Nincs igazán könnyű dolga annak, aki osztrák gyerekkönyvet akar találni, mivel a német nyelv miatt elárasztják a piacot a németországi gyermek és ifjúsági kötetek. Szerencsére akad néhány kiadó, kisebb könyvesbolt, amelyek kiemelten közvetítik ezeket az értékeket.

Itt van példának okáért a Sankt Pölten székhelyű (Nilpferd in) Residenz Verlag, amely a bemutatandó könyvön túl olyan neves szerzők munkáit is kiadja, mint például Heinz Janisch, Erwin Moser, Saskia Hula, Helga Basch, Varvasovszky László,  vagy a 2008-ban Andersen-díjra jelölt Linda Wolfsgruber illusztrátor. De ők jegyzik a Gerda Anger-Schmidt – Renate Habinger Das Buch, gegen das kein Kraut gewachsen ist című könyvét, amely a már emlegetett  Osztrák Gyermek és Ifjúsági Könyvdíj 2010. ajánlólistáján is helyet kapott.

És ugyan nem ők az egyik kedvenc illusztrátorom, Kathrin Schärer kiadója, de őt meg kell említenem, egyrészt, mint Magyarországon is ismert alkotót (Lorenz Pauli Hű, de bátor!, Scolar), noha Baselben született és él, másrészt pedig mint annak a törekvésnek az illusztrációs bemutatását, amiről futólag már szót ejtettem a Tisztaszívű Tamás titkos története kapcsán. Azt a trendet, amely megbontja a gyermek és ifjúsági elbeszélések zárt struktúráját, bepillantást engedve az írás aktusába, az író és szöveg közötti viszonyba. A Johanna im Zug című kötet ugyanezt teszi képekben. Nemcsak a kismalac történetét meséli el, de bemutatja a kötetben a képek keletkezését is. Hogyan lesz a kockás papírra vetett vázlatból kismalac, vonat és mi történik vele a vonaton.

Jens Rassmus könyve kicsit másképp, de szintén ezt a témát járja körül, miközben persze roppant szórakoztatóan elmeséli miképp esett, hogy éjszaka, miután a kislány lefeküdt aludni, a grafitceruza meg a rózsaszínű színescerka kimásztak a ceruzatartóból bele egyenes a rajzba, s milyen kalandokat éltek ott át. Mi több egyik rajzból a másikba mentek holmi rajzolt híd segítségével. Összetörni egy festett gombának ütközve a kék autót.

Nézzetek bele a könyvbe!

Mindenesetre hőseink meglátnak egy rajzolt házat, amiben a kislány alszik, aki természetesen ugyanaz, mint ceruzák tulajdonosa. Ez az első csavar a történetben. (Noha nyilván nem példa nélküli.) Ami érdekesebb, és egyáltalán nem didaktikus – habár kétségtelenül pszichológiai tanulmányokra visszabontható, már az alapötlet is -, hogy a kislány nem mer kijönni a házból, mert fél Valamitől (Etwas). Végül a ceruzák biztatására kimerészkedik, amikor is kiugrik a bokorból Radír rendőr, majd csatlakozik is hozzájuk.

A félelmetes Etwas nem más, mint egy nagy grafitfirka, aminek keze, lába, mi több éles ragadozófogsora rajzolódott. Mikor felfalná Radírt az kiradírozza a fogait. A kislány karjába kapja Rosát, és rózsaszín szájat, szempillákat, és masnit rajzol neki. Beülnek az autóba, s a rendőrsapkát elhajítva utazgatni kezdenek Papírország csodás tájain.

A gyerekek számára jó a könyv, mert maguk is szeretnek mesét szőni a rajzaikhoz, s megtapasztalhatják, hogy egy egyszerű ceruza is lehet mesehős. (lásd még Szutyejev) Nem beszélve arról, hogy képsorozatokban is lehet történetet mesélni, s bátran lehet vegyíteni a technikákat. (ceruzarajz, akvarell, kollázs)

A felnőttek számára is jó, mert ráirányítja a figyelmet a gyermeki önkifejezésre, a kommunikációjuk egy nagyon speciális formájára, arra, hogy a rajz tudattalan vagy elfojtott tartalmakat képes közvetíteni. És arra is, hogy a gyermeknek sokszor csak bátorításra van szüksége, és megbirkózik a problémákkal ő maga. De arra is, hogy a tárgyakat a szokásostól eltérően használhassa!

Osztrák gyerekkönyvekről itt, itt és itt olvashatsz még nálam.

Advertisements