Terry Deary: A tűz és a könnyek asszonya

Találós kérdés: vajon egy fárasztó, fizikai és szellemi értelemben egyaránt nehéz nap után milyen könyvet vesz legszívesebben a kezébe a kimerült  olvasó ember? Gyaníthatóan nem valami filozófiai, társadalomelméleti vagy szépirodalmi munkát, kikapcsolódási céllal semmi esetre sem. Kis segítség: vajon melyik az a műfaj, amelynek legkülönfélébb színvonalú darabjaival a leggyakrabban találkozunk? Úgy bizony, a krimi! Nincs is hát min csodálkozni, amikor az ifjúsági irodalomban is felbukkan, végtére is egy vállalkozó szellemű szerző megírta már az ifjú Sherlock Holmes kalandjait is. (Én azért inkább maradnék Doyle-nál, köszönöm.)

A hercegnő és a varázspónik – szülőfejlődési “regény”

Trendek jönnek, trendek mennek, avagy mit ér az elv, ha minden nap konzekvensen sír a gyerek?

A történet valamikor ősszel kezdődött, amikor az óvodai csoportváltás nyomán kisebb krízishelyzet alakult ki nálunk. Ha nem a saját fülemmel hallom el sem hiszem, hogy az egyik anyukatársat megkérik az óvónénik, hogy beszéljen a gyerekeivel, mert aki nem a lánykái által preferált macskafigurát hordja mindenhol, (nem szeretném megnevezni) azzal nem játszanak. Egész odáig próbáltam a délutánonként el-elpityeredő gyerekemet megnyugtatni, hogy biztos lesz barátja hamarosan. Végül én adtam be a derekam.

Sohonyai Edit: Kockacukor

Emlékeztek még Mészáros Zsófira, Zsoltira és Szücsire? Meg a bökős pulóverére? Számomra  tízévesen a bökős pulóver maradt meg a könyvből, meg a hangulata. Most ugyanez a hangulat ragadott el egy másik történetben, ahol már nem a Bross kontra Depeche Mode  a sláger, hanem a Mocsok Csillag ésLouis Amstrong. És most sajnálom igazán, hogy sose volt pont olyan korú tanítványom, aki miatt (újra)felfedezhettem volna Sohonyai Edit regényeit.

A stílusa augyanolyan eleven, olyannyira, hogy időnként hangosan felkaccantam. Különösen “Gyula és Bea” sms váltása tetszett, ahol a nemeket nem egészen tükrözi a név, de nem szeretném lelőni a poént. 

Fombelle: Vango – A hazátlan herceg

Véletlenek márpedig, úgy hiszem, nincsenek. Valószínűleg tehát nem véletlen, hogy a Könyvfesztiválon szerzett (kapott és vásárolt) könyvek közül a hazafelé úton A hazátlan herceget okezdtem el olvasni. Bizonyára az sem véletlen, hogy az elképesztően (önmagamat meglepő intenzitással) várt könyvet végül nem olvastam aznap végig. Ösztönösen választottam a következő olvasnivalóm, mintha megéreztem volna, hogy a megoldás, a kulcs, Umberto Eco új tanulmánykötetében keresendő, amit – milyen meglepő – épp a feuilleton műfajával és a felismerés mechanizmusával foglalkozó esszénél csaptam fel. (1)

Még mielőtt messzemenő következtetéseket vonna le a kedves olvasó a regény színvonalára nézve, szeretnék rámutatni, hogy a fenti fejtegetés a következtetés aktusára vonatkozik. 

Móra kiadó – Nagy Húsvéti Akció!

Paola Zannoner: Célvonal

Emlékezet, ez a kulcsszó, amelyre a regény épül, s amely engem is a regényhez köt. Emlékszem, előszörre másfél-két óra alatt elolvastam a könyvet, míg a gyerekek aludtak, és emlékszem az azt követő a délutáni ténfergésre. Nem találtam a helyem, mert emlékeztem a sportosztályos tanítványaimra, s egy szerencsétlen balesetre, amit én már csak hallottam, akkoriban ugyanis éppen Zsófiztam otthon. Emlékszem a hitetlenkedő sokkra, a tenni akarásra, ami a könyv kapcsán újra felhorgadt bennem. És emlékszem a megnyugvásra, mely akkor áradt szét bennem, amikor a kötet másodszori elolvasása után újra ránéztem (a social network-ön) a volt tanítványom képére, és láttam a mosolyt az arcán, és azt, hogy a megbízható, jelenlévő barátai veszik körbe.

Mikó Csaba: Mász Kálmán, a faljáró

 E könyvről úgy szereztem tudomást, hogy felfedeztem a Facebook-on a könyvről készült videót. A szerzőről, Mikó Csabáról annyit tudtam, hogy korábban egy fantasy könyve jelent meg a Móra kiadónál  Tükörváros titka címmel. Így aztán úgy sejtettem, hogy a szójátékra épülő Mász Kálmán is fantasy lesz. Nem tévedtem.

Az aranypatájú kiscsikó

Szárnypróbálgató mesemondóként újabban megszállottan vadászom a mesegyűjteményeket, ezért nagyon örültem, hogy Anga Mária, mesemondó, Az aranypatájú kiscsikó című meseválogatását én mutathatom be.

A könyvről két szempontrendszert érvényesítve fogok írni. Egyrészt az oldalon megszokott szubjektívebb, kifejezetten a könyvről szóló értelmezési mód szerint, másrészt a kötet esti mesék felolvasásakor való „használhatósága” szempontjából, és különös tekintettel  a mesék fejből való elmondásakor történő átváltozására is. A kötetben szereplő mesék megítélése ugyanis e két különböző percepcióban nagyon különbözik egymástól.

Karácsonyi ajánlat

Ahogy a Facebook oldalunkon olvashattátok. a Móra Kiadó logót és designt váltott. Mi is találgattuk, mit ábrázolhat az új logó. Lehet még ötletelni!

Mivel a karácsonyi hajrá még mindig tart, és erősen az utolsó pillanatokban vagyunk, hadd ajánljam nemes egyszerűséggel figyelmetekbe az idei mórás  kedvenceimet, amolyan listaszerűen.

(S hogy újfent Pompor Zolit idézzem, már szállóigeszerűen: “Nem sorrend. Mind jó.”)

LACKFI JÁNOS: KARÁCSONYI VÁNDOROK

KISS OTTÓ: RÉGI KINCSEK  Dudorászós versikék (ide kattintva az összes cikkünket megtalálod a szerzőről, itt pedig a verseit nálunk)

GIANNI RODARI: JÁCINT ÚRFI A FÜLLENTŐK BIRODALMÁBAN

Singer Magdolna: Boldogan éltek, míg meg nem haltak…és azután?

Balázs Ágnes: Lufi és a hóba rajzolt szív

Fombelle, Timothée de : Vango – Ég és föld között (abszolút rajongott idei kedvencem)

Kiss Attila: Altináj (itt is írtam róla)

És még folytathatnám… Nézzétek meg inkább ezt!

Karácsonyi katalógus

Kiss Ottó: Régi kincsek

Szeretek verset olvasni.

Szeretem, ha a versek “folyamatosan viszik-hozzák a nyelvet” (1) (nekem), ha felvillantják előttem, hogy a nyelvben mi minden benne van, és hogy a minden is képes kényelmesen beleférni.

Ezen itt és most valami olyasmit (is) értek, amit Jakobson a költészet grammatikájáról gondolkodva (2) nálam sokkal okosabban fejtett ki, vagyis hogy a költészet láttatja, érezhetővé és megfigyelhetővé teszi azt, ami a mindennapi nyelvhasználatban, és a nyelvben, pontosabban a történeti nyelvek mindegyikében eleve benne van. A költészetben, bár szerintem gyakran a prózában is, életre kelnek és előtérbe kerülnek olyan nyelvi formák és kifejezések, melyek a nyelv sajátjai, a vers viszont hangsúlyozza, mintha színpadra állítaná őket.