Hugo Cabret nevét hamarosan mindenki (túlzás nélkül!) megismeri. Még az is, aki (eddig) sose hallott Georges Méliès-ről vagy Brian Selznickről. A könyv magyar szerkesztőjével, Balázs Eszter Annával és fordítójával, Dunajcsik Mátyással beszélgettünk.

Osztatlan siker és nagy érdeklődés fogadta a könyvet, külföldön és itthon egyaránt. A kulturwoche egyenesen az egyik legérdekesebb könyvnek nevezte Michael Ende végtelen története óta. A szerkesztés-fordítás is ilyen jutalom feladat volt?

B. Eszter: Igen, abszolút! Az egy dolog, hogy az ember szívesen szerkeszt egy különleges szerkezetű, izgalmas és szép könyvet, de Matyi remek fordító: pontos és magyaros, aki után dolgozni külön öröm.

Mátyás: Az, hogy egy könyv osztatlan sikert arat és ráadásul még valóban jó is, egyáltalán nem jelenti, hogy könnyű lesz lefordítani, sőt – általában ennek épp az ellenkezője igaz. Ettől függetlenül nagyon élvezetes munka volt, mert Selznick amilyen cizellált és finoman kidolgozott rajzokat készített a könyvbe, épp olyan egyszerű, lényegretörő szöveget mellékelt hozzájuk. Talán ebben is benne van egy kicsit a némafilmes forma öröksége, ahol csak akkor folyamodtak az egyes jelenetek közé beékelt szöveges inzertekhez, amikor már tényleg nélkülözhetetlen volt a nyelvi segítség a történet továbbgördítéséhez. Akkor viszont a lehető legtöbb információt kellett egy vagy két táblába belesűríteni. Itt persze hosszabbak a szöveges részek, mégis inkább pontosak, ha kell drámaiak, és nem vesznek el a nyelvi vagy mondatszerkezeti finomságokban.

A történet nagy része képekben van elbeszélve, milyen hatása volt ennek a fordítási folyamatra?

Mátyás: Nagyon különleges a két médium viszonya egymáshoz, mert itt valóban két egyenrangú elbeszélői módként működnek együtt: vagyis ha valamit „elmondott“ már a szerző egy képsorban, azt nem ismétli meg a szövegben, amit viszont szavakban mesél el, azt általában nem rajzolja le. Vagyis ha csak a szövegeket olvasnánk a könyvben, teljesen szétesne a történet, óriási hiányok maradnának benne ott, ahol egyszercsak képben folytatódik az elbeszélés. Fordítói szempontból ez nagyjából úgy nézett ki, mintha időről időre egy olyan mondatot kellene folytatnom, aminek az első fele nem szavakból, hanem képekből áll.

Mi a helyes műfaji besorolása a könyvnek? Regény?

B. Eszter: Regény helyett inkább nevezném egy hosszú novellának, vagy filmnovellának, hiszen helyenként valóban a kép veszi át a történetmondás feladatát. De első pillantásra sokakat megtéveszt a kötet vastagsága. A látszat ellenére viszont a könyv gyorsan kiolvasható, mivel a felét ezek a csodálatos, részletgazdag grafikák teszik ki, és a szöveg is lazán helyezkedik el, elég üres teret hagyva az olvasó számára a továbbgondolásra.

Mátyás: Az, hogy „könyv“, nem elég? A regényekről általában úgy beszélünk, mintha semmi figyelmet nem érdemelne a borítója, az esetleges illusztrációk, vagy éppen a papír minősége, amire nyomták, és ez nagyjából rendben is van. Itt azonban minden Selznick keze munkáját dícséri az előlaptól a tördelésig – mi gyakorlatilag csak a szavakat cseréltük ki benne, de A leleményes Hugo Cabret csak és kizárólag ebben a fizikai formájában önmaga. Ami egyébként különösen szívet melengető abban az időben, amikor egyre többen féltik a könyvet, mint fizikai tárgyat.

Tegyük azt is hozzá, hogy a könyv többszörösen kódolt. A filmrajongók bizonyára örülnek a jegyzéknek a könyv végén, de a fekete keretes képek egyébként is filmszalag benyomását keltik.  Szerkesztői jegyzetként megjelennek a magyar nyelvű oldalak is…

B. Eszter: A filmes utalások a szöveg és a képek szintjén, valamint a könyv végi jegyzék Brian Selznick részéről egyfajta tisztelgés a film őskorában alkotó művészek előtt. Ez rendkívül fontos része a történetnek, hiszen az egyik főszereplő – ezzel talán nem árulok el nagy titkot – maga Georges Méliès, a neves filmrendező, aki rájött, hogy a film nem csupán tények, de álmok, fantáziajátékok rögzítésére is alkalmas. A téma súlyából következett, hogy Selznick listáját fontosnak tartottam kiegészíteni az interneten magyarul is hozzáférhető anyagokkal. Ki tudja, hátha sokan szeretnének a történet megismerése (vagy pláne a Scorsese-film hatása alatt) kutatni Méliès után? Nem egy hétköznapi figura!

Mátyás: Az eredeti, amerikai kiadásban maga Selznick is felsorol néhány forrást és ajánlott irodalmat, ha valaki tovább akarna olvasni a témában. Nyilvánvalóan ezt nem volt értelme beletenni a könyvbe, hiszen az általa hivatkozott munkák nem elérhetőek magyarul, azt viszont összeszedtük, ami nálunk elérhető.

