A Cerkabella Kiadónál megjelent Tatu és Patu sorozat humorát és különlegességét mindenki elismerő kritikával illeti. Azt kevesebben tudják, hogy a fordító Bába Laura elméleti tanulmányt is írt a fordítási megoldásokról, méghozzá az összes kötetről, nem csupán az idáig magyarul megjelent négyről. A műfordítás rejtelmei interjúsorozatban most őt kérdezzük, nemcsak Tatu és Patuékról, hanem a kortárs finn gyermek- és ifjúsági irodalomról is, amelynek kutatója.

Hogy kerültél kapcsolatba a finn nyelvvel?

Érettségi után eredetileg angol és történelem szakosként kezdtem meg tanulmányaimat az ELTE bölcsészkarán, de az utóbbival kapcsolatban egy idő után rájöttem, nem az én utam. Nem akartam viszont egyszakos bölcsészként végezni, úgy gondoltam, még egy nyelvszak jól jönne az angol mellé. A kínálatból végül a finnre esett a választásom. Racionális indokai nemigen voltak a döntésemnek – hacsak az nem, hogy a képzés kikötött egy pár hetes finnországi gyakorlati időszakot, angol szakról ugyanis akkoriban igen nehéz volt ösztöndíjjal kijutni nyelvterületre -, és Finnországhoz se fűzött akkor még semmilyen kapcsolat. De az ösztönös választás végül nagyon is jónak bizonyult, ezt már akkor éreztem, amikor az első félévben kezdtem megismerkedni a finn irodalommal.

És honnan az ötlet a finn gyermek- és ifjúsági irodalom kutatásához?

A diplomám megszerzése után fél évet töltöttem Helsinkiben a FILI (Finn Irodalmi Információs Központ) műfordító-gyakornokaként. Ez a szervezet a finnországi irodalom külföldi népszerűsítésén dolgozik, számos finn mű magyarországi megjelenését is támogatta. Az ottani munkám során ismerkedtem meg közelebbről a finn gyermek és ifjúsági irodalommal, akkoriban ugyanis a FILI kiemelt projektje éppen erre a részterületre koncentrált. Megtetszett, hogy az itthonihoz képest mennyivel változatosabb a kinti gyermek- és ifjúsági irodalom, akár témáiban, akár például a képeskönyvek képi világát tekintve (bár az utóbbi vonatkozásában azóta itthon is sokat javult a helyzet).

Azoknak , akik nem olvasták a tanulmányt, és nincsenek otthon a műfordítás elméletében (és gyakorlatában), miben más a gyermek- és ifjúsági irodalom átültetése, mint egy “sima” műfordítás?

A nyelvek szerkezetének, gondolkodásmódjának különbözősége miatt olykor nem is olyan egyszerű az egyik nyelven megfogalmazottakat egy másik nyelven visszaadni. Ezzel bizonyára mindenki szembesült már, aki idegen nyelven próbált megnyilvánulni. Mindez különösen igaz a nyelvi humor tekintetében, hiszen ez éppen az adott nyelv sajátosságaiból fakad. Talán a szóvicc jelenti a legkézenfekvőbb példát. Ami az egyik nyelvben működik, az ugyanabban a formában a másik nyelvben általában nem.
Képeskönyv esetében pedig a fordítónak muszáj figyelembe vennie az illusztrációkat, tartalmilag és formailag egyaránt. Sokszor például igen kis helyre kell beleférnie a feliratoknak.
A képeskönyv és a nyelvi humor átültetésének kérdésével én elsősorban a Tatu és Patu-sorozat kapcsán szembesültem. Ezekben a kötetekben a humor jelentős részben a képek és a szöveg összjátékából fakad. Például úgy, hogy a kép egy szóalak egyik értelmét jeleníti meg, a szöveg pedig a másikat, így kép és szöveg együttesében mindkét értelem jelen van, ebből fakad a humor. De ha magyarul a kérdéses értelmek különböző szóalakokhoz kapcsolódnak, akkor más megoldás után kell nézni a humoros hatás megőrzésére, mindezt az illusztráció figyelembe vételével, hiszen míg a szöveg megváltoztatható, a képtől nem lehet eltérni.

