Van úgy, hogy a hagyomány és maga a múlt a teljesség képében jelenik meg az emberi képzeletben, ilyenkor a változással szembeni abszolút ellenálló képességnek címkéje fityeg rajta. És van úgy is, hogy a hagyomány (és/vagy a múlt) a szakítani akarás gesztusát, az új kezdetek meghirdetésének igényét szüli meg (akarva-akaratlanul), ilyenkor feleslegessége és kiüresedett mivoltja kerül hangsúlyozásra. Ez a két álláspont, bár kulturális és társadalmi szinten nyomon követhető (azaz látható, hallható, észlelhető), a végletekbe torkollik.

A múlt nagy narratívái nem kell, hogy a hódolat megközelíthetetlen tárgyaivá váljanak ahhoz, hogy aktuális mondanivalót tudjunk kiolvasni belőlük. Ha a ricoeuri hermeneutika szövegkörnyezetéből indulunk ki, kimondható, hogy ha valamire, a hagyomány teremtő és kritikus újraolvasatára egyszerre van szükség. olvasásának folytatása

Reklámok