Meseterasz … – Interjú Bumberák Majával

A nyár a pihenés, a kikapcsolódás és feltöltődés ideje. Meg a nyitott teraszokon a fagyizás, és az idei trend szerinti mentás limonádék melletti beszélgetéseké. A könnyed nyári témák mellett azonban szó esik tervekről, álmokról és hamarosan bekövetkező eseményekről is, mint például a kaposvári népmese konferenciáról, és a konferencia keretein belül zajló I. Országos Népmesemondó Találkozóról. Kovács Marianna barátnémmal, aki az események motorja, megálmodója tehát mi másról is beszélhetnénk, mint hogyan is mutassuk be a mesemondókat.

Elképzeltünk tehát egy nyári teraszt, jegeskávét, teát, limonádét, napernyőt, libbenő szoknyás, rövidnadrágos sétálókat, szökőkút mellett ugrándozó vagy fagyizó gyerekeket és beszélgetünk. Beszélgetésünkben felidőződnek a régi mesemondás alkalmai. A nyári diófa alatt ülő, pipázó férfiemberek, a fejkendős asszonyok szoknyája mögül hallgatózó gyermekek.  Ha a mesebeszéd újraéled, a teraszon ott terjeng a diófa jellegzetes illata.

Üljetek ti is az asztalunkhoz!

***

Bumberák Maja, aki ezzel a névvel akár meseregényhősnő is lehetne, a Tündérmuzsika gyerekcsoport megálmodója, s talán néhányan emlékeznek még Kuku kalandjaira, amely a HVG Könyvek égisze alatt jelent meg May Szilviától és Prikler Évától (az Imbusz mester készítőitől), ehhez készítette a dalokat Maja, aki most mesemondó (is).

Mit takart pontosan a Tündérmuzsika, milyen foglalkozások voltak ezek? És hogy, hol indult a történet?

A Tündérmuzsika a 0-3 éves korosztálynak szóló zenés foglalkozás (a kedves tüllruhás tündérbábbal, Tündérkével), ahol a gyermekekkel és a szülőkkel együtt énekeltünk, mondókázunk, táncolunk, örülünk, néha furulya és gitár kíséretében, sőt, olykor színes kendőkkel táncoltunk szabadon. A foglalkozást 2008-ban indítottam a XIII. kerületi Vízöntő Pinceklubban (ma már Világcsücsök klub a neve), Sára lányom akkor volt 2 és fél éves. Jártunk már több helyen kicsiknek szóló zenés foglalkozáson, és arra gondoltam: hiszen ilyet én is tudnék, és csinálnám is szívesen. Megalkottam a csoportot saját elképzelések szerint, a – főleg – népi anyagot sok-sok Weöres Sándor verssel fűszerezve…

Sára miatt maradt ez abba, hiába, a napfény az napfény… 

A Tündérmuzsikát több mint egy évig a 8. kerületi Kesztyűgyárban tartottam, ahol a foglalkozás beszélgetős baba-mama klubbá dagadt, ám kislányom szívműtétje közeledtével átadtam a Kesztyűgyári csoportomat másnak (a műtét jól sikerült, Sára gyönyörű boldog kislány). Ezután egy évvel ismét vállaltam Tündérmuzsikát, illetve Kerekítő zenés foglalkozást, de már „csak” önkéntes alapon, anyaotthonokban (közben ugyanis elvégeztem Jakabosné Kovács Judit Kerekítő képzését is). Közben meghívtak több fesztiválra zenés Tündérmuzsikázni, heti csoport formában jelenleg nem működik, csak itt-ott bukkan fel a TM színpadon (most már ovis-kisiskolás korosztálynak is tovább alakítva)

Hogy lesz egy szociológusból, aki mellesleg angol tanár, mesemondó? (Az ember azt gondolná ez fordítva működik.)

