Réka, ahogy azt említette is, Spanyolországba költözött, mi is lenne természetesebb, mint hogy a két gyerekkönyvek iránt elkötelezett szakember rövid idő alatt összeüljön egy kávéra. Fogadjátok szeretettel Ruppl ZsuZsannát.

Nemrég személyesen is volt alkalmam megismerni Ruppl ZsuZsannát, a Spanyolországban oly népszerű Manolito Gafotas (Pápaszemes Manolito) sorozat fordítóját. Szerettem volna megtudni
tőle, hogyan érzi magát Madridban, ahol fordít és spanyol gyermekirodalmat tanít, mivel foglalkozik mostanában, és milyen terveket szövöget.

Zsanna, hány éve éve élsz Spanyolországban, és miért döntöttél úgy, hogy végleg odaköltözöl?

2000 óta, 11 éve élek Spanyolországban. Eredetileg egy doktori képzésre érkeztem, aztán megismertem a kisfiam apukáját, és itt ragadtam. Kisebb-nagyobb megszakításokkal éltünk itt, nagyon sokáig kétlaki életünk volt. A doktori gyakorlására, illetve a gyakorlatban történő kipróbálására hazamentem egy fél évre. Aztán a disszertációm megvédése után másfél évig még otthon tanítottam a budapesti Cervantes Intézetben, de amikor a baba úton volt, döntenünk kellett, itthon vagy otthon. Madridot választottuk, mert itt könnyebb volt.

Tizenegy éve élsz mediterrán környezetben. Hogy érzed magad Madridban?

Madridban nagyon jól érzem magam, úgy a magánéletben, mint szakmailag is. Nagyon szeretem a spanyol temperamentumot, a spanyol embereket, nyilván az sem utolsó, hogy a napsütéses órák száma elég magas ebben az országban. Szakmailag pedig mondanom sem kell, hogy a spanyol gyermekirodalomnak itt több évtizede virágkorát éljük. A könyvszektort nem igazán érintette a krízis, minden szempontból fantasztikusan jó és pezsgő a gyermekirodalmi élet.

Mióta foglalkozol gyerekirodalommal, és hogy kerültél a madridi Autonóm Egyetemre, ahol kortárs gyermekirodalmat tanítasz?

Gyermekirodalommal 2000 óta foglalkozom, akkor hallgattam először ezt a tantárgyat a Complutense Egyetemen. Ott kerültem először kapcsolatba spanyol gyermekirodalommal aztán egyik dolog hozta a másikat. Ezen a gyermekirodalom kurzuson 2000-ben megismekedtem Elvira Lindo Pápaszemes Manolito című művével, és akkor eldöntöttem, hogy ezt mindenképp le kell fordítanom, ennek léteznie kell magyarul. Aztán a magyar Manolito megjelenése után Magyarországon nagyon sok gyermekirodalommal foglalkozó szakemberrel, szerzőkkel, illusztrátorokkal, kiadókkal ismerkedtem meg. Később más gyermekirodalmi, illetve ifjúsági műveket is volt alkalmam lefordítani. Nemcsak spanyolról magyarra, mint a Manolitót vagy Laura Gallego García Az Idhún emlékezete című trilógiáját(Delta Vision Kiadó, 2006,) hanem a Magyar Könyv Alapítvány ösztöndíjaival fordítottam magyarról spanyolra, Berg Judit Ruminiját és a Zöldség Annát Szijj Ferenctől.

Amikor már kezdtem feladni, hogy el tudok helyezkedni a szakterületemen, hisz Spanyolországban is nagyon nehéz munkát találni, 20%-os a munkanélküliség, pont akkor írtak ki egy olyan helyet az Autonóm Egyetemen, amit szinte rám szabtak.

Eddigi tapasztalataid alapján, mennyire érdekli a spanyol egyetemi hallgatókat a gyermekirodalom? Milyen szakos diákok ők?

