Egy sima Nóri, egy fordított Eszter

Valaki hangosan nevet. Csodálkozva kapom fel a fejem: – “Itt van a fiam is?”. Nem, nincs itt. Rajtam kívül senki sincs a kávézóban, túl reggel van még a tömegekhez. Ezek szerint én röhögtem. Disztingvált neveltetésben volt részem, de a hangos röhögés visszatarthatatlanul többször is kibuggyan belőlem. Nincs mit tenni. Bátky András második Pipogyáját olvasom, a Pipogya és a Városvédő Szentet.

Nincs mit tenni, menthetetlenül elzsibbadtak az ülőgumóim, noha alig egy órája tettem le magam az amúgy kényelmes olvasófotelba. A tévénézőket biztosan vizsgálták sportközvetítés közben, de vajon végeztek-e ilyen vizsgálatot az olvasó emberekkel is? Zsibbadok, néhány izmom fáj is, leginkább a rekeszizmom, a nevetéstől. Én is Pipogyát olvastam, egy ültő helyemben elejétől végig.

olvasásának folytatása

Reklámok