Én még mindig elsősorban anya vagyok, nincs „rendes-bejárós” munkahelyem, Sárával 5 évig voltam otthon, de még most nagyon sok foglalkozásra hordom délutánonként, és az első mindig az, hogy ott tudjak lenni ha szüksége van rám. Ha megkérdezik, ki vagyok, mivel foglalkozom, sokszor csak hebegek-habogok. Olyan egyszerű lenne azt mondai: mérnök, varrónő, tanár. Van már többféle végzettségem, tapasztalatom, és az eddigi tevékenységeimet mind bele tudom szőni a mesézésbe (mesegyűjtés, mesemondás), mintha valahogy minden egy irányba tartana. Az angol nyelvtanári szakon sok elméleti és gyakorlati(!) ismeretet szerezhettem az interaktív kommunikatív csoportmódszerekről, és terepmunka tapasztalatokat… De hogy miért a mese, és a mesemondás? 2 diploma után sem éreztem, hogy tudom, mi leszek ha nagy leszek… Sára mellett jött a gyerekekkel zenélés (volt zenei előképzettségem meg valami DNS-szál mélyén megbúvó előadói vénám is…), aztán a mese rám talált… Persze Sárának is meséltem sokat, de elkezdtem „belebotlani” különféle képzésekbe, melyek a mesék lelki vonatkozásaival, gyógyító erejével foglalkoztak, no és mind azt hangsúlyozták, hogy a mese eredetileg és elsősorban bizony felnőtteknek szóló műfaj volt. Engedtem ezek vonzásának… Így jutottam el Boldizsár Ildikó meseterápiás képzéseire is, ahol bepillanthattam a mesék mély kútjába, és életemet meghatározó élményeket szereztem arról, micsoda szellemi-lelki erő rejlik a mesékben. Elkezdtem
mesekörökbe járni… és egyre jobban beszippantott a „mátrix”…

Hogy kerültél a Hagyományok Háza tanfolyamára?

Ahogy követtem a mesegombolyag fonalát, új és új „mesés” alkalmakról és kezdeményezésekről hallottam. Épp akkor jártam Wekerlére egy mesekörbe. Ott említette valaki, hogy a Hagyományok Házában indul egy tanfolyam, mely a hagyományos mesemondással foglalkozik.  A tanfolyam kezdési időpontját elcsúsztatták, így az államvizsgám után 4 nappal (úgy érezve, hogy ez biztosan nem véletlen), elkezdhettem a képzést, melyen alapvetően változott meg a mesékhez való viszonyom. Így csöppentem vissza a gyerekkori mesemondó versenyek után – ahol szó szerint mondtuk a szöveget – a (hagyományos) mesemondás világába. Ez azonban távol áll a szó szerinti magolástól.

Most is sokat fordítasz, miket? (Greenpeace-re gondolok, s arra, hogy ez a tudatos környezet és értékvédelem milyen szerepet játszik az életedben)

Na, ez egy másik vonal… ami nálam szintén szervesen egybefonódni látszik a mesével. Férjemmel évekig aktívan tevékenykedtünk különféle – most is működő – zöld szervezetek munkájában (Zöld Fiatalok, Védegylet). A munkánk nem csupán békamentésről szólt, ahogy azt sokan a zöldekről elképzelik. A ZöFI-ben és azokban a (nem csak zöld) szervezetekben, akikkel együtt dolgoztunk (a mozgalomban) axióma volt, hogy a környezetvédelmi problémák elválaszthatatlanok a gazdasági, politikai, társadalmi, emberi jogi problémákról. Az ökológiai pusztulás egy beteg, irányt és irányítást vesztett, a helyi közösségek értékeit elhagyó civilizáció szüleménye. A mesék egyébként arra (is) tanítanak bennünket, hogyan legyünk harmóniába a világegyetemmel, az égiekkel, a „környezetünkkel”, és embertársainkkal, és nem utolsó sorban magunkkal – ezek pedig egymással is összefüggnek.

Hol mesélsz, kiknek?

Igazából nem szoktam hirdetni magam, azt hiszem most még bujkálok valamiért, de ha kapok egy felkérést, akkor megyek szívesen. Szombaton meséltem Mikebudán egy családi napon, idén harmadszor mesélek-zenélek Kisvárdán (ahonnan származom és ahol szüleim is laknak) a Múzeumok éjszakáján, de meséltem már oviban, könyvtárban, no és persze mesélek a Lívia-villában, ahol havonta összegyűlünk, hogy népmeséket meséljünk egymásnak – felnőttek-felnőtteknek, vagy ahogy Tóth Kriszta, mesemondó társam fogalmazott: A mese tulajdonságait, szabályait ismerve és felhasználva, a hagyomány keretein belül szabadon tovább meséljük.

Te mit gondolsz, miért erősödött fel mostanában a közösségi mesemondás? Vagy csak jobban előtérbe került, és így jobban észrevesszük?