Hála Istennek eléggé érdeklődőek az egyetemi hallgatók, akik leendő tanítók, általános iskolai alsó tagozatos tanárok. Természetesen itt is van mindenféle ember. Sajnos sok esetben jellemző, hogy azok jelentkeznek a tanítőképzőbe, akiket máshova nem vettek fel.
Ennek ellenére, nagyon jó tapasztalataim vannak. A tavalyi első végigtanított év után nem dolgozatot irattam velük, hanem egy projektet kellett leadniuk, aminek az volt a lényege, hogy egy gyerekek számára készített, egy évre szóló, olvasmánylistát kellett összeállítaniuk,
valamint az egyik olvasmányból egy tanegységet is megírni. Gyönyörű munkákat kaptam kézhez, és azt gondolom, összességében nagyon sikeres volt a tanév, a diákok is élvezték a munkát, hisz a hozzáálláson lehetett érezni, hogy nem unatkoztak.

Arra nagyon kíváncsi vagyok, melyek azok a kortárs gyermekirodalmi alkotások, amelyekről a legszívesebben beszélsz a hallgatóidnak és miért?

Nagyon sokszor előfordul, hogy Elvira Lindo és Manolito szóba kerül az órákon, meg is mosolyognak érte a diákjaim. Szeretek beszélni olyan, Magaroszágon kevésbé ismert kortárs spanyol írókról, mint például Agustín Fernández Paz, egy galíciai író, akinek nagyon érdekes
ifjúsági és gyermekregényei vannak. Galíciára nagyon jellemző a misztikus világszemlélet, a legendák, a babonák ismerete. Neki is vannak olyan könyvei, amelyek csodálatos, különös, furcsa lényekről szólnak. Nagyon szeretem Seve Calleja baszk szerző műveit is.
Általánosságban a spanyol gyerekirodalomra jellemző, hogy nagyon sok kényes és kevésbé tárgyalt kérdést is elővesznek, a gyerekek elé tárnak, amire nálunk még kevésbé van példa, vagy csak elvétve bukkan fel, például a halál, a válás, a másság kérdése. A spanyol irodalomban ez már nem annyira tabu. Aztán mindig előveszünk valamilyen aktualitást is. Tavaly Ana María Matute kapott életművéért egy nagyon fontos államai kitüntetést.
Róla beszéltünk bővebben. Mivel a diákjaim 19-20 év körüliek, valahol közelebb állnak a kamaszkorhoz, mint a felnőttkorhoz. A tapasztalatom az, hogy kicsit olyanok, mint a magyar középiskolások, talán valamilyen szempontból kicsit éretlenebbek. Ezért szeretek velük olyan könyvekről is beszélgetni, amit nemrég olvastak, mint például a Harry Potter vonalán felbukkanó, például Laura Gallego és hasonló stílusban író alkotók műveiről.

A gyerekirodalom oktatása mellett sokat fordítasz is. Ez hogyan kezdődőtt?

Korábban említettem, hogy gyermekirodalom kurzuson 2000-ben ismerkedtem meg Manolito figurájával, és akkor fejembe vettem, hogy nekem ezt le kell fordítanom. Részben saját pénzből, részben a Könyvpont Kiadó támogatásával, megszületett a mű magyarul is. Manolito megjelenésétől mondhatni elindult egy lavina, a mű kapcsán belekavarodtam a gyermekirodalom világába, aminek nagyon örülök, mert a fordítást szép és nagyon hálás feladatnak tartom.

Mesélnél nekünk arról, hogy milyen műveket fordítottál eddig?