Mennyit ért meg ebből egy gyerek?

B. Eszter: Hiszek benne, hogy egy jó könyv szélesebb korosztálynak élvezhető, mint akikhez a kereskedők sorolni szeretnék – éppúgy, ahogy egy film is. Van családi film kategória, talán érdemes lenne a családi könyv foglamát is bevezetni… A leleményes Hugo Cabret-ban épp az a jó, hogy mindenki megtalálja benne a neki való, neki szóló részt, értelmezési szintet. Ez a könyv élvezetes egyszerű kalandregényként, filmes rajongók olvashatják csemegeként, különleges örömet fog nyújtani a képzőművészet iránt érdeklődőknek, de a szép, romantikus történeteket szerető olvasók is imádni fogják.

Mátyás: Nem lehet csak olyan könyvet adni egy gyerek kezébe, ami csak és kizárólag az ő közvetlen világára és a meglévő tudására épít – ez nem is vezet jóra. Maga a könyv is egyébként arról szól, hogy van egy kép, amit Hugo csak az apja elbeszéléséből ismer, de amikor megint találkozik vele, utánajár a dolognak, kérdezősködik, elmegy a könyvtárba – és egyetlen rajz kapcsán egy egész elképesztő világot ismer meg, történetesen Georges Méliès filmművészetét. Én pont azt szeretem ebben a könyvben, hogy rengeteg út vezet kifelé belőle: el lehet indulni a finommechanika, a vasút és az órásművesség irányába éppúgy, mint a filmművészet, a görög mítoszok, vagy éppen a francia kultúra, Párizs építészete felé is. Ezek mind olyan dolgok, amik hihetetlenül izgalmasak lehetnek a gyerekek számára is, feltéve, ha a közelükbe engedjük őket.

Mennyire ástátok bele magatokat a filmtörténeti hőskorba a magyar kiadáshoz?

B. Eszter: Szerencsére már maga a szöveg és a jegyzék elegendő támaszt nyújt ahhoz, hogy bárki könnyen átlássa és megszeresse ezt a kort. De természetesen utánajártunk, felfrissítettük az ismereteinket, előkotortuk a jegyzeteinket és néztünk filmeket is – mit mondjak, elég nehéz volt abbahagyni! Igazi hőskor volt Mélièsék időszaka. Nem csoda, hogy Matin Scorsese se tudta „tétlenül“ elolvasni a könyvet…

Mátyás: Esztétika szakot végeztem az ELTE-n, és a képzés keretében elég alapos filmtörténeti képzést is kaptunk, szóval a könyvben szereplő alkotások nagy részét már jól ismertem a tanulmányaimból. Én inkább egy kis nosztalgiát éreztem, meg hálát, hogy valaki egy ennyire népszerű könyvben ilyen finom és elfeledettnek vélt dolgokról is mer beszélni, mint mondjuk Méliès némafilmjei.

Számíthatunk még ifjúsági regényre a századelő Franciaországából?

B. Eszter: Izgalmas kor, drámai fordulatokkal, emberi tragédiákkal teli világ egy gyönyörű országban. Minden bizonnyal lesznek még ilyen könyveink nekünk is. De hogy ne szaladjak olyan messzire: a következő ifjúsági könyvünk, az Éjszakai cirkusz is a XIX. század fordulóján játszódik, igaz rengeteg helyszínen, Amerikától Európán át, köztük Budapesten is. És ismét nem csak a varázslatosan kalandos és szerelmes története gyönyörű, de az lesz maga a könyvtárgy is.

Mozi a moziban

Martin Scorsese 11 Oscarra jelölt filmet rendezett belőle, amit a magyar mozik is vetítenek. (Az interjú készítése közben ebből ötöt meg is kapott.) Kértek segítséget tőletek a szinkronnál? Hogy zajlik ilyen esetben ez?

Mátyás: Mivel korábban szó volt róla, hogy a filmet jóval korábban bemutatják, úgy alakult, hogy a feliratok már teljes egészében kész voltak, amikor mi elkezdtünk a szövegen dolgozni. Ezt mi megkaptuk ugyan, de semmit nem használtunk fel belőle: nemcsak azért, mert a történet is más valamennyire, hanem azért is, mert a filmnek teljesen más a nyelvi világa: azt például, hogy Isabelle szereti a könyveket, itt úgy oldották meg, hogy egyfolytában furcsábbnál furcsább szavakat használ, ez a poros-különös nyelvhasználat pedig valahogy átgyűrűzött a film többi részére is. Ez az eredeti könyvben egyáltalán nincsen így, mi pedig a könyvhöz próbáltunk minél hűbbek maradni.

Mi a véleményetek a filmről? Nekem elterelte a könnyen fogyaszthatósága a figyelmemet, túl sok volt a látványos elem, és kevés a könyvben megjelenő dráma.

B. Eszter: Scorsese a látványra és az érzelmességre helyezte a hangsúlyt, ami a számomra is meglepő volt a Taxisofőr, a Dühöngő bika vagy a Nagymenők rendezőjétől. Fantasztikus látványvilágot hoztak létre, nem véletlen, hogy mind az öt Oscar-díjat ezért a munkáért kapták . Szerethető családi film, gyerekkel, kutyával, ahogy kell – de nekem azért egy kicsit sok volt benne a remegő száj és a színészkedés. Én továbbra is maradok „az év legszebb könyvének“ a rajongója.

Mátyás: Dettó.

Szintúgy. Köszönöm.

Reklámok