A b/Baobabnak varázsereje van, nem hiszitek? Interjú Tereza Horváthovával

Tereza Horváthová sajátos hangvételű és nyelvezetű gyerekkönyvek szerzője, a gyerekségek és gyerek-dolgok megbízható ismerője. Neve, csakúgy mint férjéé, Juraj Horváthé elválaszthatlan a csehországi Baobab nevű kiadótól. Kicsi családi könyvkiadó ez, mely nagy szárnyalásokra ösztönöz. A gyerekkönyv-olvasók világába csaknem 12 éve közvetíti a textuális és vizuális játékosságot, mélységet és könnyedséget egyaránt. A hozzáértők nem véletlenül vannak azon a véleményen, hogy a Baobab Csehországban a legeredetibb könyvkiadók közé tartozik: az általuk kiadott könyvek nemcsak azért figyelemreméltóak, mert a főárambeli és kommersz gyerekkönyvkiadás minőségi ellenpéldái, hanem azért is, mert meggyőzően és hitelesen mutatják meg a kiadók elképzelését arról, mit jelent egy gyerekkönyv, ha az a szöveg és illusztráció együttes kerek egészét alkotja. A Baobab könyveit, bármennyire is sokfélék, mintha egy egységes kézirat tartaná össze. Tereza Horváthovát a kiadóról, saját könyveiről és általában a gyerekirodalomról kérdeztem.

Tereza, a kiadótokat annak hivatalos web-oldalán a kisiskolás Max szavaival mutatjátok be, aki ha nem tévedek, Max és Szasa c. kisregényed egyik főhőse. Utánozhatatlan hangulata miatt hadd idézzem szavait rövidítés nélkül:

“A baobab az egy nagy fa, ezt biztos mindannyian tudjátok. Olyan nagy, hogy belefér mondjuk egy egész háztartás. És az hírlik róla, hogy varázsereje van. Hatalmas virágait denevérek porozzák be, tényleg, ez azért már önmagában is eléggé különös, nem gondoljátok? És a Baobab ezenkívül egy könyvkiadó is, ami a nagy afrikai fával ellentétben teljesen kicsi. Elfér egy asztalon. Nem hiszitek? Az asztalnál áll egy szék. Az ablakból egy régi kőkerítést látni a kert végében. És ezen a széken ül apa. Először képeket rajzol, vagy borítékban küld neki valaki rajzokat, aztán sokáig bámul a számítógépbe, és mindent összerak szépen. (Legalábbis így mondja.) Hogy ezt hogyan csinálja, meg nem mondom nektek, mert ahhoz még kicsi vagyok. Van úgy, hogy anya is mellé ül, ilyenkor együtt mesterkednek valamiben. Aztán meg anya ül az asztalnál, és apa vigyáz ránk, hogy ne rosszalkodjunk. És anya csak ül és bámul kifelé a kőkerítésre. És nem szabad őt zavarnunk. Ami persze nem olyan egyszerű dolog, anyát nem zavarni, ha mi Szasával és Rózival folyton verekszünk. És verekedés közben az embernek kiabálnia is kell néha… De az is igaz, hogy ha kibírjuk valahogy, akkor pár nap múlva könyveket hoznak haza a nyomdából. Illatosak, tele vannak képekkel, és mi nézegetjük és olvasgatjuk őket körbe-körbe… Ez minden, amit a baobabokról mondani akartam nektek. Barátotok, Max.”

Mivel egészítenéd ki Maxot, aki a kiadó csaknem 12 évvel ezelőtti arculatáról mesél?

Az ablakból már nem látni ki az öreg kőkerítésre és a varázslatos bechynyei kertre, Juraj most az öreg Tábor városbéli házak tetőire lát ki és a Pintovka erdő egy kis csücskére. Max, Szasa és kishuguk Rózi ideje óta baobab családunkba három új kis jövevény érkezett. És könyvből is egyre több van: akkor még egy kezünk öt ujja is elég volt hozzá, hogy megszámoljuk őket, mára vannak már vagy hetvenen. Egyre több szerzővel dolgozunk: írókkal és képzőművészekkel. És már nem otthon tartjuk fenn a raktárat, hanem egy prágai pincében… De máskülönben a Baobabot még mindig ugyanazon az asztalon dolgozva tartjuk fenn.

Az ezen asztalon írt, illusztrált és szerkesztett könyveket edíciókba soroljátok egyrészt a célolvasók korosztálya, másrészt jellegi körbevonalazhatóságuk alapján. Ebben a második kategóriában található az is, hogy “könyvek az egész családnak”. Értelmezhetjük a megnevezés mögött megbújó gondolatot úgy, hogy felnőttolvasókat (szülő-olvasókat) szeretnétek meggyőzni arról, hogy irodalmi élményre gyerekkönyveket olvasva is rá lehet taláni?

Szerintem azok a legjobb gyerekkönyvek, melyekben a család minden tagja talál magának valamit. Olyan könyvekre gondolok, melyeket elő lehet venni esti felolvasáshoz, közös lapozgatáshoz/böngészéshez, verseléshez, szavaláshoz, énekléshez. Mi otthon szenvedélyesen olvasunk a gyerekeknek/gyerekekkel, és azok a könyvek tartoznak a nagy kedvencek közé, melyeket egyszerre kedvelik a kicsik és nagyok, melyeket az egész társaság hallgatni szeretné. Szerencsére sok könyvről elmondható, hogy remekül szolgálják ezt a családi élményt. Ami pedig az irodalmi értéket illeti: a gyerekkönyv is lehet “magas” művészet ugyanúgy mint a nagy regények vagy a versgyűjtemények. Könyvpiacunk (de a globális könyvpiac is) telítve van a triviális, bamba mondókázással és korlátolt képi ábrázolással, rosszul újramesélt mesékkel, ostoba regényecskékkel és azon könnyen lecserélhető könyvek garmadával, melyeket szerzőik jól bevált sematikus receptek alapján írnak. De a gyerekek nem triviálisak. Legjobban az olyan könyveket szeretik, mint például Astrid Lindgrenéi vagy Tove Janssonéi, Arnold Lobel békáit szeretik, Micimackót vagy a hobbitokat…

Ezzel, gondolom, nemcsak mint szerző, könyvkiadó és szerkesztő, de mint hat gyermek édesanyja is válaszoltál arra, hogy milyen a jó gyerekkönyv.

Szándékosan soroltam fel olyan könyveket, melyek mára a modern gyerekirodalom tartópillérjeivé váltak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nagyon sokfajta nagyszerű gyerekkönyv létezik. Nem létezik egy univerzális receptje a jó gyerekkönyvnek, mint ahogy a művészeteket sem lehet egy univerzális recept alapján értékelni. A gyerekek nagyon sok mindent képesek befogadni, hasonlómód fogyasztanak mint szüleik. Viszont az időtálló jó könyvekhez intuitíve visszatérnek, nem felejtik el őket. A gyerekek természetesen szeretnek nevetni, vagyis a jó gyerekkönyvszerzőknek csaknem kivétel nélkül nagyon jó humorérzékük is van. És még valami, bár ezt nehéz megfogalmazni, a jó gyerekkönyvszerzőknek van merszük eltérni a konvencióktól és az éppen uralkodó ízlésvilágtól.

Megfordítom egy kicsit, amit mondtál. Az épp uralkodó konvencióktól és ízlésvilágtól egy kiadó például akkor is eltér, ha régi könyveket, már-már régiségeket készít újranyomtatásra. A Baobab Miroslav Šašek “Ez” című sorozatán dolgozik, melyben a cseh származású festő és illusztrátor a világ nagyvárosait mutatja be gyerekszemmel. (Magyarul a Móra kiadó gondozásában jelent meg.). Mesélnél erről a sorozatról?

Miroslav Šašek egy nagyon érdekes fejezete a gyerekkönyvek történetének. Csehországban szinte teljesen ismeretlen, viszont a nagyvilágban mind a mai napig milliószám adják el könyveit. Šašek az első köztársaság és protektorátus ideje alatt, majd a második világháború után is illusztrált gyerekkönyveket. 1948-ban emigrált Párizsba, ahol mint grafikus és építész dolgozott, 1951-től pedig a Szabad Európa Rádióban mint szerkesztő, bemondó és színész. Ebben az időben tért vissza azon ötletéhez, hogy Párizsról turistakalauzt rajzoljon. A könyv azonnali siker lett, aztán évenként jelentek meg további “útikalauzai”, melyekkel a világ nagyvárosaiba (néha országaiba) vezette olvasóit.

Miroslav Šašeknek sorozata lapjain sikerült megragadnia az európai és amerikai nagyvárosok jellemző vonásait, éles szemmel rajzolta és írta meg mindazt, ami érdekes és megkapó ezekben a városokban, miben különböznek, milyen a sajátos atmoszférájuk. Persze azóta ezek a városok már megváltoztak, a turista forgalom óriási méreteket öltött, ráadásul a metropoliszokról ma temérdek sok képet és információt “googlezhatunk ki” magunknak, százával vásárolhatjuk a bedekkereket. De amikor például fiaim papájukkal Rómába készültek, Šašek könyvét vitték magukkal. Négy nap alatt tényleg azt látták, amit látniuk kellett, és ennek a fantasztikus 80 lapos könyvnek köszönhetően megértették, hogy hogyan működik ez a város. Az út, melyet könyveivel Šašek a városokban kitaposott, ma is a zsenialitás erejével hat, hisz a radikális urbanisztikai változások ellenére még mindig megtalálható bennük az, amit anno Šašek látott meg.

Számunkra van még egy érdekessége a könyvsorozatnak. Véletlenül derült ki, hogy Šašek jogos örökösei közül az egyik épp a Baobab kiadó törzsgyökeres szerzői közé tartozik, Olga Černáról van szó. Amíg nagyon sok országban a szerzői jogok rendezése nélkül jelennek meg Šašek könyvei, addig nekünk három évig tartott, míg jogászunk Šašek remek londoni kiadójának, Simmons úrnak segítségével a cseh család jogos örökösödéséért harcolt. Minden jól sült el. A pénzt azonban a család nem tartotta meg, hanem a Miroslav Šašek Alapítványnak ajándékozta. Ennek az alapítványnak köszönhetően jelennek majd meg Šašek könyvei csehül.

Ha jól tudom, a Miroslav Šašek Alapítványnak, melyet a Baobab Simmons úrral közösen alapított, további tervei is vannak.

Igen. Fontosnak tartjuk, hogy kortárs fiatal képzőművészet szerzői projektjeit támogassuk, ennek tervezése folyamatban van. Ezen kívül tisztelegni szeretnénk Miroslav Šašek emlékének azzal, hogy az útikönyvek új sorozatát indítjuk el. A volt keleti blokk országaiba Šašek nem juthatott el, az ide tartozó nagyvárosok történetét a sorozat új részeiben nagyszerű kortárs illusztrátorok és írók mesélik majd el.

 

Beszéljünk most egy kicsit a Te könyveidről. A Max és Szasa, valamint a Kék tigris című regényeidet férjed, Juraj illusztrálta. Az érdekelne nagyon, hogyan alkottok együtt. Látod képeiben a történeteket vagy ő látja a képeket a te szöveidben?

Először mindkét esetben a szöveg született meg, de ehhez hozzátartozik, hogy mindenről, amit írok, és mindenről, amit Juraj rajzol, kontinuálisan beszélgetünk, bár az összes közös könyvünket és tervünket az időhiány jellemzi. De jó is lenne együtt ücsörögni valahol, együtt csinálni valamit. Egyelőre ott tartunk, hogy váltjuk egymást a gyerekvigyázásban, ha ő dolgozik, én vigyázok és fordítva, vagyis valahogy nem jön össze a dolog.

Erről nekem az jut eszembe, hogy talán az, ami az alkotói műhelyetekben időhiányként jelenik meg, a Kék tigrisben meggyőző és tudatosan vállalt textuális patchworkbe fordul át. Nekem a regény nagyon tetszett. Beszélgettünk is otthon róla, hogy végre egy kisiskolásoknak írt regény, melyben nem lehet jó előre és lapról lapra sejteni, sőt tudni, hogyan alakul a történet, s melynek nem csúszik sematikus megoldásokba a vége sem. A könyv alapján mozifilm is készült, már jó pár hete vetítik a mozikban. Hogy értékeled könyved filmes adaptációját?

Könyvet filmbe átültetni mindig kemény dió. De ezt tudtuk akkor is, amikor az egészbe belementünk. A Kék tigris című filmet Petr Oukropec rendezte, aki régi jó barátunk. A forgatókönyvet vele közösen írtam, s a film készítésében mint képzőművész Juraj is részt vett. Már akkor meglepődtem, amikor a film első részleteit láttam, hogy Petrnek sikerült megőriznie a könyv atmoszféráját, bár a forgatókönyv sokban eltér a könyvben leírtaktól. Az eredmény egy lágy, törékeny kis kamara történet, de ezt elérni nagyon nehéz munka lehetett. Fel kellett építeni például a botanikus kert lepukkant üvegházát, bár eredetileg már létező helyszínt kerestünk. Gyerekszínészekkel dolgozott, állatokkal, a legkülönfélébb animációkkal, és mindez természetesen szűkös anyagi feltételek mellett. Itt értettem meg, hogy milyen igazán jónak kell lennie egy rendezőnek, hogy a filmszakma mókuskerekéből is sikerüljön jó filmet kihámoznia. A film természetesen Petr Oukropec szerzői értelmezése, ettől is válik számomra az egész kaland érdekesebbé, izgalmasabbá.

