Nemrégiben megmutattuk nektek a beszélgetésünket a gyerekrajzok kapcsán. Nem hagytuk annyiban a témát, Évával megkérdeztünk néhány illusztrátort a kérdésről, és még decemberben, sőt talán még januárban is visszatérünk rá.

Szegedi Kata és Molnár Olgi válaszoltak, akiknek külön köszönjük, hogy ebben az illusztrátorok számára zsúfoltabb időszakban is időt szakítottak ránk. Szerencsés is lett így a párosítás, hogy látja egy tapasztalt, befutott művész és hogyan egy fiatalabb, még kevesebb könyvnyi tapasztalattal rendelkező ugyanazt a kérdést.

Az illusztrációk Szegedi Kata és Molnár Olgi blogjáról valók.

Meddig gyerekrajz a gyerekrajz? Hogy látja egy illusztrátor a kérdést?

Kata: Ez egy elméleti kérdés, amire szerintem jobban tudna válaszolni egy inkább elméleti, mintsem a rajzot gyakorlatban alkalmazó szakember. Tehát rajztanárok és pszichológusok hitelesebb választ tudnának erre adni

Én magam nem tudok meghúzni egy határvonalat, azonban amikor néha gyermekrajz-pályázatokon zsűrizek, az a tapasztalatom, hogy a kicsik (óvodások, kisiskolások) ösztönös, spontán, alkotásokat hoznak létre, melyek között sok a kimondottan zseniális remekmű! Ugyanakkor szomorú látni, hogy a nagyobbak munkáin egyre rosszabb hatások mutatkoznak meg. Természetesen gyerekrajzok ezek is, azonban helytelen felnőttes beidegződésekkel, gondolok itt például a rajzfilmfigurák másolására. Ebből egy rossz, modoros rutin rögzül, amiből aztán nagyon nehéz újra kilendíteni a gyereket.

Olgi: Na ez az amit nem tudok. 🙂

Ha ti zsűriztek, vagy zsűriznétek: mi alapján kellene, hogy eldőljön egy rajzversenyen a rangsor? Kell-e rangsor?

Kata: Itt megint leszögezem, hogy gyermekrajzot megítélni a rajztanár tiszte! Szerintem ők a hiteles szakemberek ebben.
Objektíven rangsorolni ebben a műfajban sajnos nem lehet, az egyik zsüritag ezt preferálja, a másik meg azt. Nincs recept, nem tudjuk megmondani, hogy mi alapján lehet tuti rangsort felállítani. Az esetek többségében a matematika dönti el, hogy melyik versenyző mennyi pontot kapott az értékelésnél és így hányadik helyre került.
Kiemelkedő alkotások persze mindig vannak, amik többé-kevésbé a zsüri egészét magukkal ragadják, azokat nyilván méltóképpen értékelni kell.
Hogy rangsorolni kell-e, ez megint csak más szakterületre tartozó kérdés szerintem. Ha már verseny, akkor nyilván van rangsor, hiszen azért verseny a verseny. Az már más kérdés, hogy adott esetben a szülőnek, pedagógusnak kellene szerintem eldöntenie, hogy az egyes gyerek alkalmas-e versenyeztetésre, tehát inspirálja-e őt a verseny, vagy ne adj isten kimondottan rosszul viseli a kudarcot.Én személy szerint minden résztvevőnek adnék egy kis minimális ajándékot, egy kis csokit, akármit. Hogy érezze, hogy nem hiába dolgozott, hogy értékeljük a munkáját! És hogy ne menjen el a kedve az egésztől. És itt nem csak rajzversenyről beszélek, hanem bármilyen versenyre gondolok, ahol a gyerekek teljesítménye megmérettetik.

Olgi: Szerintem a gyerekeket ösztönözni kell, hogy rajzoljanak minél többet, és legyenek kreatívok! A rajzversenyeken mindenkinek nyernie kellene valamilyen díjat, nem vagyok rangsor parti, mert az a gyerek aki nem az elsők között végez egy ilyen versenyen elveszíti a lelkesedését, és legközelebb már kevesebb elánnal fog rajzolni.

Hiteles, használható illusztrálási forma a gyerekkönyvben a gyerekrajz? (gyerek által készített)

Kata: Nekem nem, én sose szerettem, gyerekként sem, és most sem.
Legfeljebb csak akkor érzem ezt a műfajt helyénvalónak, amikor a szöveget és a rajzokat is egyaránt gyerekek alkotják.
Persze léteznek különböző kísérletek erre, de az a tapasztalatom, hogy a gyerekek egyáltalán nem vevők más gyerek által rajzolt könyvekre. Hiszen méltán mondhatja azt, hogy ilyet én is tudok. Profizmusra vágyik a gyerek, amire rá tud csodálkozni, hogy asztaaa, ez “de szép, de vicces, de vagány”, akármilyen, de profi.

Olgi: Hitelesen használható illusztrálási forma a gyerekkönyvben a gyerekrajz, de talán a gyerekeket jobban megfogja az ha egy kiforrott illusztrátor rajzait látják. Ha egy biztos kéz vezeti őket a hallott mese továbbálmodásában.

Ti merítetek-e ihletet, ötletet gyerekrajzokból?

Kata: Én nem.

Olgi: Igen, akár hányszor foglalkozást tartok gyerekeknek rádöbbenek, hogy mennyire szabadon szárnyal még a fantáziájuk. Nagyon friss és újszerű ötleteik vannak, és még le is merik őket rajzolni!

Rólatok mikor, hogyan derült ki, hogy tehetségesek vagytok, és illusztrációval szeretnétek foglalkozni? 

Kata: Öt vagy hat éves koromban kivettünk egy könyvet a könyvtárból: Andersen mesék voltak benne. Nagyon felzaklattak az illusztrációk. Éjszaka föl is ébresztettem az anyukámat, hogy én is ilyet szeretnék csinálni, ha nagy leszek.
Persze ez csak egy szép kis anekdota – ami igaz -, de sokáig magam sem gondoltam volna, hogy ez meg is valósul. Sok-sok munka és tanulás kellett hozzá, de megérte!

Olgi: Én gyerekként is nagyon sokat rajzoltam otthon, de a szüleim soha sem írattak be rajzversenyre, vagy külön rajzórákra. A középiskola kiválasztásakor döntöttem úgy, hogy rajz tagozatra szeretnék járni, és ebben a szüleim teljes mértékben támogattak.

Volt-e olyan meghatározó személy, aki elindított, segített benneteket?

Kata: Nekem annak idején nem volt segítségem, de nem is igényeltem.

Olgi: A szüleim biztatása rengeteg erőt adott abban, hogy kitartsak és megvalósítsam az álmaimat!

Köszönjük az interjút!


Reklámok