Az nem kérdés, hogy Pernilla Stalfelt könyveit ismerni kell. Gondban vagyok viszont azzal, hogy kiknek és főleg hogyan ajánlhatnám. Nagy Boldizsárt idézem: „És bár a könyvek hihetetlen népszerűségnek örvendenek a legtöbb északi és nyugati országban, Magyarországon felháborodással övezett elutasítás veszi körül őket a megjelenés óta.” (teljes cikk)

Hát ezért nem tudom, hogyan ajánljam. Minden családban más a szemérmesség, az erkölcsi szabadság határa, más az illemtanhoz való viszony. Pernilla Stalfelt nemcsak a tabu-témák választásában merész, hanem a téma  feldolgozásában, megjelenítésében is. Azt még lazán elfogadom, hogy számomra közömbös dolgok a 3 éves kislányom számára viccesek. De van egy közös halmaz, amelybe olyam elemek kerülnek, amelyek a gyerekeknek viccesek, a felnőttek számára viszont gusztustalanok, undorítóak, illetlenek, szemérmetlenek, bántóak (a köpködéstől a böfögésig egy egész sor.) Pernilla merész láttatása több ponton eredményez olyan szövegrészt, illusztrációt, amely az én személyes megítélésemben gusztustalan, illetlen, stb. Én azt érzem ki a könyveiből, hogy a szerző mély érzékenységet fejlesztett ki a gyermekek világa iránt, és azt gondolom, hogy ezek a könyvek sűrítményei annak a módnak, ahogyan ő láttat, provokál egy-egy kiállítás vagy foglalkozás során (Pernilla Stalfelt múzeumpedagógusként dolgozik). A szöveg egyszerű, épp csak felvet egy-egy szempontot, amin aztán tovább gondolkodhatunk. Nagyon jó az az arány, ahogyan a szövegeket megtörik az illusztrációk.

Két könyvére szeretnék kitérni.
A Kakikönyvet én a cím alapján tévesen soroltam be: azt gondoltam, hogy a könyv a szobatisztaság kialakulásának korszakához kapcsolódik. De nem, van benne két halvány utalás erre az időszakra: izgalmas a kaki után kukucskálni, amikor a vécében eltűnik, illetve, hogy a pelenka az pisi- és kakigyűjtő. A kaki témában is egyrészt alapvető információkat találunk, ábrákkal, de van benne
egy kis etológia, egy kevés kulturális antropológia, és van pár jelenet, amelyet a fantázia szült, és hát amelyek abba az előbb említett közös halmazba tartoznak. Amikor elvállaltam, hogy ajánlót írok ezekről a könyvekről, akkor végre elolvastam a kislányomnak. Persze, nem érte be egyszeri elolvasással. Mi falun a nagyszülőknél a trágyadomb mellett megyünk el, ha a kertbe akarunk érni. Említettük, hogy az a földekre kerül, de a Kakikönyvben egyszerűen, érthetően látjuk a folyamatot. Egy másik jelenetről viszont én kezdeményeztem beszélgetést: a kakinyomokról. Egy hegyi kirándulásunk alkalmával ugyanis medvekakit láttunk és a hisztis reakciómra az volt a férjem megnyugtató válasza, hogy nem friss a kakinyom. Szóval van mit és van amiért a kakiról beszélni.
Ilyen részletesen azonban a kakinyomokról nincs szó ebben a könyvben.
Azt a kérdést teszem fel minden fanyalgó anyukának, aki nem venne a gyerekének kakiról szóló könyvet: nincs olyan, a saját gyereketekről szóló kakis történet, amit ismerőseiteknek el szoktatok mesélni? Mert nekem több is van, én is mesélem, és persze hallgattam is ilyen történeteket, a szüleim korosztályától, velem egykorúaktól, akiknek nagyobb gyerekük van. És sem én, sem más nem utálkozott, hanem szórakozott a kakis sztorikon. 3 éves kortól ajánlom.
Nálam a Ne bánts! könyv vezet a sorozatból. Szerintem minden gyerek könyvespolcán ott kellene lennie,de legalább minden könyvtárban. Röviden és tömören: mert NEM ÍTÉLI EL a bántalmazókat. Az a jó ebben a könyvben, hogy nincs éles határ a jók és a rosszak között. Sokszor mi is bántalmazóként viselkedünk. Én szorongva olvastam ezt a könyvet. Miután sorjázza a bántmazás különböző formáit, különféle társadalmi szinteken, attól féltem, hogy nem talál megoldást, hogy nem tudja befejezni a szerző a könyvet. És egyszerű a befejezés: „Képzeld csak el, ha mindegyiküknek azt mondhatnánk: HAGYD ABBA!!!”

Remekül sikerült a másság körüljárása Pernillának, és az összes könyvből itt találtam a legérzékletesebb ábrázolásokat: a düh elhatalmasodását, a lélek sérülését. Én ezt a könyvet 3 éves kortól ajánlom, én is sokszor olvasom. És ismételten fókuszba fogom helyezni minden alkalommal, amikor új közösségbe, csoportba kerül a gyerek.

A Halálkönyv és Szeretlek könyv esetén azt ajánlom: állítsa a szülő a korhatárt saját maga, a családban megszokott szemérmesség, illemtudás, erkölcsi mérce függvényében. Kár lenne kihagyni, annyira egy húron pendül az alkotó a gyerekekkel. Biztos vagyok abban, hogy ha a szülők nem veszik meg ezeket a könyveket, rá fognak találni maguk a gyerekek az internet segítségével.

(Vivandrának: Már egy ideje bosszankodom azon, hogy a gyerekek egy-egy mitikus történet magvát műmesébe olvasztva ismerikmeg (Jónás helyett Pinokkiót). Nem tudom, hogy a Hajkönyvben benne van-e Sámson (ha nincs, csalódott leszek), de szeretném magyarul olvasni!)

Ruki írása a Halálkönyvről és a Szeretlek könyvről.

Reklámok