Lefordítottam az első három Manolitót a létező hét darabból. Az első kötet, a Pápaszemes Manolito a Könyvpont Kiadó és az Espanexpo Bt. kiadásában jelent meg. Az Espanexpo Bt. egy barátom és én voltunk, ez a cég azóta sajnos már nem létezik. A második kötet a Szegény Manolito, ez csak kizárólagosan espanexpós kiadás volt. A hamadik résztől átvette a sorozatot a Generál Press Kiadó. Ezután következett Laura Gallego, Az Idhún emlékezete című trilógiának első kötete. Ez egy ifjúsági fantasy, az első rész címe, Az Ellenállás, ez a Delta
Vision gondozásában jelent meg. Ennek a trilógiának elkészült a második kötete is, a Triáda, de ez végül nem jelent meg magyarul, sajnos, a fiókban van. Ezt követően fordítottam Krúdy Napraforgóját spanyolra, ami nagyon kemény feladat volt,2008-ban jelent meg a spanyol
Espasa Calpe kiadónál. Ezt követte a Manolito harmadik kötete, a Tök jó vagyok. Ezután a Magyar Könyv Alapítvány ösztöndíjasaként Berg Judittól a Ruminit és Szijj Ferenctől a Zöldség Annát fordítottam le spanyolra, 2010-ben illetve 2011-ben. Ezek még nem jelentek meg, egyelőre kiadót keresünk hozzá. Most pedig szintén egy ifjúsági, sötét-misztikus, másvilágos könyvön dolgozom.

Milyen szempontok alapján választod ki azt a könyvet, amit lefordítasz?

Sajnos nem mindig olyan szerencsés az ember, hogy választhat. Nekem eddig csupa olyan könyv jutott, amit szerettem. Nagyon izgalmas feladatnak tartom a fordítást, leginkább a gyermek- és ifjúsági könyvfordítást. A köztudatban az él, hogy a nyelvezetük egyszerűbb,
könnyebb ezeket a könyveket lefordítani, de ez nem így van. Például Manolito esetében nagyon sok szójáték volt, gyermekszleng, amire megoldást kellett találni. Manolitót én választottam, a kezdet ebből a szempontból nagyon szép volt. A többi könyvet nem, de én
eddig mindegyikre rábólintottam, mert érdekes feladatnak tartottam.

Én olvastam néhány Manolitót, igaz, eddig csak spanyolul volt rá alkalmam, és őszintén megvallva, nagyon élveztem Elvira Lindo humorát. Zsanna, mesélj nekünk kicsit a Manolito-sorozatról!