Timo Parvela két, már általunk is ajánlott, könyvét a Mérleghintát és a Körhintát is te fordítottad. Ezekben a szövegekben mi volt (a fordító számára) a kihívás?

Talán leginkább a kitalált állatfigurák – pl. csirka, harály, harmona – nevének magyarítása. A finn eredetiben ezek mindegyike fiktív elnevezés, amik mögött ugyanakkor felsejlenek létező állatnevek, és amik a kérdéses figurát is jól jellemzik. Szerencsére Tóth Tamás Boldizsár Harry Potter-fordításain „szocializálódtam”, ez biztos hatással volt arra, hogy a kitalált nevek megalkotása nem bizonyult lehetetlennek.

Doktorandusz vagy az ELTE-n, s egyáltalán nem hétköznapi a doktori disszertációd témája. Mesélnél kicsit erről? Az anorexia, az evészavar mint a téma ennyire markánsan van jelen a finn ifjúsági irodalomban?

(Az érdeklődők beleolvashatnak Bába Laura készülő disszertációjába.)

Az evészavarok témájának megjelenítése több szempontból jól jellemzi a mai finn ifjúsági irodalmat. Egyrészt az utóbbi évtizedekben nagyon sok olyan mű született, ami a kortárs világ társadalmi problémáit tárgyalja. Ez az úgynevezett problémarealista irányzat különösen a nyolcvanas években került előtérbe, de azóta is szép számmal találkozni ilyen alkotásokkal. Az evészavarok témájának feldolgozása szintén ehhez a vonalhoz sorolható.
Másrészt az utóbbi években a finn ifjúsági regények az identitással kapcsolatos kérdéseket kifejezetten a testtel, korporalitással, valamint a szexualitással összefüggésben jelenítik meg. Az evészavarok, mint téma, erre is jó példa. Az anorexia és a bulimia egyébként az 1980-as években jelent meg a finn ifjúsági irodalomban (egyidőben a felnőtt irodalommal), akkortájt, amikor az evészavarok valós problémaként is előtérbe kerültek a társadalomban.

Az első ilyen alkotás Hannele Huovi Madonna című ifjúsági regénye volt 1986-ban. A főszereplő kamaszlány, Marjatta anorexiájában a nővé válástól, szexualitástól és termékenységtől való félelme tükröződik, a fogyás révén szeretné megtartani testét egy gyermek testének. Akkor indul meg gyógyulása, amikor egy múzeumi látogatás során ráismer önmagára egy Madonna-szoborban (erre utal a cím), ami a Kalevala eposz Marjatta-figurájának felidézésével örökíti meg Szűz Mária alakját. A regény népszerűségét jelzi, hogy harmadik kiadására 2000-ben, megjelenése után csaknem másfél évtizeddel került sor.

A másik klasszikussá vált alkotás Kira Poutanen 2001-es regénye, az Ihana meri, ami A csodálatos tenger címmel azóta magyarul is megjelent. Finnországban a mű megkapta a legnagyobb gyermek- és ifjúsági irodalmi díjat, a Finlandia Juniort, pár éve pedig zsebkönyvkiadásban is megjelent.
Itt a főszereplő, Julia egyrészt környezete – az iskola, az osztálytársak és a család – követelményeinek megfelően igyekszik színjeles tanuló, sportos, egészségesen táplálkozó és vékony lány, segítőkész leánygyermek lenni, másrészt lázad azzal szemben, hogy a társadalom a nőket alacsonyabbra rangsorolja a férfiaknál, és a nők maguk is képtelenek ez ellen tenni. Ezek miatt a törekvései miatt sodródik az anorexiába, szeretne magából tökéletes, se férfi, se nő, emberfeletti embert faragni. Miközben az életével játszik.

