Sorozatot írni nem könnyű. Olyan sorozatot pedig, amit ekkora várakozás előz meg, azt gondolom, még sokkal nehezebb. Szerencsére akadnak nekünk itthon is olyan íróink, akiknek ez megy. Nem is akárhogyan!

Ha emlékeztek még a Ruminiről írtakra, akkor talán arra is, hogy mennyire kíváncsi voltam Fecó naplójára, amit egyszerre olvastam aztán a Datolyaparton című résszel.
Az a feltevésem mindenképpen igazolódott, hogy az első kötet után a szálak előremutatnak egy utolsó rész felé, a Datolyaparton első fejezetében pedig felbukkan Sajtos Rozi is, noha főhősünkkel ügyet sem vetnek egymásra.
Nagyon-nagyon jó ötletnek tartom, hogy kipróbálta a naplóformát a sorozatban Berg Judit, egyrészt mert nem laposodik el, másrészt pedig számos adatot, magyarázatot beletehetett anélkül, hogy a regénysorozat cselekményét terhelné magyarázgatásokkal.

Tovább…

Reklámok