Az osztrák Jugendbuchpreis 2010. nyertese Carolin Philipps könyve és a Móra Kiadó által gondozott Beate Teresa Hanika kötete ugyanarról a témáról beszél, a gyerekek, fiatalok ellen elkövetett szexuális zaklatásról.

A téma tabunak számít, ezért is a Tabu könyvek sorozatban jelentette meg a Móra.

Érdekes, hogy külföldön milyen gyorsan reagál a könyvpiac (is) a társadalmi problémákra. Még el sem csendesedett a német egyház körüli (pedofília) botrány, már jó színvonalon megírt kötetek segítik a trauma feldolgozását, és a későbbi esetek megelőzését. Hogy nálunk mennyire hallgatás övezi a témát, azt az is jól mutatja, hogy a késztetésemnek engedve magam is zárójelbe tettem a pedofília szót.

Hanika egy lány történetén keresztül mutatja meg a témát, Malvina szemszögéből látjuk az eseményeket. A nagyapa egész családra kiható lelki terrorja, manipulatív uralkodása ellen senki sem mer fellázadni, áldozatul dobják oda a hat, majd tizenhárom éves kislányt. A kiskori zaklatás a barátnő Lizzy megjelenésével szűnik meg, aki a péntek délutáni kötelező nagyszülő látogatásra elkíséri barátnőjét, megkímélve ezzel a rendszeres, hetenként ismétlődő délutáni fürdésektől a nagyapával. A könyv olvasója nem értesül róla mi történik a pontosan a fürdőzések közben, de a körülmények szégyenlős gondolati számbavételével nem nehéz kitalálni. Lizzy megjelenésével ez abbamarad, s Malvina elfalazza a lelkében, s a gondolataiban a történteket, egészen addig, míg egy tavaszi szünet alkalmával barátnő nélkül kénytelen (Lizzy síelni megy) a “beteg” nagyapát meglátogatni. S elkezdődik minden elölről, csak még brutálisabban.

Hanika történetében (is) ott van a családtagok, s a környezet felelőssége. A család másik két férfitagja az apa és Paul elvonulnak az empátia, családi gondoskodás, felelősség, hála hangzatos szózatainak álarca mögé, bezárják a fülüket a kislány segélykérése előtt, aki nem tud beszélni róla, csak annyit mond, de megcsókolt. Ők elbagatellizálják a dolgot. Az anya a migrénjébe vonul a családi problémák, konfliktusok, munka és minden elől. Életképtelen. Anne, a nővére pedig a megbízhatatlan kategóriába sorolódik Malvina és Lizzy szerint, mégis ő lesz az egyetlen, aki a regény végén… nos ehhez olvassátok el! A legszívszorítóbb az a jelenet, amikor kiderül, hogy mivel is vették rá a kislányt a hallgatásra. A nagymama rákos, s ahhoz hogy meggyógyuljon a kislánynak örömöt kell szerezni. A nagyi, aki végigasszisztálta az egész szexuális bántalmazást, a halálos ágyán megígérteti a gyerekkel soha nem beszél a történtekről. És a gyerek hallgat.

Ahhoz, hogy Malvina végül beszélni kezdjen külső segítségre van szüksége. A nagyapa házában lejjebb lakó lengyel származású Bitschek néni lesz, aki felfigyel a kislány kínlódására, és mivel gyermekként nem tudta megmenteni a barátnőjét, így kiáll Malvina mellett szóval és cselekedettel egyaránt. A legfontosabb lökést a régi történet, Katja történetének elmesélése adja, nem szabad hallgatni, mert a hallgatással még mélyebbre süllyedsz a pokolba, míg végül menthetetlen leszel.

A másik segítője Zakó (zakkant), azaz az eredetiben Klatsche, a valódi nevét nem tudjuk meg, közte és Malvina közt lassan kibontakozik a szerelem, s a félelem, hogy a fiú megtudja a titkot, hiszen már sejti is, képessé teszi Bitschek nénivel a háta mögött, a szembeszállásra. A nyílt konfrontációra azonban nincs lehetőség, a nagyapa gutaütötten hever otthon. De Malvina mégis beszélni kezd.

