Már régóta szemezgettem a Tejúttal, ha be-betévedtem egy könyvesboltba, előbb-utóbb valamiféle csoda folytán mindig a kezembe került. Valahonnan olyan ismerősnek tűnt. Beletelt egy kis idő, mire leesett a tantusz: Michael Ende Végtelen Történetére emlékeztet.
(Egy sima: Eszter, egy fordított Nóri)
Rakosgatom ide-oda. Gondolatban téblábolok körülötte, olvasgatok róla itt-ott, meg amott is. Pedig aztán nem is olyan bonyolult. Mármint történetileg.
Jaj, hát nem tudjátok, hogy a láthatatlan vadállatok köztünk élnek? Á, hova figyeltek ti történelem és természetrajz órán?
Hát, ezen a könyvön mi (a két gyerekem meg én) mindig hajba kapunk (nem szószerint, de azért rendesen). Négyéves fiam állandóan arról próbál meggyőzni, hogy fejezeteket kihagyva rontsunk rá egyenest a tortacsatás részre, és olvassuk azt.
Könyvmutatványosok 