Határozottan emlékszem a jelentre, amikor első gyermekem rácsodálkozott a televízióra. A nappali padlóján ült, úgy féléves múlhatott, és egyszer csak a játékáról a képernyőre tekintett. Azonban látványosan be is szippantotta őt a mozgókép. Gondoltam, nem lesz ez így jó, és kikapcsoltam a készüléket.

Egy év múlva, ahogyan nőtt, és változtak a szabályok, már simán végignézett egy reggeli gyerekblokkot, amelynek egyik fénypontja az általunk csak “Tüptüptüptüptü Dórának” emlegetett hátizsákos kislány kalandozásai voltak. Amikor pedig azért kezdett el vigasztalhatatlanul sírni, mert vége lett a mesének, de ő még akarta volna nézni tovább, ismét csak azt gondoltam, hogy nem lesz ez így jó, és lemondtam az előfizetést.

Újabb két évnek kellett eltelnie, hogy Dórát ismét „beengedjem” a nappalinkba, de ezúttal könyv formájában érkezett.

Talán azért, mert már ismerős volt neki a szereplőgárda, vagy mert az emlékezés még egy kisgyermekben is vissza tudja idézni a régebbi múltját, hangulatokat, örömöket, nagy sikert aratott a könyv. Önmagában az, hogy „dórás” könyvet hoztam. Ránézett a borítóra, és örült.
Aztán elolvastuk – helyesebben: végigjátszottuk – a könyvet. Háromszor. Szereti ezt a könyvet.

Elismerem, hogy nem szépirodalom. Van benne történet, de mégsem mese. Elfogadható, mi több, a gyermeknek tetszetős az illusztráció, de semmiképp nem művészi. Kortárs, de helyénvalóbb lenne jelenkori könyvnek nevezni.

Ez a könyv egy olyasfajta játékot és sikerélményt kínál a kisgyermeknek, mint amilyet a hajdan volt kaland-játék-kockázat kötetek kínáltak a tini fantasy rajongóknak. Elindulsz valahonnét, feladatokat kell teljesíteni, és a végén megérkezel valahová. Kell közben tájékozódni, választani – többször is -, gondolkodni, feladatot megoldani. Vannak társak, és van egy ellenség. Van katarzis, és van megmenekülés. És lehet közben tanulni is.

Kétségtelen, hogy sok szülőnek a legcsábítóbb ígéret, hogy a gyermeke egy könyvből öt angol szó kiejtését és használatát is megtanulhatja. Ha valaki ezért veszi meg, akkor sem fog csalódni, mert az a gyermek, amelyik erre nyitott, és elismételgeti az angol szavakat ott és annyiszor, ahol és ahányszor ezt a lapokon lévő instrukciók szerint kell, meg is tanulja őket.
De ha egy olyan gyermeke van a szülőnek, mint például az enyém, aki következetesen minden alkalommal visszautasította, hogy angol szót kiejtsen, sőt, ötödik- hatodik próbálkozásom után megkért, hogy én se mondjam, nos, ez a szülő sem fog csalódni, mert a gyermek akkor is tanul. És ami ennél is jobb: célba ér, és örömét leli abban, hogy a feladatot megoldotta, a kaland végére járt. A könyv tehát működik az angol nyelvlecke nélkül is, és sokkal több is annál, hiszen élményt, és még sikerélményt is ad.

A kivitelezés megfelel a funkciójának, hogy többször is forgassák, lapozzák. Keménykötésű, belül is jó minőségű, fényes lapokra nyomott könyv, hiszen több olyan oldal is van, ahol rá kell mutatni egyes pontokra. Az ujjacskák így azonban nem könnyen piszkolják be vagy szakítják fel a lapot. Lehet bátran hurcolni, nem sérül, ha leesik, tényleg jó kézbe venni.

És ha a szülő át is siklana afelett, hogy egy sorozat első darabját tartja a kezében, a gyermek nem fog. A hátsó borítón apró képeken szerepel a sorozat többi része, és a lelkes kalandor észre fogja venni. És meg fogja kérdezni, hogy majd ugye azzal is játszunk. És mi megígérjük, hogy fogunk.

Átírta: Sarah Wilson
Illusztráció: Robert Proper,
Egmont Kiadó Kft. 2010.

Reklámok