Benjamin Lacombe, a francia gyerekirodalom üdvöskéje, sok Tim Burton- filmet nézhetett. Képi világa ezzel a játékosan misztikus, nem ritkán félelmetes világgal rokon. Az amerikai rendező Ollókezű Edwardja,  a Karácsonyi Lidércnyomás különleges lényei vagy Wonka úr minden bizonnyal hatottak Lacombe-ra, és az sem véletlen, hogy mindkettejüket megihlette Alíz és Csodaországa:  a Lewis-szöveget Burton megfilmesítette 2009-ben, Lacombe pedig illusztrációt készített hozzá a francia könyvpiacon tavaly megjelent Egyszer volt… (Il était une fois…) című, nagysikerű  kihajtogatós, úgynevezett pop-up könyvében.

Ebben a meseválogatásban rendhagyó módon  csupán egy-egy kép hívja életre  az adott klasszikus darabot.  Pillangó kisasszony, Csipkerózsika, Pinókkió és társaik történetét egyetlen illusztráció idézi elénk: Alíz egy réten fekszik, a legfontosabb meselemek társaságában (kártyák, nyúl, királynő, rózsa), Piroska  pedig – kicsit meghökkentő módon – éppen a farkas hatalmas szájában van.

Nagyon művészi és nagyon elvont, és/ám nem feltétlenül gyereknek való e 3D-s könyv. Helyesbítek: felnőttre és kellően érett gyerekre szabottak ezek a Lacombe-i alakok.

A francia fiatalember elsősorban illusztrátor, de szerzőként is jegyez könyveket, neve – még harmincon innen –  máris a legnagyobb  francia kiadókhoz  köthető (Seuil Jeunesse, Albin Michel). Nem kétséges, hogy egy különös tehetséggel  van dolgunk, akinek első könyvét (egyetemi diplomamunkáját), a Cseresznye Meggy (Cerise Griotte) című képeskönyvet  a Times Magazine az Egyesült Államokban 2007-ben megjelent tíz legfontosabb gyerekkönyv egyikeként tartott számon.

A 2007-es kiadású Pillangószeretők  egy ifjúsági képeskönyv, amely teljes egészében Lacombe-mű, ő írta a szövegét is. Nagyon szép, esztétikus darab, látszik, hogy az apró részletekre is gondot fordított a szerző. A legelején, a borító belső felén, egy, a történet tematikáját előrevetítő japán díszítésen keresztül kezd «beszűrődni a világosság»: a következő oldalra festett keleti lampionocska fényei átderengenek a lyukacsosra nyomtatott díszen. A történetmondás már itt elkezdődik, a szerző a könyv külalakját a belső tartalommal azonos fontossági szintre helyezi.

A borítóról megismert gyönyörű, szomorú tekintetű, tradicionális japán öltözetben lévő lányalak az ifjú Naoko, akinek a mese elején éppen fordulóponthoz érkezett az élete. 14 éves lett és szigorú, de szerető apja kis falujukból Kiotóba küldi jómodort tanulni, hogy majd engedelmes feleség váljon belőle.  A lány azonban kijátssza apja terveit hű szolgája  segítségével. A kalandos, amolyan Bornemissza Vicuskás csavar ellenére az ifjú lányka életútja – kicsit igazságtalanul, váratlanul – megtörik, szomorú vég vár rá, amit valamelyest enyhítenek a könyv utolsó, taoista filozófiát idéző sorai.

Az európai tinik netán mindebből azt a következtetést vonhatják le, hogy Japánban a  szerelem automatikusan shakespeare-i, túlélhetetlen életérzés. Mindazonáltal biztosíthatom az olvasót : a Pillangószeretők nem lesz elindítója semmiféle XXI. századi wertheri hisztériának, ahhoz azért több kell ennél, bár a sztori erre hajaz és elképzelhető, hogy rosszul hathat egy éppen szívbánatát élő kamaszra (ha magyar, akkor meg különösen).

A történet tehát nem újkeletű, sokan és sokszor megírták már, a szöveg minőségét pedig kicsit szegényesnek tartom, kissé gyerekes, lebutított a stílusa kevés dialógussal továbbá –  ami a legszembetűnőbb és zavaró – ,feszültség van a történet komolysága és a didaktikus szöveg között.

Képi világa, illetve az egész könyv kivitelezése remek, elragadó, feltűnő jelenség egy könyvesboltban, így nagy eséllyel landol a vásárló kosarában.

Benjamin Lacombe: Les Amants Papillons

Seuil Jeunesse, Franciaország, 2007

Reklámok