Közben egy másik szálon fut a tavalyi nyár története, ahol Lizzyvel ketten szállnak szembe a telepi fiúkkal a grundért, ami ezúttal egy villában testesül meg. Amikor a villát lerombolják kezdődik a fiú bandavezér Klatsche és Malvina kapcsolata. Szimbolikusan is ledőlnek a régmúlt, állott, ódon, titkokat rejtő falak, nem csupán a valóságban. Azzal, hogy nincs utalás, csak néhány sornyi a szülők lelépéséről, de nem tudható hogyan, hova; nincs, csak utalás a pszichikai gát átszakadásáról, csak arról tudósít, hogy tud kiáltani végre; Hanika lebegővé teszi a történetet. Nem befejezetlenné, lezáratlanná, az is, de az nem baj, hanem lebegővé.

Mégis minél tovább gondolkodom rajta, annál inkább érezem a hatását. Ez a napló nem ráz meg olyan elemi erővel, mint a Wofür die Worte fehlen, mégis hat.

A eredeti címe a Soha senkinek kötetnek Rotkäppchen muss weinen, vagyis Piroskának sírnia kell rávilágít arra a tényre, hogy az abúzus eseteinek túlnyomó részében az elkövetőt családon (rokonság, ismerősök) belül kell keresni! Érthetővé teszi, hogy az anya, aki utálja az apósát miért küldi a kislányt a nagyihoz, hogy a beteg nagymama miért hagyja, hogy felfalja az unokát a farkas, és, hogy végül miért lesz Klatsche (puska) a “vadász.” (Egyébként roppant érdekes, hogy miért pont a fiúval való találkozás után üti meg a nagyapát a guta.  Bettelheim meseértelmezése ITT.)

(Győri Hanna amúgy nagyszerű fordításához annyit fűznék hozzá – remélve, hogy válaszol (akár úgy, mint a Műfordítókkal beszélgetünk interjúsorozat alanya 🙂 )- hogy lett Klatsche-ből Zakó, és a nevek fordítása miért nem egységesen magyar vagy német? A becenevek át lettek ültetve magyarra, a keresztnevek nem. UPDATE: Hanna üzente, hogy egyszerűen azért, mert a becenevek köznevek, a keresztnevek pedig nem. Köszönjük szépen Hanna!)

Ekultúra, Prae (Dávid Ádám!)

A Wofür die Worte fehlen című kötetről ITT írtam.

Végtelenül fontos, hogy a Móra Kiadó felvállalta a Soha senkinek című könyv kiadását, legalább ilyen fontos, hogy a fordító nagyon jó munkát végzett. És még ilyen fontos lenne ennek a könyvnek az összes iskolába való eljuttatása, oktatási segédanyaggal együtt! (Ami azonban sajnos már nem csupán rajtuk múlik.)

Amit biztosan mondhatok, hogy az osztrák testvére a könyvnek a felelős osztrák minisztérium jóvoltából minden iskolába eljut. A díjkiosztón legalábbis elhangzott az ígéret. El kellene végre nekünk is jutni idáig, s itt jöhetne szóba a Magyar Gyermekkönyvintézet ismét.

Itt egy link a gyerekbántalmazás honlapjához.

Amit én még nagyon szeretnék, tárgyilagosan beszélni ezekről a könyvekről, de hiába, ökölben a kezem még mindig. És hogy szülessen hasonló könyv a testképzavarokról is. Az anorexia és a bulimia legalább ilyen káros, lélekromboló (ön)bántalmazás, amihez még csak zűrös családi háttér se szükséges… de erről máskor, máshol…

A képre kattintva olvashatod róla a recenzióm.

Győri Hanna ajánlója.

 

Dóka Péter könyvbemutatója.

Advertisements