott szokásos módon közvetítik az ünnepet., Mikulás hoz ajándékot Szenteste, vagy a kis madárkának óvóhelyet adó fenyőt ünnepeljük Karácsonykor  (Fenyőlegenda) stb, stb. Beszámolt erről a szomszédos könyves blog, nem részletezem.
Hozzáteszem, úgy vélem, hogy annak is van pedagógiai értéke illetve szocializációs jelentősége, ha a gyerek megtanulja felismerni a különbözőségben rejlő értéket, megismer más kultúrákat, az ünneplés különböző módjainak tiszteletben tartását. Mégis nagyon jó, hogy van egy ilyen gyönyörű könyvünk, amiben – ahogy a valóságban is – először jön a Mikulás, aztán  később – és itt kiváló lehetőséget ad az időmúlás szemléltetésére az, hogy lapozni kell – később lesz Karácsony.
És lett Karácsony. Nekem nagyon nosztalgikus a fa látványa: gyöngyös, szalagos, házikós, trombitás, csillagos, szaloncukros. Minden van rajt(a), ami kell, és semmi sem hiányzik. Retro, mondhatjátok, hagyományos, mondom én. Szeretem a “tízkilós” karácsonyfatartót, és hogy nincs kismillió ajándék a fa alatt, csak egy baba a lányoknak, kerekes hintaló a fiúknak, nesze neked, gender mainstreaming. Szeretem, hogy itt a hangsúly a fán van, a gyertyákon, az Ünnepen. Én még azt a bizonyos Lángos Csillagot is látni vélem a fenti háttérben, de nem erőszakoskodok, nem ismerhetem Reich szándékát. Nekem ott van, és kész.
A karácsonyos utáni kép időben is tovább lök, Karácsony után kezdődik a téli szünet igazán, síelés, korcsolyázás. Nekem fájó pont ez a síelős dolog, mert bár nagyon szerettem volna kipróbálni, eddig még sohadesoha nem volt a lábamon síbakancs, síléc. Tordának meg pláne nem, így számára sem mond sokat, legfeljebb beharangozó, hogy majd ha nagyobb lesz, megtanulhat síelni és … 

korcsolyázni is! Az én gyönyörűm látja, hogy ők már nagyobb gyerekek, majd kicsit nagyobb lesz ő is, amikor korcsolyázni tanul, és már most sulykolom belé, hogy az rendben, hogy itt van az Ipoly, de azon sohadesoha nemfogunk korcsolyázni. Mert bár könyvesblog ide, könyvesblog oda, mégiscsak alapvetően paramami vagyok, aki szerint a biztonság mindenek előtt..
Szép befejezése a könyvnek az integető kislány, szinte látom, ahogyan a kisfiúval tovasiklik, mi pedig vagy kezdjük elölről a könyvet, vagy Torda integet nekik – szó szerint – és mintegy elbúcsúzván a mese-atmoszférától, visszazökkenünk a valóságba.
Őszintén bevallom, hogy ha nem tartanám rettentően barbár dolognak, és lenne még vagy három példányom, simán felvagdosnám és bekereteztetném, menne a falra a gyerek ágya köré télen. Oké, tudom, tudom, lehet utánnyomatot is kapni valahol biztosan…
Zárszóként még egy kis feldicsérés: A/5-ös méretű, tökéletes, mert csak az ölembe kapom a gyerkőt, kezembe a könyvet, és nagyon kényelmes neki is, nekem is.
About these ads
Címkék: ,

Oszd meg velünk a véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 33 követőhöz

%d blogger ezt szereti: