A kékpöttyös elefánt, avagy hogyan szelídítsük vissza elsőszülöttünket a szuperhősök vad birodalmából?

Mit tehet a kezdő anya, ha azt tapasztalja, hogy gyermekét nem várt külső hatások érik az oviban, játszótéren, baráti társaságban? Ha szelíd elsőszülöttje egyszer csak pókember szeretne lenni farsangkor? Ha a úton-útfélen szerepjátszik, és gondolatban hálót lő a kis karjaiból? Ha kedves mesekönyvei helyett egy rongyosra tépett képregényt lapozgat(na) naphosszat, amiben koránt sem neki való figurák démoni küzdelme zajlik és persze végződik a piros-kék szuperhős győzelmével?

Nos, először is belenyugszik, hogy akárhogy is, de óhatatlanul lesznek külső hatások gyermeke életében. Elfogadja, hogy a barátok – és az ő kölcsönújságjuk – ezután is sokszor lesznek még érdekesebbek, mint az otthoni dolgok. Megpróbálja finoman visszaterelgetni gyermekét a könyvek, a szelíd, kedves mesék birodalmába.

A műfordítás rejtelmei – Hotya Hajnalka

Biztosan mindenki emlékszik még a Liza és Micsodáról írtakra, s arra hogy Nóri és a többiek is mennyire szeretik a Mikor életemben először megszülettem című könyvet. Most pedig a fordítójukat, és még sok remek könyv fordítóját, Hotya Hajnit kérdezem. Nemcsak fordításról…

Hajni, hogy kerültél kapcsolatba a francia és az angol nyelvvel?

Kislányként kezdtem angolul tanulni privát csoportban, egy hideg garázsban, apukám ösztönzésére. Az iskolában az orosz volt kötelező, mindenki Mókus őrs-tag volt, nejlon iskolaköpenyben járt és zsigulit mosott hétvégente. Ebben a zárt miliőben angolul tanulni éppolyan underground dolognak számított, mint Pál Utcai Fiúkat hallgatni. És engem minden vonzott, ami underground…
A francia pedig egyszerűen rámzuhant – egy hónapokig tomboló plátói szerelem formájában. Merő poézis és szenzualitás az egész nyelv, bármit mondunk, szinte magától költészetté válik. Az első franciatanáromat anyukám fedezte fel nekem. Marie-Anne néni kilencven éves volt, amikor elkezdtem hozzá járni. Igazi pedagógus szerény panellakásban, egykori grófkisasszony talpig rúzsban-parfümben, comme il faut. Maga volt a csoda: a humánuma, a humora, a műveltsége… Barátságunk 14 éven át tartott. Én szakadt farmerben, ő kiskosztümben: végig elkísért és én is végig elkísértem őt.
Közben már folytak a budai gimnáziumi franciaórák, ahonnan egyenes út vezetett a Debreceni Tudományegyetem francia szakáig. Tobzódtam a francia irodalomban és nyelvészetben, éjszakákat vitatkoztunk át Balzacról, Proustról, Gide-ről, Julien Gracqról… Szellemi paradicsom, nagy formátumú tanárokkal.

Golyók, pöttyök, pontok, görbék

Forrás: wa.commufa.jp

Szeretem a rendet, a rendszereket, és még jobban szeretem, ha összefüggéseket találhatok köztük. A minap rendezgettem a polcon a történelmi regényeimet, és elkezdtem a szerint sorba rakni őket, hogy a korszakok, amelyekben a történetek játszódnak, kronológiailag kövessék egymást, akárhány szerző tollából is fakadtak a sorok.
Aztán eszembe jutott, és igazán nagy örömmel töltött el, hogy hasonló mini-sorozatot a gyerekek könyvespolcán is összehozhatnék, nem is akármilyet, a következő három könyvből:

Motonaga Sadamasa: Korokorokoro,
Hervé Tullet: Pötty könyv,
Molnár Olga: Pont, görbe, egyenes

Pernilla Stalfelt: Halálkönyv, Szeretlek könyv

Pernilla Stalfelt, a svéd múzeumpedagógus, író és illusztrátor, különleges kultúrtörténeti jelentőségű munkákat ad ki kezéből. Olyan témákat választ, és mutat be multikulturális tárlatként, amelyekről kevés az átfogó jellegű, egyenes beszéd.

Magyar viszonylatban hiánypótló jellege miatt igen fontosnak tartom akkor is, ha (sokak számára) meghökkentő, felháborító, döbbenetes, szégyellnivaló, gusztustalan, nevetséges vagy éppen tabuként kezelt témák mondódnak ki. Furcsa mód, a gyerekek azonnal befogadják.
És bár a felnőtt elképzeléseit vonultatja végig a „kiállításon”, nekünk mégis nehezebb kimondva-látva legyűrni a jól felépített illemfalakat és félelmeinket. Skandináv és nyugati országokban nagy népszerűségnek örvend a sorozat, számos neves díj tanúskodik erről. (2.)

Pernilla Stalfelt könyvei

Az nem kérdés, hogy Pernilla Stalfelt könyveit ismerni kell. Gondban vagyok viszont azzal, hogy kiknek és főleg hogyan ajánlhatnám. Nagy Boldizsárt idézem: „És bár a könyvek hihetetlen népszerűségnek örvendenek a legtöbb északi és nyugati országban, Magyarországon felháborodással övezett elutasítás veszi körül őket a megjelenés óta.” (teljes cikk)

Hát ezért nem tudom, hogyan ajánljam.

Arrou-Vignod: Liza és Micsoda

Olybá tűnik én leszek a francia könyvmutogató.

Most tehát egy olyan könyvsorozatot ajánlok, amit sokan szeretnek, de kevesen képesek értékelni. Én remélem, hogy mindenkit hamarosan a rajongó vagy elismerő táborban üdvözölhetek. Mert Liza és Micsoda jó. Mi több vicces! Mi több, a gyerekek imádják, és értik. A lányom szülinapjára csokit, virágot és zsebkutyát akar… amilyen Lizának van. (A szülinap vészesen közeleg, és én még mindig nem tudom hol lehet beszélő, igazi, élő zsebkutyát szerezni. Ha valaki tud egyről szóljon!)