Szárnypróbálgató mesemondóként újabban megszállottan vadászom a mesegyűjteményeket, ezért nagyon örültem, hogy Anga Mária, mesemondó, Az aranypatájú kiscsikó című meseválogatását én mutathatom be.

A könyvről két szempontrendszert érvényesítve fogok írni. Egyrészt az oldalon megszokott szubjektívebb, kifejezetten a könyvről szóló értelmezési mód szerint, másrészt a kötet esti mesék felolvasásakor való „használhatósága” szempontjából, és különös tekintettel  a mesék fejből való elmondásakor történő átváltozására is. A kötetben szereplő mesék megítélése ugyanis e két különböző percepcióban nagyon különbözik egymástól.

A kötet három, egymástól elkülöníthető, és látványosan el is különített részből áll. Ez szükséges is, mert az egyes fejezetekben szerepeltetett szövegek tartalma, stílusa között is markáns különbségek fedezhetők fel. E három fejezetet a kiadói/szerzői felosztáshoz igazodva én is külön mutatom be, mert ahogyan a témájuk elhatárolható, ugyanolyan érezhető volt számomra a kifejezetten szép, másutt pedig nehezebben értelmezhető, kissé zavaros mesék közötti különbség.

Mindhárom fejezet egy-egy mesétől kölcsönzi a címét. Az első, a Király és az ördögök, olyan műmeséket tartalmaz, amelyek a népmesék eszköztárára építenek. A hagyományoktól eltérően használja a szerző a népmesék konvencionális elemeit, ami a népmeséket jól ismerő olvasók számára akár zavaró is lehet. Ilyen például a meseszámok használata: több mesében a tizenhármas a mesei szám.

A szöveg egyes részleteiben  megsűrűsödik az indokolatlan intertextualitás.

Például: A 19. oldalon szereplő „Bizony, mondom neked” megfogalmazás Jézusra asszociál.
A 40. oldalon leírt párbeszédben visszacseng Alice és a Fakutya beszélgetésének egy része[1], ugyanis a meseszöveg így hangzik: „– Hát te mire vársz itt? – Nem várok én semmire. Azt nézem, merre induljak – válaszolta a fiú. – Az attól függ, hová szeretnél menni – szólt újra a madárka.”.
Az óriás gyűrűje című mesének pedig az az alaptörténete, hogy egy gyűrű, amit a gazdája cipel, egyre jobban magába szippantja, gonoszabbá teszi hordozóját, aki alig tud szabadulni tőle. felnőttek számára talán túlságosan is egyértelmű a Tolkien utalás. A gyermekeknek persze semmiképp.

Az áthallások, akár izgalmasan többjelentésűvé is tehetnék a szöveget, de az intenzitásuk számomra túlzott. Leginkább Az óriás gyűrűje című szöveg olvastán éreztem így, bár öt év körülieknek szánt mese, mégis tele van céltalan, fel nem oldott erőszakkal, következetlenséggel: az órásról, aki az egyik oldalon a célja érdekében lemészárol háromszor tizenhárom (!) fenevadat, kiderül a következő oldalon, hogy nagyon jószívű. Az igazi jószívűségről talán még ebben az erőszakkal telített világban is szelídebb képzete van egy kisgyereknek (lásd pl. Süsüt). A népmesékkel szembeállítva itt nem érzem igazolva a szerencsét próbáló hős szörnyetegek ellen vívott harcainak erkölcsi helyénvalóságát, a gonosz legyőzésének extázisát. Bevallom, hogy ebben a fejezetben kissé csalódnom kellett.

Kétféle illusztráció díszíti a  jó minőségű lapokra, kék színnel szedett szöveget: szintén kékesen megfestett egyszerű akvarellek, illetve néhány keményebb, fényes lapon egész oldalas, színes, akvarell technikával készült kép. Jellemző a népies motívumhasználat, festett tulipános parasztbútorok, népviselet. Szerencsésebb lett volna talán, ha a mesékben szereplő különféle karaktereket különféle módon, változatosabban ábrázolja az illusztrátor. A szereplők testének oldalsó, fejének pedig frontról való kissé természetellenes ábrázolása megmerevíti a képeket. A könyv animációs trélerén  ez különösen jól kidomborodik, a vándorlegény, és az égen szálló tündér esetében egyaránt.  

 A sokkal megnyugtatóbb második fejezet a Csiga és az eső lába. Az ebben a fejezetben szereplő mesék nemcsak hogy szelídebbek a korábbiakhoz képest, de felüdítőek, és magával ragadóak is. A három táltos és a kis fehér ló elbűvölő, népmondákat idéző történet.

A fejezet, de akár a könyv legjobbja számomra A tündér fátyla és az északi szél című mese. Ahogyan a tó feletti fehér párában a tündér lebegő fátylát láttatja a szerző:  rabul ejtő,  a vizuális ingerekre is ható, gyönyörű szöveg. A vörös szemeslepke és a rét virágai című történetet is kiemelném, a természet szépségének, változatosságának bemutatása, egy kevélyke lepke és az összetartó vadvirágok története. Ebben a fejezetben kaptak helyet a Bükkről, a szilvásváradi ménesről vagy a Pisztrángos-tóról szóló magával ragadó, varázslatos történetek, esetleg népmondák (?) is. A kérdő hangsúlyt az indokolja, hogy nincs utalás arra, hogy az adott történet gyűjtés vagy fikció, annak ellenére, hogy műfaját tekintve az eredetmondák közé sorolnám, hiszen egy valós természeti jelenséget magyaráz természetfölötti cselekményekkel, történésekkel.

 A világjáró esernyő című harmadik fejezetben egyértelműen modern műmesék sorakoznak, elsősorban mai, hétköznapi használati tárgyakról (esernyő, porszívó, sötétítő függöny), de nem novellisztikusan, hanem varázsmese formát öltve. A szerző könnyedén mozog a mesei és a valóságos világ között.

A Csillagkirály című történet (mű)mesei közegben kezdődik, akár Boribonról és Annipanniról is szólhatna, de hirtelen átalakul valóságról szóló történetté. Szülőként olvasva kifejezetten ijesztő valóságba vezet a mese: a valóságosnak tűnő történet valóságosnak tűnő kisfiúja világgá megy. A történet végül erőteljes érzelmi megnyilvánulásban, sírásban csúcsosodik ki, ami mintha a vágyott hatást, a meghatódást szeretné eljátszatni a szereplőivel. A Kék sötétítő függöny című mese egy spontán játék szövegbe öntése arról, hogyan keletkezhet egy szövetdarabból tenger, hogyan ragadja magával a játék a gyermeket, s hogyan képes magával vinni pillanatok alatt egy függöny tengerré átlényegülve a mese varázslatos birodalmába. Mi is, gyerekeink is játszottak ilyet, vagy hasonlót sokszor. Eljátszva jó. Elmesélve is, hiszen így ismételt alkalmat nyújt a játékra, vagy a játékélmény felidézésére. De könyvben, mesének leírva nem nyújt maradandó olvasmányélményt.

 Mindezek mellett szilárd meggyőződésem, hogy ezek a mesék az óvodában, vagy egy gyerekközönségnek szóló előadáson „működnek”. Mi több, számos mese akad közöttük, amely tematikusan, nyelvezetében, fordulataiban, és a közvetített üzenetet tekintve is érdemes, alkalmas, méltó és kifejezetten jó a szóbeli előadásra.

Óvónőknek játékhoz, szülőknek esti meséléshez jó szívvel ajánlom, mesemondóknak kötelezően ajánlott olvasmány. 

Anga Mária: Az aranypatájú kiscsikó, meseválogatás
Móra Könyvkiadó, 2011
ISBN 978 963 90519


[1] „”Nini, tetszik neki” – gondolta Alice, s így folytatta: – Lenne szíves megmondani, merre kell mennem? – Az attól függ, hová akarsz jutni – felelte a Fakutya.  – Ó, az egészen mindegy – mondta Alice. – Akkor az is egészen mindegy, hogy merre mégy – mondta a Fakutya.”Lewis Carroll: Alice Csodaországban, hatodik fejezet

 

Advertisements