Kézbevétel előtt azt olvastam erről a kiadványról, hogy kedves, jól sikerült karácsonyi gyermekkönyv.

Amint kézbe vettem a könyvet,  jó híre erősödött, már a borító rabul ejtett. Aki olvasta a Körhinta és Mérleghinta ajánlóimat, az tudja, hogy a metamorfózist kifejező illusztrációk a kedvenceim. Ennek a könyvek a borítóján pedig egy zokni-karácsonyfa áll, amelyből egy csíkos orrú, zokni-ruhás figura kukucskál ki, és ő ki más lehetne, mint zoknimanó.

Zokni-sálat visel a cica, az egér, havas háztetők fölött ívelő zoknifüzért csemegézik a főszereplő, és még Európa térképén is zokni-zászlók vannak.

A könyv témája mégiscsak a karácsony. Szalma Edit illusztrációi a régi képeslapokhoz hasonlóan hajdanvolt karácsonyok hangulatát keltik, egyrészt a tárgyi elemekkel: a búgócsigával, a kardos huszárral, a kisvasúttal, a mackóval, a kockás házi papuccsal, másrészt a színhasználattal. Mindezt úgy, hogy megjelenésében, szerkezetében egy nagyon mai könyv született: a szöveg beépült a képekbe. A betűméret növelése találó például Zoknimanó jellemzésében: a “világgyőztes”, “Európa-bajnok”, “szupersztár” szavak nagyobb, sárga betűkkel vannak szedve. A szürke szó szürke színnel, a „fél pár zokni” csupa nagy nyomtatott betűvel és mindegyik szó különféle színnel. A témát, azaz a karácsonyt az egyik oldalpáron piros betűkkel emelte ki, külön szedve a következő szavakat: karácsony, legklasszabb, karácsonyfa, gyertyák, unokatesóim, az ajándékok, adni. Épp olvasni tanuló gyerekek számára élvezetes gyakorlás. Nagyon szép könyv, szívesen lapozzuk.

Illik a meséről is írnom és merészet állítok róla, remélem, a folkloristák nem fogják ezért leharapni a fejem. Az ilyen és ehhez hasonló magyarázó meséket (például Michael Ende: Álomfaló Csodamanó) én a legendamesék kategóriájába sorolom, annak kortárs vagy 21. századi alcsoportjába. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint:

„A legendamesék egy része eredetmagyarázó monda, természeti jelenségek tréfás, mesés magyarázatára szolgál, arra ad választ, hogyan lett a gomba, a fában a görcs, a Tiszán az örvény, miért rövid a búza kalásza, miért éhes a ló mindig.”

A Zoknimanó karácsonyában egy mindenkivel előforduló esetre – hogy hová tűnik el a zoknik párja –  kapunk indoklást olyan módon, hogy más kultúrák szokását építi be a szerző a történetbe. Hát úgy, hogy Mikula, a zoknimanó megette. (A manó szereplőkre általában kíváncsi vagyok, mert én is kitaláltam egy Csokimanót, aki elviszi a kislányom kezéből a csokit, ha az megolvad. Aztán az óvónéni felvilágosította, hogy Csokimanó nem létezik.) Akkor mégis, miért sír Mikula karácsony közeledtével? Logikusan az következne, hogy attól fél, hogy nem fog ajándékot kapni. Épp ellenkezőleg! Attól tart, hogy Ő nem tud ajándékot adni, mert itt nálunk ugye nem szokás zoknit akasztani a kandallópárkányra. Meglepő ez a száznyolcvan fokos fordulat a cselekményben és nagyon izgalmassá válik a magyarázó történet.

Ugyanilyen megdöbbentő a mese vége: a kételkedő anya kérdésére Soma felelete: „Mikula! Ki más?” de közben kacsint, hogy azért ne legyünk olyan biztosak a válaszban… Az pedig még egy olvasatot adhat a történetnek, hogy a szerző neve – Miklya – és a zoknimanó neve – Mikula – összecsengenek.

Egmont Kiadó, 2010.

A sorozat másik részéről, Zoknimanó és a sulicsoda itt olvashattok.

Advertisements