Napjainkig egyébként mintegy tizenöt olyan regény jelent meg, amelyben központi szerepet kap az evészavarok tárgyalása. Többségük anorexiaábrázolás, de a bulimia is előfordul néhány esetben.
A nagy hullám a kilencvenes évek második felére és az ezredforduló utáni első évekre tehető, amikor évente jelent meg ide sorolható alkotás, sőt, volt olyan év is, hogy egyszerre három. A legutóbbi példa tavalyi, Kirsti Kuronen Piruettiystävyys, azaz Piruettbarátság című regénye szintén érinti az anorexia témáját, ott egy kamasz balett-táncos lány megfelelni akarása torkollik majdnem a betegségbe. Finnországban ez a mű is rangos irodalmi díjban részesült.
Azt pedig, hogy nemcsak a szerzők, hanem az olvasóközönség szerint is fontos ennek a témának a tárgyalása, az is jelzi, hogy számos olyan internetes fórum és blogbejegyzés van, ahol saját maguk vagy hozzátartozójuk, ismerősük révén érintett, de akár egyéb okból is a téma iránt érdeklődő olvasók ajánlják egymásnak ezeket az ifjúsági regényeket.

A megjelent kötet tehát: Kira Poutanen: A csodálatos tenger. (Cerkabella Kiadó, Bp., 2009.) Mit gondolsz a magyar ifjúsági irodalom (eltekintve attól a ténytől, hogy nagyobbrészt fordításirodalomról beszélünk) miért nem foglalkozik ezzel az egyébként fontos, és az ifjúság körében elterjedt  jelenséggel (betegséggel)?

Véleményem szerint ez összefüggésben van azzal, hogy az evészavarokat más tekintetben sem kezelik kellő súllyal Magyarországon a nyilvános párbeszédben. Az utóbbi két-három évben ugyan időnként találkozni a médiában a témával, de még mindig legtöbbször bulvárjellegű híradásokban, hírességek vallomásaiban. A betegségek felismerését segítő vagy azok hátterét megvilágító ismertetés kevesebb helyet kap. A közvéleményben pedig leginkább az a felfogás uralkodik, hogy felszínes divatjelenségről van szó, holott a háttérben sokkal komolyabb okok állnak. Magyarországon talán a felszínen szívesen panaszkodunk, de a problémák mögött rejlő okokkal már kevésbé vagyunk hajlandóak szembenézni. Az evészavarok tekintetében pedig még a problémát se nagyon ismerjük el. A csodálatos tengerrel kapcsolatban többször szembesültünk azzal, hogy az emberek – főleg a szülők – azt meghallva, hogy egy anorexiás lány történetéről van szó, elutasítják a kötetet, mondván „ez szerencsére minket nem érint”. Holott az evészavarok a fiatalok körében Magyarországon is gyakoriak.

Milyen könyvet vehetünk kézbe legközelebb a fordításoddal?

A Cerkabella kiadónál előkészületben van Seita Parkkola mágikus realista ifjúsági regénye, a Vihar, amiben a címszereplő gördeszkás srác és egy művészi falfirkákat alkotó furcsa lány, India kalandjait követhetjük nyomon.
A Cerkabella emellett jövő tavasszal tervezi megjelentetni Timo Parvela és Virpi Talvitie illusztrátor trilógiájának záró kötetét, a Szerencsekereket. Ebben ismét találkozhat majd az olvasó a Mérleghinta és a Körhinta szereplőivel.
Jelenleg pedig Sofi Oksanen Baby Jane című regényének fordításán dolgozom, ami a Scolar kiadónál jelenik meg ugyancsak jövő tavasszal. Oksanen egy korábbi, magyarul Pap Éva fordításában megjelent regénye, a Sztálin tehenei egyébként szintén evészavarban, bulimiában szenvedő főszereplőt állít a középpontba.

Köszönöm a beszélgetést!

Előzmények:

A műfordítás rejtelmei – Bába LauraGyőri Hanna, Dóka PéterHotya Hajni,  Kamper GergelyPacskovszky Zsolt, Rét ViktóriaRuppl Zsuzsanna, Wekerle Szabolcs,