Monika Weitze: Mese a rózsaszín kiselefántról, aki…

A könyv rámutat arra is, hogy a bánat az élet természetes velejárója, meg kell élni, nem szabad, nem kell elnyomni magunkban. Mambó története segít feldolgozni a fájdalmat, amit az elveszített személy hiánya okoz. Nemcsak gyerekeknek, nekünk, felnőtteknek is jó útmutató lehet ez a könyv. 

A Mese a rózsaszín elefántról, aki nagyon szomorú volt, aztán újra jobban érezte magát című könyv a Naphegy Kiadó gondozásában jelent meg 2007-ben, a Művészi Mesekönyvek sorozatban. A könyv nyomdai kivitelezésére Olaszországban került sor. Fordítója Szigethy Katalin, a Naphegy Kiadó vezetője. A könyv először 1999-ben látott napvilágot német nyelven, Zürichben, a Bohem Press adta ki. A könyv szerzője, Monika Weitze müncheni pszichoterapeuta, illusztrátora pedig Eric Battut.
Meg kell mondanom, hogy amikor először kézbe vettem a könyvet, a címe miatt tettem. Nagyon megkapó volt a számomra, nemcsak a hosszúsága miatt, hanem a történet címbe történő sűrítése miatt is. Nekem ez tetszett.
Első alkalommal csak belelapoztam, vizsgálgattam az illusztrációkat, elidőztem a képeknél, örültem a meleg színárnyalatoknak, a könnyed, kedves formáknak, és csak ezután olvastam el a szöveget.
A történet Mambóról  (Benno) szól, az elefántkölyökről, aki rózsaszín kiselefántként éli mindennapjait az afrikai elefántcsordában. Legjobb barátja, Pöttöm (Freddi) is különleges kiselefánt, szürke bőre piros pöttyökkel tarkított. A két kiselefántot nagyon szoros kötelék fűzte egymáshoz. Elválaszthatatlanok voltak, és gyakran szavakra sem volt szükségük, hogy megértsék egymást. Egyik nap azonban Mambónak olyasmivel kell szembesülnie, amit addig  még nem tapasztalt. Veszteség éri. Pöttöm mamája bejelenti, hogy elköltöznek, így meg kell válnia legjobb barátjától. Kétségbeesik, mi lesz most vele Pöttöm nélkül? Egyedül marad, és szomorúsága barátja elvesztése miatt elhatalmasodik rajta. Nem akar szaladgálni, a pancsolást sem találja viccesnek, még az étel sem ízlik neki. Minden szürkévé és üressé változik számára Pöttöm nélkül. Nem tudja, mitévő legyen. Pöttöm mamáját hibáztatja, hogy meg kellett válnia barátjától.
A felnőtt elefántok látva Mambó fájdalmát, tanácsokkal látják el. Egyik az mondja, játsszon, és akkor nem fog többé Pöttömre gondolni, vagyis foglalja el magát, ne foglalkozzon azzal, amit érez. A másik elefánt rárivall,  szedje össze magát, hisz ami történt, az nem nagy tragédia. Mindenkivel megesik az ilyesmi. Tehát a tanács az, hogy nyomja el magában, amit érez, és valójában, amit átélt, az apró semmiség, ami mindenkivel megtörténik, megtörténhet. A harmadik elefánt azt tanácsolja, keressen magának új barátot, vagyis a ne törődjön a barátja hiányával.
Szegény kiselefántunk megpróbálja megfogadni a felnőttek tanácsait, de sikertelenül. A szomorúsága nem enyhül, így arra gondol, elmegy Heurékához (Heureka), a bölcs bagolyhoz, akit sok elefánt is felkeresett már jótanácsért. Három napon át, és hét órán keresztül gyalogol, akár a népmesék kisebbik szegénylegénye, hogy gyógyírt találjon bánatára. Heuréka meghallgatja Mambót, és három pontos, követhető tanáccsal látja el.
Először is, ha szomorú, sírjon, ne törődjön azzal, mit mondanak mások. Másodszor, mesélje el valakinek, akit nagyon szeret, mi az, ami bántja. Harmadszor, keressen Pöttömnek egy titkos kis csücsköt a szívében, hogy  barátja mindig vele maradhasson. A hazafelé úton Mambó már könnyebbnek érzi a szomorúságát. Megfogadja a bölcs bagoly tanácsait. Szabad folyást enged a szomorúságának, három napig és egy óráig csak sír. Amikor kisírta magát, a szíve újra könnyebb lett egy kicsit.
Megkeresi az anyukáját, elmeséli neki, mit érez, és az anyukája nyugtató ölelése, a vele való beszélgetés újra könnyít a barátja elvesztése okozta szomorúságán.
A könyv egyik legkedvesebb sora az, amikor Mambó a bagoly utolsó tanácsának teljesítéséhez leheveredik egy fa árnyékába, és hosszasan keresgél a szívében, hogy igazán jó helyre találjon Pöttöm számára. Amikor megleli a szívében a legmegfelelőbb helyet drága barátjának, rájön arra is, mennyi mindenkinek van ott még hely. Olyanoknak is, akiket már ismer, és olyanoknak is, akiket még nem.
Ez a lírai történet azzal is szembesít,  mi felnőttek, néha mennyire nem tudjuk, mit kezdjünk a gyerekek veszteségeivel, a szeretett személy elvesztése miatt megélt fájdalmukkal. Tanácsokat osztunk, és néha nem mindig a legjobbakat, de az is megtörténik, hogy tehetetlenségünk folytán  semmilyen tanácsot nem tudunk adni. Talán néha nekünk is szükségünk lenne egy ilyen bölcs Heurékára, és meg kellene sokszoroznunk az öleléseink számát.
A könyv rámutat arra is, hogy a bánat az élet természetes velejárója, meg kell élni, nem szabad, nem kell elnyomni magunkban.