Az utóbbi pár évben valóban megfigyelhető, hogy az emberek egyre erősödő figyelemmel fordulnak a mesemondás felé. Ennek a folyamatnak biztosan része az a mélyről jövő emberi igény, hogy együtt legyünk, beszélgessünk, megosszuk egymással a történeteket, őrizzük régi kincseinket. A mát eluraló politikai, gazdasági kilátástalanságban, a tömegtársadalom identifikációs válságában az emberek elkezdik felfedezni azt, amit 30-50-100 éve eldobtak maguktól, mint haszontalan ócskaságot, a helyi értékeken, kisközösségeken nyugvó végtelen változatosságú, mégis nagyobb szellemi egységgé rajzoló kultúrát, melyben oly sokféle tudás és bölcsesség adódott át nemzedékről nemzedékre. A mesék szórakoztató funkciójuk mellett hatalmas munkát végeztek és végezhetnének ma is – ugyanis az emberi lélek gyógyírjai.

Nálunk varázsmargaréta dívik, felétek meg ez: “egy tányér tejbegrízben úszkál a kétszersült törpe, keresi, keresi, hová lett a fapapucsa, nincsen, keresi de nincsen, arra gondol, az a jó, hogy a tányér nem bögre…” aztán lehet így hogy “ugy tunyur tujbugruzbun uszkul a kutszursult turpu…” stb. Honnan jönnek ezek a mondókák? Mennyire tudatosan gyűjtöd őket?

A versek, mondókák, dalok, zenék kisgyermekkorom óta a világom részei, és zengenek bennem, így gyűjtöm, és visszhangzom őket – könyvekből, hallomásból. Kicsit tudatosabbá vált gyűjtésük a gyerekzene kapcsán, de ez nem olyan száraz munka, inkább csak rámragad, ha látok hallok valami jót. Sára egyszerűen fantasztikus társ ebben. Most már 6 és fél éves, és hihetetlen jól tudunk együtt spontán rímfaragni. Együtt nevetünk a nyelvbotlásainkon és a szóvicceinken. Ennek van valami hihetetlen felszabadító ereje. Nekem alapból van erre hajlamom, ilyen a létmódom, és a gyermekem alibit szolgáltat ahhoz, hogy ki is tudjam élni.

Melyik (nép/ek) mesék a kedvenceid?

Valamiért nagyon közel állnak hozzám a sárkányölős nagy tündérmesék, az utóbbi időben pedig kezdtem megkedvelni a tréfás, bolondos, furfangos meséket, mert egészen másak szóban, közösségben elmondva, mintha egy könyv lapjain találkozik velük az ember egy eleve szárazabb, írott verzióban. A kettő nagyon más, és a mesélés valóban kihozza ezekből a mesékből a maximumot, és megadja a felszabadulás, együtt nevetés, a pillanatban-benne-levés lehetőségét – a felnőtteknek is! Nemrég egy Északi népek meséi kötetbe szerettem bele, de azért saját nyelvemen olvasni vagy hallgatni régi mesemondóink átdolgozás nélküli meséit, verhetetlen élmény.

Ha mesébe varázsolódhatnál melyik mesébe szeretnél?

Szívesen lennék sárkányölő vitéz, vagy pl. lusta lány, aki végül – a tirpe-törpe emberkét kijátszva –  egy percnyi fonás nélkül eléri, hogy jól férjhez mehessen, majd a végén a férje még meg is tiltja neki, hogy az életben valaha orsót vegyen a kezébe. És lennék még a banya boszorkányos tudású lánya, aki – varázslatos átváltozásokat bevetve, saját magát szerelmével együtt kimenti gonosz anyja karmai közül.

Ki a kedvenc mesefigurád, vagy figuratípusod, akiről leginkább szeretsz mesélni?

Elsőre megint sárkányölők jutottak eszembe, de kedvelem a vénséges öreganyákat és ősz öregembereket, akik a mesebeli vándorokat segítik útjukon. Ja, és persze nagyon megfognak azok a női szereplők is, akik akár szörnyű viszontagságok árán, csodás segítők erejéből merítve, de egyben bölcsességük, lelki erejük, kitartásuk jutalmaként is boldogságot elnyerik.Mint Világszép Vaszilisza.

About these ads

Oszd meg velünk a véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 33 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: