Olvastam a Pagony blogon Papp Eszti írását, s egyből az ugrott be, amit a könyv olvasása közben az elején a cetlimre írtam. Hogy mások-e a negatív hősök a mesében manapság. Eszti a hétköznapi hősök vonalat emelte ki a történetből.

Ami viszont nekem rögtön az első fejezetek után beugrott, és aztán nem is hagyta el a gondolataimat, az Darvasi László Trapitije. Nem a trapitizés miatt, nem is a tökfőzekék miatt, hanem mert Kukta Gerozán is maga-választotta gonosz, s a Trapitiben is különös módon jelenik meg a meséhez, s meseszereplőkhöz való viszony. Ott az elkerített rész, amolyan “mesehős gettó”, ahonnan Trapiti kiszökik, hogy megkeresse a saját történetét, emitt pedig a Mesék Birodalma, ahová be kell lépni a hősnek a történetekért, amelyek ráadásul nem is a sajátjai. 
A Mesehivatal jelöli ki ugyanis, a fordításban szépen alliteráló című Tisztaszívű kötetben, hogy a családban öröklődő mesehősi feladatokat mely fiú tölti be. Csupa János, akiknek ugyan van egyénítő beceneve, de mégiscsak János mind. (Jani, Janek, Janó, Jonatán, Jankó, Jancsi) A francia nyelvben a Jacques név szolgál a közember, jobbágy elnevezésre, gondoljunk csak a Jacquerie-ra (francia parasztfelkelés 1358.), az angolban ugyanezt a szerepet tölti be a John (Smith = no body), és mivel mindegyik idősebb fiú (Tamásnál idősebb) aranyhajú s búzavirágkék szemű, így – “hat, az egy fél tucat” alapon – akár egy is lehetne belőlük. Ezt az egységet, jellegtelenséget hivatott kiemelni az azonos név és azonos küllem. Ha nem hatan lennének, ugye nem lehetne a legkisebb a 7. testvér (meseszám), s nem lehetne szerepeltetni a mesében a hat legfontosabb királylányos mesét Grimméktől, amelyeknek a feldolgozása manapság (is) divatos.

Szóval a Mesehivatal, amely leginkább a Mágiaügyi Minisztériumhoz hasonlítható, kezdi el a meséket, s csak a kijelölt hősöknek szabad végigjárniuk a mese útját, amolyan forgatókönyv nélküli film módjára.

Itt egyszerre több elméleti, áttételes dolog is a szemembe ötlött. Egyrészt (ez nem újdonság), egyre több a kihelyezett történet a mesékben. Egyre több író fogalmazza meg, mutat rá a mesetörténetek írásának folyamatára. A Mesehivatalban meseírók dolgoznak, ők kezdik el, a történetet, de Ian Beck nem önmagát írja a történetbe, hanem arra is rámutat, hogy a mesehősök a (fél)tucatjánosok, a kapuk átlépésével hozzánőnek a feladathoz. Eljátsszák a szerepüket, s noha nyitott a történet vége, mert hisz minden történet egy nyitott mű (sic!), mégis a többi szereplő predesztinálja a történet kimenetelét.

A Mesehivatal tehát csak elindít. A meseíró, (a rendező,) csak instrukciókat ad, a történetek végül a jól megválasztott szereplők (színész) karakteréből adódnak. A szereplők pedig ki és belépnek a Mese Birodalomba (filmgyár – lásd a Csipkerózsika történet, 16. fejezet, a statiszták csak tettetik az alvást!), s kint hétköznapi emberek ők is.

Tisztaszívű Tamás, bár a külseje nem a tucathős szerepére predesztinálja, de kora miatt, vagy éppen a külseje miatt az egész történet folyamán láthatatlan marad. Van bűncselekmény (emberrablás), van bűnöző (Irkász), van megmentésre váró csodaszép hősnő, nem is egy, de hat, mégsem válik krimi a regényből, mert deheroizált a hős.
Olyan ez, mint amikor a filmparódiákat a filmgyári kulisszák láttatásával veszik fel, s a színészek direkt de(kon)struálják a szerepüket.

Érdekes módon mindezek ellenére Tisztaszívű Tamás története mégsem paródiaként olvasandó. Tamás ugyanis tiszta szívű, őszinte, ártatlan, gyerek. S bár ő az árnyékszereplő a mesékben, amolyan Simsala Grimm módra; és ezt az értelmezést erősíti fel az illusztráció is, mégis pontosan az ő tisztasága lesz a mese tétje. Képes lesz-e megbirkózni a kötet végére tudomására hozott titokkal? Képes lesz-e majd újra árnyékká válni az apja történetében, hogy kiszabadíthassa? Képes lesz-e feláldozni magát másokért? Meg tudja-e őrizni mindeközben a tisztaságát, ártatlanságát?

Ismerős kérdések? Az alak is ismerős. “A haja fekete volt és göndör, (…) Tamás haján alig fogott a fésű, és amikor nagy ritkán engedte kifésülni, anyja jócskán megkínlódott vele. Fürtjei zabolátlanul tekergőztek a feje körül, mintha állandóan orkán fújta volna őket szanaszét. Szeme fekete volt, mint az anyjáé, …” (Móra, 2011., 10.p.) már csak a villám alakú sebhely hiányzik a homlokáról.

Ami pedig a felhasznált meséket illeti, Beck azokat a Grimm történeteket használta, amik a legismertebbek, s amiket kivétel nélkül rajzfilmesítettek, s jelenleg hercegnők néven árasztanák el otthonainkat, ha hagynánk. Sorrendben Csipkerózsika, Hamupipőke, Hófehérke, a Békakirályfi királylánya, Rapunzel; mindegyik történetben kivillan valami a szereplők Mese Birodalmon kívüli énjéből, de nyilván nem túl erősen. Megint csak filmes vonás, hogy a főszereplők egymásba szeretnek, s a valóságban is hetedhét országra szóló lakodalmat csapnak, amihez a filmkellékeket is használják. (Hamupipőke hintaja).

Az égig érő paszuly meséjének szimbolikája véleményem szerint abban rejlik, ami megint csak a történet a történetben, mese a mesében számlájára írható, hogy a megoldás nem a földön, nem a Mese Birodalomban, hanem az égben, de leginkább önmagunkban, a határátlépésekben keresendő. Meg kell mászni az égig érő fát, paszulyt. (Meseterápia?)

S van itt még érdekes a szereplők között, Csicsóka, aki Mácsonya (a főnöke,) parancsára Tamás mellé szegődik varjú alakban segítőnek, (manó, a Dobby utódaként,) állandó mesei szereplőként.

Itt kapcsolok vissza a bevezetőben feltett kérdéshez, mások-e a negatív hősök, gonoszok a mai mesékben? Nyilván igen, hiszen maguk a mesék, és mesehősök is mások. Mégis valahogy feltűnően sok lett s szerepbizonytalanság okozta frusztráció miatt gonosszá vált hős a mesében. Ian Beck története arra is rávilágít, hogy míg régebben a hős negatív volta alaptulajdonság volt, addig mostanában már a gonoszok jelleme is érdekes, arra is kíváncsiak lettünk mi a cselekedetük kiváltó oka. Nincs egyértelmű feloldása a történeteknek, bukik a rossz, és győz a jó, vagy éppen a rosszra a teljes megsemmisülés vár, inkább a megbocsátásra, megjavítására tesznek kísérletet, (pl. Böszörményi Gergő 1., Ágrólszakadt Tóbiás) vagy száműzik őket. (Berg Judit: Rumini)

Irkász, a Tisztaszívű történet negatív hőse, egy meghasonlott meseíró a mesehivatalban. S bár ő írja a a meséket, ő a rangidős, de csak megbízzák a mesék írásával. Elege lesz a klasszikus történetekből, destruálni akar. Ez azonban a Mese Birodalomban nem megengedhető.(?) Az önkéntes száműzetése helyén, menekülése állomásán, a jég és hó birodalmában aztán új bosszútervet forral, míg Tamás azon gondolkodik útnak induljon-e a Rémtörténetek Földjére (Böszörményi!) az apja után.

Itt zárul az első kötet. Amit meg kell még említeni, a fordítás szerintem nagyon jól sikerült, Merényi Ágnes hibátlanul áttette magyarra a történetet, azt gondolom a nevek kiválasztásával még további jelentésekkel is gazdagította. A cím alliterációval való fordítása pedig egyenesen telitalálat. Összesen két helyen éreztem azt egy-egy pillanatra, hogy a szóválasztás miatt megakad a történet, de ezek el is vesznek a kötet egészében.

Amit hiányolok az egyébként szép kiállítású kötetből, az a tartalomjegyzék. Nehéz visszakeresni a kalandokat nélküle.

Sok szeretettel ajánlom a kötetet +10 éves kortól felfelé.

Itt beleolvashatsz a könyvbe.

Interjú Merényi Ágnessel, a könyv fordítójával, a Móra főszerkesztőjével, a kötetről.

Reklámok