Könnyű tollal, vidám fejjel írt olvasónaplójegyzetet terveztem írni Astrid Lindgren Harisnyás Pippijéről annak appropójából, hogy kezembe került és újra lelkesen olvassuk itthon a gyerekirodalom e klasszikusát. És nem akárhogy, hanem Tótfalusi István fordításában, mely három különálló, puhakötésű, szinte zsebkönyv méretű kiadványként jelent meg az Egmont kiadó gondozásában 2010-ben. A pihekönnyű ponyvaregény-formátum először meglepett, merthogy a keményfedeles trilógia kiadásokhoz szoktam én (csehül, ahogy a könyvet először olvastam, egy kötésben jelent meg a Harisnyás Pippi, a Harisnyás Pippi hajóra száll, s a Harisnyás Pippi a Déltengeren). De hamar rájöttem ennek a már-már minimalista kiadásnak is az ízére, nagyon mama-barát ugyanis ha belegondolunk abba, hogy ez a mostani hirtelen jött nyár mennyi cipelnivalót sóz a nagyvárosi anyukák nyakába. Az enyémbe legalábbis.
Barátom, Harisnyás Pippi
Miklya Zsolt: ABC lakópark
Megfigyeltem a gyerekkönyvek kapcsán azt a tendenciát, hogy azokat a köteteket, amelyek valamilyen aspektusból személyesen is megérintenek, tovább hordom magamban a szokásosnál. A tavalyi év recenzálandó kötetei közül A Tabu könyvek harmadik része az egyik, Miklya Zsolt ABC lakóparkja volt a másik.
Egyrészt, mert a 4,5 éves csemetém állandóan iskolást játszik, és szorgalmasan gyakorolja a betűket, (egyelőre leírni), így aztán ideálisnak gondoltam, ha már lakópark, hogy megismerhesse alaposan a figurákat, a későbbi mesebirodalmi kalandozásokhoz.
Nini néni és a többiek
Lackfi János jó társaságot gyűjtött össze Finy Petra Nini nénije köré.
Először azokat veszem számba, akiket ismerek.
Kezdem mindjárt Máté Angi háromlábú lázával és ribizlis sünjével, akiket a Volt egyszer egy című kötetből ismerek. Aztán folytatom Zágoni Balázs Barnijával: a festett doboz története nekem is egyik kedvencem. Továbbá Lázár Ervin Mufurca a Manógyárból, vagy a tolmács nyúl és Mikkamakka. Csoda és Kósza két történetének kiváltképpen örültem, mert csak az első kötetet ismertük, most pedig kiderült számunkra is, hogy honnan ered Kósza neve. Örömmel ismertem fel Dragomán György divatborzát karikaborz alakban, nagy kedvencem ő is.
Miklya Luzsányi Mónika: Zoknimanó karácsonya
Kézbevétel előtt azt olvastam erről a kiadványról, hogy kedves, jól sikerült karácsonyi gyermekkönyv.
Amint kézbe vettem a könyvet, jó híre erősödött, már a borító rabul ejtett. Aki olvasta a Körhinta és Mérleghinta ajánlóimat, az tudja, hogy a metamorfózist kifejező illusztrációk a kedvenceim. Ennek a könyvek a borítóján pedig egy zokni-karácsonyfa áll, amelyből egy csíkos orrú, zokni-ruhás figura kukucskál ki, és ő ki más lehetne, mint zoknimanó.
Könyvespolc – őszi újdonságok
A hosszú indián nyár után beköszöntött az esős, nedves, ködös ősz. A hétvégén átállítottuk az órát is, így még jobban lerövidült a szabadban tölthető idő, de szívesebben is maradunk a meleg szobában. Ilyenkor gyakrabban kerülnek elő a könyvek is.
Szétnéztünk, mit is tehetnénk a befőttekhez hasonlóan, na, nem a kamra-, hanem a könyvespolcra.
Az egyik, engem talán a leginkább érdeklő könyv, Julia Donaldson – Alex Scheffler A legcsinosabb óriás című kötete, a Tölgyerdő meséihez hasonlóan a Pagonynál jelent meg. Gyuri, az óriás, változni szeretne, a legcsinosabb óriássá válni, ezért új ruhákat vásárol magának. A történet végére azonban megtanulja, nem feltétlenül a ruha teszi az embert, sokkal fontosabb kiben mi lakik. Fontos könyv, nincs az az óvoda, ahol legalább egyszer elő ne fordulna ez a probléma. Nálunk éppen most aktuális.
A zoknimanók természetrajza – transzdiszciplináris beszámoló a varázsvilágból
Valahol a roxforti könyvtár mélyén rejtőzik egy terjedelmes tudományos értekezés professzor doktor Hermione Weasley, született Granger tollából, bocsánat pennájából. A vaskos pergamen tartalma – úgy képzelem – nem más, mint a manók, koboldok és egyéb álomlények tudományos bemutatásról, rendszerezéséről szóló doktori értekezés. Különös tekintettel a manók homályba vesző történelmére, hagyományaira.Kalandos tanulás – Dóra és a hátizsák
Határozottan emlékszem a jelentre, amikor első gyermekem rácsodálkozott a televízióra. A nappali padlóján ült, úgy féléves múlhatott, és egyszer csak a játékáról a képernyőre tekintett. Azonban látványosan be is szippantotta őt a mozgókép. Gondoltam, nem lesz ez így jó, és kikapcsoltam a készüléket.
Egy év múlva, ahogyan nőtt, és változtak a szabályok, már simán végignézett egy reggeli gyerekblokkot, amelynek egyik fénypontja az általunk csak “Tüptüptüptüptü Dórának” emlegetett hátizsákos kislány kalandozásai voltak. Amikor pedig azért kezdett el vigasztalhatatlanul sírni, mert vége lett a mesének, de ő még akarta volna nézni tovább, ismét csak azt gondoltam, hogy nem lesz ez így jó, és lemondtam az előfizetést.
Újabb két évnek kellett eltelnie, hogy Dórát ismét „beengedjem” a nappalinkba, de ezúttal könyv formájában érkezett.