A Kék tigris nagyon érzékenyen kezeli az élet és álom, a világ és fantázia közti játékot/összjátékot: az egyik nem töri szét a másikat domináns nyomásgyakorlásával és vice versa. Az én olvasatomban e polaritások úgy tartoznak egymáshoz mint az ég a földhöz, mint fagyi az ostyához. Olyan minőségként jelennek meg, melyek közül az egyik lehetővé teszi a másikat, a másik az egyiket. Mennyire jelenik meg ez viszony a filmben is?

A film mégiscsak más egy kicsit. Viccesebb, képregényszerűbb, több benne a karikatúra és a humor mint a könyvben. Az álmok és képzeletek is sokkal poénosabbra vannak fogva. Petr inkább a könyv kevésbé lírai részeire összpontosított. És az érzékeny játékosság élet és álom között, amit említettél, egészen intuitív úton született, legalábbis az írás legelején. Emlékszem, hogy az első megírt fejezet arról szólt, hogy a kék tigris sétálgat a a Károly téren és belebotlik egy büfébe. Egy látomás volt ez, s e köré kezdtem építeni a történetet. Ezt a törékeny álmodozós réteget a film nem adja vissza. De hát ki is lenne képes arra itt Csehországban, hogy valami ilyesmit forgasson? Petr évek óta a nagy látványokon dolgozik, az ő perspektívája inkább cirkuszias, komédiás. Viszont láttam nem rég egy gyönyörű filmet, mely az álmok, képzetek és valóságok közötti átszűrődést igazán csodálatosan mutatja meg. Víktor Erice filmje az, az El espíritu de la colmena.

Könyved, a Kék tigris japán fordításban is megjelent. Miért pont japánul?

A Baobab könyvei és illusztrációi már régóta vándorolnak japán galeriák és múzeumok kiállításain. A kiotói művészeti múzeum kurátora Setsuko döntött egy ilyen kiállítás alkalmával a fordítás mellett. Nagyon szép kiadás lett belőle, persze olvasni nem tudom. A japán verzióhoz Juraj új képeket készített a borítóra, de a tördelést és tipográfiát maga a japán fél készítette.

A japán fordításnak köszönhetően könyved története egy más kulturális és szociális intertextualitásba lépett. Tudsz valamit könyved ottani fogadtatásáról, ami alapján megismerhető lenne a kék tigris egy másik élete?

Eddig nem kaptam olvasói visszajelzést, csak a lelkes fordító véleményét ismerem, akivel természetesen együtt dolgoztam azon részek fordításán, melyek Japánban érthetetlenek lettek volna. Konzultáltunk, újrameséltem. De többet nem tudok mondani róla, a nyelvi akadály ebben az esetben hatalmas. Setsuko asszonytól kapunk néha-néha híreket arról, hogy a kiállítás sikeres volt, új helyre költözik, ez minden. Justin Quinn jóvoltából megszületett a a Kék tigris remek angol fordítása, de sajnos nincs időnk külföldi kiadót keresni.

Ez jobb esetben azt jelenti, hogy alkotsz. Ha nem titok, elárulod, min dolgozol, mit írsz?

A film számára írtam néhány dalszöveget, melyek végül nem kerültek bele. Amikor később újraolvastam őket, úgy éreztem, ezt folytatnom kellene. Talán idővel lesz is belőle valami. Ezen kívül dolgozom egy történeten, mely két fiútestvérről szól. Falun laknak alkoholista szülők családjában, ahonnan egy jobb gyerekotthonba, onnan nevelőszülőkhöz kerülnek. De nem társadalmi regény lesz. Inkább a gyerekvilág és illúziók elvesztéséről szól, a gyerekek és szülők közötti szeretet összekuszáltságáról, és a tíz éves kor körüli mágikus időről, amikor a játék valósággá lehet, amikor a fantázia és reális világ közötti réteg olyan különösen átereszt.

De jó is lesz erről az átszivárgásról olvasni! Addig pedig köszönöm a beszélgetést, Tereza!

About these ads
Címkék:

Oszd meg velünk a véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 39 követőhöz

%d blogger ezt szereti: