MÁTÉ ANGI

Lovász Andrea

A világot ő meséli nekünk újra. Mikor már azt hittük, a gyermekirodalomban sem lesznek többé mesék, igazi, teremtő erővel bírók, olyanok, amelyekből nemcsak megérthető mindaz, amiben élünk, de amelyekben megszülethet mindaz, amiben élünk – ekkor jött Máté Angi, és varázserejű szövegeket írt. Csupa fontos és csupa jelentéktelen dologról súlyos és könnyed történeteket, tételmondatokban és metaforákban.
Az első történetmondók és a gyerekek világra eszmélő, reflektálatlan hangja az övé, s e nyelvben születő világ a maga archaikusságában, játékában új és furcsán csengő igazán. És – bár nehéz ilyet leírni – teszi mindezt csinnadratta meg reflektorok nélkül, olyan végtelen alázattal, szerénységgel, ami csak kevesek, a valóban nagyon sajátja.

 

Kőrössy Erika

Máté Angi ritka magas fokon kezdi az írást, sajátos kiforrott, mátéangis nyelvezetet és világot teremt. Indulását azonnal siker koronázza.
Hallgatag, mozdulatlan, szelíd, simogató és kacagó világot teremt Angi. Olyan világot sző, ahol a természet és a világ dolgai olykor önnön tökélyüket, lényeges vonásukat feladva, az együttélést, az érint(kez)ést, az egymás elfogadását tartják boldogító életcéljuknak. Olyan világ ez, ahol a nyár vonatozik el hozzánk, hogy történjék velünk a jó, ahol a sünök ribizliszemekkel kerekítik simogatóvá tüskéiket, ahol a csend egész éven át készül havat hozó énekére; ahol a szent és a profán, a fent és a lent találkozhat egymással, ahol az elmúlásra is van gyógyír: visszavirágítható, ami már elnyílt. Ezek a gesztusok kvázi örökérvényűnek tűnnek föl, kimerevítődnek. Ugyanakkor a(z emberi) természet keserű és árnyékos oldala is beleszövődik ebbe a textusba: van hideg, betegség, csalódás, elérhetetlen vágyak. És ez így van jól.
Jó ebben a világban lenni, kacigálni. Valahogy otthon érzem magam benne.

Advertisements