A magyar fordításban 2011-ben a Scolar könyvkiadónál megjelent Semmi című regény esszenciája, kiinduló problematikája – ami a jövőben irodalmi szállóigévé válhat – ez a néhány mondat:

” Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá. “

Pierre Anthon szájából hangzanak el ezek a regényindító sorok. A 14 éves kamasz a nyári szünidő utáni első iskolanapon megvilágosodik, egyfajta egzisztencialista nihilizmus-követővé avanzsál és felköltözik a főút menti szilvafára, onnan osztja meglátásait s intelmeit.  

Pierre amolyan modern prófétaként kivonul a társadalomból (esetünkben iskolai kötelezettségeinek vet azonnali hatállyal véget) és lévén, hogy minden véges, miért kéne belefogni tehát bármibe is, miért tennénk úgy, mintha, elkezdi “gyakorolni a semmittevést”. Mindez nem ilyen egyszerű, így nagyon gyorsan zavaró tényezővé válik az osztálytársak szemében :

” Eddig Pierre Anthon semmi jelét nem mutatta, hogy ő lenne a legokosabb közülünk, de ez hirtelen mindannyiunk számára világossá vált. Mert volt abban valami, amit mondott. Még akkor is ha ezt nem mertük bevallani. Se a szüleinknek, se a tanárainknak, se egymásnak. Sőt még magunknak sem. Nem akartunk olyan világban élni, amilyenről Pierre Anthon beszélt. “

Ezt bebizonyítandó lassan kialakul a diáktársak stratégiája.
A cél : meggyőzni Pierre-t (s főként magukat) állításai ellenkezőjéről. Hogy igenis van értelme. Így kezd felépülni a Fontos Dolgok Halma a kisváros félreeső fűrésztelepén, ahová egyenként szolgáltatja be ki-ki a maga lényeges tárgyát, s amivel majd elhalgattathatják Pierre-t, ha teljesen elkészül: távcsövet, kedvenc cipőt, tengeri malacot, imaszőnyeget, örökbefogadást tanúsító hivatalos iratokat. Ahogyan azonban az idő telik, egyre szürreálisabbá válik az ügy, egyszersmind a beszolgáltatandó dolgok, és egyre kegyetlenebb lesz a játszma. Már-már szakrális temetővé dagad a halom és egyre fájdalmasabb az áldozat.

Azt gondolom, hogy Janne Teller könyve bekerül az irodalmi kánonba, a fiatal dán írónő megírta korunk Zabhegyezőjét. Meghökkentő, elgondolkodtató olvasmány egy osztálynyi kiskamaszról, akik a szemünk előtt veszítik el az ártatlanságukat és hirtelen felnőnek. Intenzív, jól megírt könyv, olvastatja magát és a magyar fordítása – amelyet Weyer Szilvia jegyez – is jó. Mindemellett az írás nagyon kegyetlen. Nem tudom elhallgatni azon kétségeimet, miszerint a regény, bár ifjúsági kategóriában többszörösen díjazott (elsőként az írónő hazájában, Dániában kapja meg Kulturális Minisztérium Gyerekkönyv-díját érte) felnőttek számára és nem gyerekeknek íródott. De főként nem minden kamasznak való és szigorúan csak felnőtt segédletével olvasandó, hisz túl mély és nihilista eszméket vet fel, amelyek könnyen befolyásolhatnak egy még ki nem forrott személyiséget. Nem véletlen, hogy kezdetben betiltották Dániában.

Janne Teller

A regény egyik végső kicsengése is kegyetlen: Pierre környezete nem tűri meg a másságát. Sajátosan ironikus fordulat, hogy pont a semmi fennállása lehetőségének az elkendőzésére tett erőfeszítések idézik elő a valódi semmit. A könnyed hangnem, amellyel az írónő a témát kezeli, feszültséget kelt az olvasóban, hisz a tettek s következményeik súlyosak. Pont ebben rejlik az egyik nagy erénye a könyvnek, pont ettől válik még súlyosabbá, ettől a látszólagos bagatellizálástól.

Az elbeszélő Ágnes, az osztálytársak egyike, általa első kézből értesülünk a dolgok menetéről. Általa gyakorlatilag a teljes – Pierre Anthon elhallgattatására törekvő – csapat fejébe belelátunk. Az elidegenedés, az elhagyatottság érzését fokozza, hogy alig van jelen felnőtt, sose lehet rájuk számítani, s ha ritkán közbelépnek is, többnyire rontanak a dolgokon (Hussaint az apja jól elveri vagy az iskolaigazgató alaposan megszidja a legvédtelenebb Sofie-t). Meghallgatás helyett szobafogság és fenyítés van, de főként felnőtthiány (Pierre-t, aki iskolaköteles nyolcadikos, senki nem szedi le a fáról hetekig, hogy csak a legszembetűnőbbet említsem). Persze, ez tudatos az írónő részéről, mindez a gyerekek kiszolgáltatottságát hangsúlyozza, a biztonságos keretek hiányát. És ebben a Pierre-féle igazság kacsint vissza: nincs értelme az életnek, tehát a felnőttek által felállított szabályoknak sincs értelme.

Összegzésképpen, a Tandori Dezső utószavában megfogalmazott kifejezésével élve ez a regény : “Nem semmi!”

Janne Teller: Semmi
Scolar Kiadó, 2011.
Fordította: Weyer Szilvia
Szerkesztette: Illés Andrea
ISBN 978-963-244-295-2

Advertisements