Itt Spanyoloszágban is, mint biztosan mindenhol a világban, a gyermekirodalom világa kicsi, így történt az, hogy az én egykori gyermekirodalom tanárom, Jaime García Padrino igen jó barátságban van Elvira Lindóval. Ennek következtében sokat beszélt nekünk az írónőről, el is olvastunk néhány kötetet az oktatás keretében. Miközben olvastam ezeket a könyveket, gyakorlatilag fordítottam is: egy-egy gyermekszlengre, jópofa kifejezésre mindig az jutott az eszembe, de jól hangzana ez magyarul, de jó lenne lefordítani. Sokan megkérdezik, hogyan helyezem át ezt a külvárosi kisfiút magyar környezetbe, a munkásnegyedi szlenget hogyan tudom áttenni magyar nyelvre. Azt szoktam válaszolni, nemhogy ez lett volna a nehézség, hanem pontosan ez adta az ötletet, ez sarkallt arra, hogy lefordítsam magyarra ezeket a
könyveket. Maga az olvasása is annyira élvezetes volt nyelvi szempontból is, hogy azonnal kedvet kaptam a fordításra. A fordítás alatt voltak olyan gyerekjátékok, amiknek a nevei megfejthetetlenek voltak számomra. A spanyolok, akiket megkérdeztem, sem tudták, hogy
egész pontosan, mit jelentenek. Felvettem a kapcsolatot az írónővel, és ő elmesélte, hogy a saját fia gyermeknyelvét írta bele a könyvbe. A pörgettyűnek, az adj király katonának is teljesen más nevet adott a könyvben, mint ahogy egyébként hívják a spanyol gyerekek
ezeket a játékokat. Emiatt ez egy kicsit nehéz volt, de izgalmas is abból a szempontból, hogy utána kellett járni és ki kellett nyomozni, hogyan is lehetne ezt szépen lefordítani.
Megnéztem más fordításokat, pl. a francia változatot,kíváncsi voltam, hogyan oldották meg a fordítók ezeket a játékneveket. Legnagyobb meglepetésemre egészen egyszerűen azt a megoldást választották, hogy kihagyták. Én ezt nem szerettem volna, és emiatt egy egészen
jó kis kalanddá vált a könyvek fordítása.
A sorozatról egyébként azt kell tudni, hogy Manolito egy nyolcéves kisfiú, aki Felső Carabanchelben, Madrid egy, talán a mi Kőbányánkhoz hasonlítható munkásnegyedében, él. A családja édesanyából, édesapából, nagypapából és kisöcsiből áll. Apuka mindig úton van, mert kamionos, anyuka háztartásbeli, mint régebben ez nagyon sok spanyol családban jellemző volt..
Ez a kisfiú rengeteget beszél, pontosan ezért még a pszichológus néni is azt javasolja neki, hogy inkább egy füzetbe írja le, ami vele történik, így kelnek életre a történetek. Az igazság azonban az, hogy Elvira Lindót felkérte az egyik spanyol rádió, hogy hetente egyszer vasárnap délelőttönként aktualitásokról egy 10-15 perces műsort állítson össze. Kitalálta Manolito figuráját, Manolito ő maga volt, gyerekhangon, gyerekszemmel próbált a világról beszélni. Összeszedte ezeket a rádióműsorokat, és kis történetek formájában egy könyvben kiadták. Ő azt meséli, hogy egy dedikáláson az egyik gyerek megkérdezte tőle, mikor készül el a második kötet, és így lett sorozat. Hét kötetet élt meg eddig. Az írónő közben félretette ezt a projektet. Jelenleg felnőtteknek ír könyveket, nagyon-nagy sikerrel.

Melyik az a spanyol szépirodalmi könyv, amit nagyon szeretnél lefordítani és miért?

Nagyon sok kedvencem van. Most legszívesebben azt mondanám, hogy Elvira Lindo legújabb könyvét, ami egy önéletrajzi ihletésű regény. Arról szól, hogy fiatal elvált anyukaként, a négyéves kisfiával, hogyan kezdte újra az életét. Eléggé szívszorító, de nagyon kedves, néhol
megmosolyogtató, néha megkönnyeztető történet. De hogy kicsit elvonatkoztassunk Elvira Lindótól, például Eduardo Mendoza bármelyik könyvét szívesen lefordítanám. Nagyon szeretem a műveit, nemcsak a nyelvi kihívások miatt, de a humora miatt is. Van egy, Sin noticias de Gurb (Gurb hírei nélkül) című könyve, amit emlékszem, hogy 14-15 évesen a spanyol irodalomtanárunk hozott be órára és a spanyol szlenget, spanyol kisbetűs kultúrát tanultunk belőle. A könyv egy Gurb nevű földönkívüli viszontagságait meséli el, aki eltéved Madridban.

Mennyire nehéz neked magyar anyukaként spanyol környezetben kétnyelvű kisgyereket nevelned?