Mambó története segít feldolgozni a fájdalmat, amit az elveszített személy hiánya okoz. Nemcsak gyerekeknek, nekünk, felnőtteknek is jó útmutató lehet ez a könyv. Az a legmegnyugtatóbb, hogy nem érzi nyomasztónak az ember a fájdalom feldolgozásához nyújtott útmutatást, nincs kiokító íze a történetnek. Igényes illusztrációi tökéletesen illeszkednek a történet szövegéhez.
A szöveg harmóniában van a formákkal, és az illusztrátor nem vesztődik el a részletekben, nagy, szerethető elefántjai betöltik az lapokat. Mambót minden oldalon két gólya kíséri, mintha az új eljövetelének, de ugyanakkor a hűségnek is jelképei lennének.
Őszintén örültem annak, hogy nem kisebb méretű a könyv formátuma. Nagyon élvezhető a képi világa, sokáig el lehet időzni a könyv forgatásával. A Naphegy Kiadó Művész Mesekönyvek sorozatának  többi darabjait is ugyanilyen örömmel forgattam.

Monica Weitze Mambóról írt könyvét egy második gyerekeknek írt könyv követte, Edit és a szörny (Edith und das Monster) címmel. Ez a könyv 2004-ben jelent meg, ugyancsak a Bohem Press kiadónal, az illusztrátora Lucia Scuderi, de ennek a könyvnek tudtommal még nincs magyar fordítása.  A családban elhatalmasodó problémákról szól, és arról, mennyire nem nyilvánvaló ez néha a felnőttek számára, pedig ott van a szemük előtt az egyre nagyobb formát öltő gond. A történet főszereplője egy kislány, Edit, aki egy saját szörnyet tart az otthonukban,  ő gondoskodik a szörnyről, naponta eteti,  és a jól táplált szörny  pedig csak egyre  nő és nő. Ennek ellenére,  Edit  szülei semmi szokatlant nem tapasztalnak. Nagyon szívesen elolvasnám ezt a könyvét is.
A kis Mambóról szóló mesekönyvet 3 éves kortól ajánljuk.

Egy kis ízelítő a második könyvről, németül.

About these ads

Oszd meg velünk a véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 34 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: