Finy Petra, a kortárs magyar gyerekirodalom megkerülhetetelen szerzője, akit én magam  költőként ismertem jobban, most egy üde, rózsaillatos kisleányregénnyel jelentkezik : a  Maja tizenkét babája című könyve a Pozsonyi Pagony kiadásában jelent meg 2011-ben. A könyv egy nyári vakáció élményét meséli el egyfajta nosztalgikus, békebeli hangulatban, hiszen a nagyiéknál töltött szünidő izgalmai egy századeleji balatoni villában – a Baba-házban – és környékén esnek meg Maja úrhölggyel, így nevezi ugyanis a nagymama viccesen az unokáját.

A történetben ezt a belle époque*-ízt erősíti még a nagyi elmaradhatatlan ötórai teája (ami bevallom, nem tűnt  túl életszerűnek valahogy ebben a balatoni környezetben), a sokéves babák jelenléte is, köztük a távol-keleti porcelánbabáé különösképpen, akinek a misztikus történetét amolyan irodalmi chinoiserie*-ként  meg is ismerjük később.

A történet romantikus szálát adja, amikor  színre lép a több évtizede a Baba-ház padlásán veszteglő kincstár babatársasága. A békebeli villa padlásáról indul a cselekmény vezérvonala, a kalandok itt kezdődnek. Maja egy cserfes, talpraesett, hatéves kislány, akinek eddig nem volt igazi babája, ám ettől a nyártól kezdődően minden megváltozik, a nagymama régi, tizenkét durcás darabból álló babagyűjteménye egyként szelídül meg az unoka kezei között.  A tizenkét baba a társadalom sokszínűségét hivatott leképezni : van köztük kíváncsiskodó, okos (Lencselány), tisztaságmániás (Netti), félénk (Kisnyuszi), szenvedélyes (Carmen) vagy éppen szép (Csinibaba) egyének. Bavallom, kicsit sajnáltam, hogy az írónő belesétált a tipikus sztereotípiák csapdájába: Csinibaba ugyanis szép, szőke és buta, ezzel szemben Lencselány okos, és automatikusan elhanyagolt, ronda: hatalmas szemüvege van, amitől még  az arca sem látszik, kócos… Ezt talán – az előítéletektől amúgy is hemzsegő világunkban – tanácsos lett volna kerülni.

A babák beszélő nevei közül nagyon ötletes a három madárbaba elnevezése: Csip, Csi, Rip. További humor forrása az antikvitás-kereskedő boltja, aminek az a cégérén Réges-régi kereskedő felirat virít , vagy akár a lacipecsenyés szóvicc elsütése : látszik, hogy Finy Petra jól bánik a szavakkal, humoros, és a szlenget is bátran alkalmazza szövegében, amitől az élő, üde lesz (beszáll a buliba, pöpec, cukiság).  Maja leányzó ügyesen vezényli le a kirobbant babaháborút és az sikerrel, párbeszéddel ér véget : megszelídülnek, megpuhulnak a régi görcsöktől összeszorult szívek, gazdára lelnek a kóbor kutyusok is, szerelem is fakad,  adakozás is akad.

A könyv lapjain Szegedi Katalin keze nyomán kel életre a tizenkét baba, Maja, a nagyi, a helyszínek és a kelléktár. Csodás, finoman kidolgozott, többféle technikát alkalmazó illusztrációk ezek : a meleg, érett színtónusok dominálnak, főként a sárga, a barna és a narancs, amelyek  maguk is sugallják a szöveg hangulatát. A mese a képi világ és a szöveg szintjén is feloldással, megnyugvással ér véget:

« És mindenki azt gondolta, hogy ez így most jó. És jó ez a béke. Eez a szép, nyár- délutáni, simogató béke. »

 

 

*Belle époque –  szép korszak, francia. Az első világháború előtti boldog békeidők megnevezése (körülbelül az 1890-1914 közötti időszakot öleli fel).  Kulturális, kultúrtörténeti, művészettörténeti és történeti megnevezés.

*Chinoiserie – kínaiság, francia. A kínai, illetve kínai stílusú, kínait utánzó műtárgyak gyűjtőneve. Kínai ízlésű díszítmények Európában készült (mű)tárgyakon, melyek különösen a XVIII. században voltak divatban.

 

Finy Petra : Maja tizenkét babája

Illusztrálta : Szegedi Katalin

Pozsonyi Pagony, 2011.

Advertisements