A hercegnő és a varázspónik – szülőfejlődési “regény”

Trendek jönnek, trendek mennek, avagy mit ér az elv, ha minden nap konzekvensen sír a gyerek?

A történet valamikor ősszel kezdődött, amikor az óvodai csoportváltás nyomán kisebb krízishelyzet alakult ki nálunk. Ha nem a saját fülemmel hallom el sem hiszem, hogy az egyik anyukatársat megkérik az óvónénik, hogy beszéljen a gyerekeivel, mert aki nem a lánykái által preferált macskafigurát hordja mindenhol, (nem szeretném megnevezni) azzal nem játszanak. Egész odáig próbáltam a délutánonként el-elpityeredő gyerekemet megnyugtatni, hogy biztos lesz barátja hamarosan. Végül én adtam be a derekam.

Macskafigura után jött a póni-ügy, nagyszülőkkel súlyosbítva. Határhúzás, anyai mustrán átment pónik beköltözve. Innen egyenes út vezetett a Könyvfesztiválon a Móra standján álló csillogó pónis könyvekhez. Nem örültem, de a gyerek annál inkább. Marcus Pfister a Regenbogenfisch című nagysikerű könyvéhez tudnám a Móra Kiadó pónis mesekönyvét hasonlítani. És a szivárványhal bölcsödei foglalkozásanyag (Ausztriában)! De egyébként is “Lillifee überall”, de őt legalább szeretem, tulajdonképpen mindhárman aranyos figurák, kedvesen egyszerűek, mérsékelten didaktikus kalandokkal. Kell ilyen is.

Ebbe a kategóriába sorolnám be Sarah KilBride és Sophie Tilley sorozatát. Laura hercegnő nagyon szereti a lovakat, akik varázspónik (igen, itt van némi fajta meghatározási zavar) és egy fák által képzett természetes kapun (hogy ez a könyvben miért alagút?) átüget a varázsvilágba. Itt természetesen kedves kis állatok, vagy tündérek várják.

A Zúzmara, a hópóni című részben például a kapu meleg ruhába öltözteti, és korcsolyázni indulna a tündérekkel, amikor egy jegesmedvebocs megmentése, és a szülei megtalálása felülírja a terveket. Természetesen a medvék is tudnak varázsolni, így még korcsolyázni is marad idő.

A Szélvész, az erdei póni című epizódban pedig az erdei tündérek divatbemutatójáról eltűnt ruhákat kell megtalálnia a hercegnőnek és a varázspóninak.

Az önzetlenség, kedvesség, odafigyelés, gondoskodás kis történetei ezek, semmi félelmetes nincsen bennük, viszont felépít egy olyan világot, amiben a mesét hallgató gyerek tovább tud játszani. Keretet ad a 3-6 évesek végtelen, kacskaringós, kacifántos történeteinek, miközben persze szárnyalhat a fantázia, de segít meglátni a hétköznapi történetekben rejlő, kibontható mesét.

Azt hiszem könyv legnagyobb vonzereje, hogy egy aranyos kis papírló van hozzácsomagolva mindegyikhez, (természetesen lehet gyűjteni,) ami megáll a saját lábán, kimondottan lóformája van, leszámítva a színét és a csillogást, és a kislányok komplex meséket költenek köréjük (teszteltem!). A lóformát azért tartom fontosnak kiemelni, mert kénytelen-kelletlen tanulmányoztam az egyéb póninak és pacinak titulált játékszerek fizimiskáját!

Az oviban még nem fordultak meg őlóságáék, és van még némi vita a lóság és a póniság kérdésében, de tagadhatatlanul sikert aratott, és mivel kell csillogó, rózsaszín könyv is a polcra, én a varázspónikra szavazok.

About these ads
Címkék:

Oszd meg velünk a véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 39 követőhöz

%d blogger ezt szereti: