Talán nincs abban semmi meglepő, hogy a kisfiúk általában vonatbolondok. És nem csak a kisfiúk. Jól emlékszem, mekkora élmény volt mikor gyerekkoromban édesapám beültetett a Somos-tetőn működő kisvasút mozdonyvezetője mellé. Azóta sok idő eltelt, és fiaimon szemlélem ezt a generációról generációra öröklött vonatmániát. Nagyobbik fiammal 3 évesen éppen a világszerte tomboló Thomas-láz kellős közepében találtuk magunkat: volt ott Thomas-könyv, Thomas-puzzle, Thomas-játék stb. Aztán ez a vonatláz ragályos lévén átterjedt kisebbik fiamra is, sokkal nagyobb intenzitással és átéléssel. A legnagyobb élmény számukra mindig az volt, mikor apjukkal félévente egyszer ellátogattak a vonatállomásra, és órákig figyelték az érkező vagy induló vonatokat.
Hogy az irodalmi élményekben is mennyire rögzült ez a tematika, jól mutatja az a tény, hogy a Friss tinta – mai magyar gyermekversek antológiából Marcinak egyből fülébe mászott Szabó T. Anna Vörös mozdony című verse. Élvezettel skandálta ölömben a “Sz-te, sz-te, sz-te-ne-te!” kezdetű verset, melyet örömmel fedezett fel később az Alföldi Róbert válogatta Formák a tubusból című kötetben.
Mindez jól tükrözi azt a tényt, hogy léteznek mániák a gyerekeink habitusában is.
E kis felvezető szöveg viszont egy friss erdélyi gyerekkönyv bemutatását volt hivatott bevezetni. Tartozom ezzel a könyv szerzőjének, barátnőmnek Demeter Évának, aki a Babes-Bolyai Tudományegyetem filológia szakán végzett magyar-néprajz szakon ezelőtt 12 évvel, és aki jelenleg a sepsiszentgyörgyi Székelymúzeum múzeumpedagógusa.
Krauss – egy igazi gőzmozdony meséje a szerző első gyerekkönyve tehát, melyet Péter Alpár sepsisznetgyörgyi képzőművész illusztrált és a Sikló Egyesület adta ki a múlt év végén.
A fülszöveg szavaival élve: “A gyönyörűen illusztrált könyvből egy igazi gőzmozdony kalandos története elevenedik meg, ami néhol tréfás, máshol szomorú, de van olyan része is, amely türelmes böngészést és figyelmet kíván. Ajánljuk mindazoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akiket legnyűgöz a vonatok világa!”
Krauss megírásának ötlete a szerző született múzeumpedagógusi érzékére vall. Tudjuk: azok a művészi alkotások (legyen az film, regény, képzőművészeti alkotás stb.) bírnak a legnagyobb hatással a közönségre, melyeknek valamiféle valóságalapja is van. Az ötlet tehát nagyszerű: egy múzeumi tárgy (jelen esetben az 1914-ben gyártott 763-247es pályaszámú keskenynyomtávú gőzmozdony, mely pillanatnyilag Kommandón egy fűtőházban megtekinthető, és a sepsiszentgyörgyi kisvasút-barátoknak köszönhetően ma már Románia nemzeti kincseinek sorába lépett) feledéstől való megmentése, egy múzeumi tárgy adatainak az általános iskolások körében való népszerűsítése.
A kis Krauss meséje tehát átmenetet képez az ismerettartalmú szövegek célzatossága és az érzelmi nevelést megvalósító, empátiát fejlesztő, antropomorfizáló, esztétikai ízlést formáló irodalmi szövegek között. Ezt a címbe foglalt “egy igazi gőzmozdony meséje” téma és műfajmegjelölés is pontosan előrejelzi.
Aki járt már Kommandón annak ismerős a könyvben bemutatott táj, a fenyvesek közti kanyargó kisvasút. A kisiskolásoknak szánt könyv nemcsak a kis gőzös csodálatos valóban mesékbe illő történetével ismerkedik meg, hanem betekintést nyer egy gőzmozdony felépítésébe, alkatrészeinek és működésének titkaiba. A technikai ismereteket bemutató rész, a kihajtható fóliás oldalak, az interaktív jellegű “múzeumi tárlatvezetés”, kalauzolás a szerző ötletességét, pedagógiai és múzeumpedagógiai hozzáértését dicséri. a könyvet a kisfiaimon tesztelve megállapíthatom, hogy a 4 és 6 éves is talál magának felfedeznivalót, érdekes látnivalót a könyvben (a nagyobbakat a technikai leírások, egy mozifilm keletkezési körülményeinek leírása, a kisebbeket a a hegyek mögül kibukkanó buksi fej, a napocska ismételt visszaköszönése tesz izgalmassá). Engem, felnőttet természetesen egészen más szempontok vezetnek: régmúlt korok, erdélyi tájak, az értékmegőrzés az, ami felötlik bennem.
A szerző meséje a mű végén az olvasóban egyfajta lírai szomorúságot kelt, melyet a tréfás jelenetek sem tudnak feloldani. Ez azonban lehet, hogy csak az én túlérzékeny szubjektív véleményem, hisz csak a vak nem veszi észre az itthon, Erdélyben zajló “értékromboló” állami tendenciát, mely nemzeti kulturális kincseink pusztulásához vezet. Mert a kis Krauss sorsa, története nem egyedülálló Erdélyben. És itt most nem csak a mozdonyokra gondolok.
A kis Krauss gőzmozdonynak rezignáltsággal szemlélt története során sikerül örökre belopóznia szívünkbe. És mindez aszerzőnek köszönhetően.
Demeter Éva Kraussról szóló meséje ugyanis közszolgálat. Könyve vitathatatlan pedagógiai értékén túl (ne felejtsük el, hogy szerzője a marosvásárhelyi állami tanítóképző volt diákja!), egy közösség szolgálatába állított nemes tett. Egy háromszéki álomvalóraváltásáért tett próbálkozás.

2011 az Önkéntesség Éve. A fülszöveg utolsó két mondatát most kell idéznem: “Krauss mozdony egykor vidáman szállította a fát az erdélyi havasokban, ma azonban felújításra vár. Ennek a könyvek a megvásárlásával a mozdony újraélesztéséhez járul hozzá!

Gratulálok a szerzőnek, és még sok ilyen mesét várunk tőle. Még nagyon sok pusztulásnak ítélt nemzeti kincsünk vár arra, hogy valaki elmesélje igaz történetét a fiatal generációnak megmentve ezáltal az örök feledéstől.
Advertisements