Nagyon nehéz, nem egyszerű feladat, mert én vagyok az egyetlen, aki magyarul beszél vele itt Madridban, bár azt az első pillanattól kezdve következetesen. Aki vegyes családban él Madridban, annak az a tapasztalata, hogy a gyerekek nagyon kényelmesek, tökéletesen értenek mindent mindkét nyelven, de a világért sem szólalnának meg magyarul. A fiammal nekünk elég szürreális beszélgetéseink voltak eddig, én beszéltem hozzá magyarul, ő meg válaszolt spanyolul. Ennek ellenére nagyon kitartó vagyok, nem adom fel, igyekszem mindennap, hogy meséljünk, énekeljünk, videózzunk magyarul is. Magyar mesekönyvekkel tele vagyunk, úgyhogy ez nem jelent problémát. Most augusztusban volt alkalmunk hosszabb időt otthon tölteni, egy hónapot voltunk Magyarországon. A nagyszülőkkel nagyon megeredt a gyermekem a nyelve, így szeptember óta, mióta visszajöttünk, ő is következetesen magyarul beszél velem. Ha például véletlenül spanyolul szólok hozzá, rámszól, hogy anya, magyarul beszélj! Ennek nagyon örülök, nagy sikerélményt jelent. Megküzdöttünk érte, és hiszem, hogy a rövidebb-hosszabb otthon-tartózkodások segíteni fognak továbbra is.

A kisfiad, Raúl, számára hogyan választasz könyveket?

Együtt szoktunk könyveket választani. Persze vannak olyan könyvek, amiket én nagyon szeretek, és feltétlenül szeretném, ha Raúl is megismerné őket. Amikor otthon járunk, az újdonságokat mindig beszerezzük. Nagyon szeretjük a Csodaceruza, a Pagony, a Naphegy Kiadó
könyveit. A klasszikusok közül pl. Janikovszky Éva Már óvodás vagyok című könyve a nagy kedvenc most, de már megvan a Már iskolás vagyok is. Itt egy kicsit más az iskolarendszer, már 3 évesen iskolai oktatásban részesítik őket. Valahogy ez az óvoda-érzés kimarad, inkább iskolások ők 3-4 évesen, mint óvodások, annál is inkább, hogy a nagyobb iskolásokkal egy épületbe járnak.
Itt a kiadók igyekeznek nem korhatárt szabni az olvasmányok esetében, a könyvekre nem azt írják rá pl., hogy 3-6 éves korig, hanem pl. 3 éves kortól. Én azt figyeltem meg a kisfiamon, hogy nem mindig a korosztályának megfelelő könyveket választja. Inkább lefele megy, a kisebbeknek szánt könyvek után nyúl. Voltunk a nyáron a madridi Könyvásáron, ahol a gyerekpavilonban próbáltam a kezébe nyomni szebbnél szebb képeskönyveket, de ő inkább a szagos-színes, mozgatós bébikönyvek felé tendált, pedig akkor már három éves elmúlt. Azt gondolom, hogy ez nem baj, mindennek megvan az oka és a célja, de talán mi is tanulhatunk belőle, könyvkiadók, szülők, hogy mit választanak a gyerekek, mi az, ami őket jobban érdekli. Érdekes tapasztalat ilyen helyre menni gyerekekkel.

Tudom, hogy nagyon sok teendőd van a mindennapokban, min dolgozol éppen? Mesélhetsz-e nekünk a terveidről?

Egyelőre még nem árunám el, hogy egész pontosan min dolgozom, a kiadótól nem kaptam erre felhatalmazást. Annyit azonban elmondhatok, hogy ez is egy ifjúsági, félelmetes, „dark” típusú könyv, főhősei 15 évesek, kifejezetten a nagykamasz korosztálynak szól. Tervekről
nem tudom, mit mondhatnék, nem igazán tervezek előre. Próbálom megragadni a beköszönő lehetőségeket. Az biztos, hogy ebben az évben és remélhetőleg jövőre is, spanyol gyermekridodalmat és olvasásra nevelést tanítok az Autonóm Egyetemen, és lesznek fordítói feladataim is.
Nagyon köszönöm a lehetőséget az interjúra.

Kedves Zsanna, én is nagyon köszönöm, és sok sikert, örömteli pillanatokat kívánok neked a további munkádhoz!

Előzmények:

A műfordítás rejtelmei – Bába LauraGyőri Hanna, Dóka PéterHotya Hajni,  Kamper GergelyPacskovszky Zsolt, Rét ViktóriaRuppl Zsuzsanna, Wekerle Szabolcs,