Mit tehet a kezdő anya, ha azt tapasztalja, hogy gyermekét nem várt külső hatások érik az oviban, játszótéren, baráti társaságban? Ha szelíd elsőszülöttje egyszer csak pókember szeretne lenni farsangkor? Ha a úton-útfélen szerepjátszik, és gondolatban hálót lő a kis karjaiból? Ha kedves mesekönyvei helyett egy rongyosra tépett képregényt lapozgat(na) naphosszat, amiben koránt sem neki való figurák démoni küzdelme zajlik és persze végződik a piros-kék szuperhős győzelmével?

Nos, először is belenyugszik, hogy akárhogy is, de óhatatlanul lesznek külső hatások gyermeke életében. Elfogadja, hogy a barátok – és az ő kölcsönújságjuk – ezután is sokszor lesznek még érdekesebbek, mint az otthoni dolgok. Megpróbálja finoman visszaterelgetni gyermekét a könyvek, a szelíd, kedves mesék birodalmába.Ehhez pedig nem árt egy szelíd, kedves történeteket tartalmazó könyv, ami persze sok van, de ha már a gyermeknek tetszik a képregény, sőt, ragaszkodik hozzá, anya azt keres. Szelíd, kedves, mesés képregényből azonban sokat nem ismer(ek), (Góliát, Bobó, Bucó Szetti és Tacsi kalandjait pedig az antikváriumokban is csak előjegyezni lehet), könyvet pedig csak egyet, így ő siet a segítségemre: a kékpöttyös elefánt.

Úgy tűnik, a Könyvmutatványosoknál amúgy is én vagyok a pötty-felelős, így egészen nagy bátorsággal, és sokat remélve kínálgattam Richly Zsolt könyvbe fűzött képregény-sorozatát az elvadulni látszó gyermeki szemnek. Sikerrel.

A főhős a kicsit bumfordi, de annál szerethetőbb kiselefánt, nemét illetően elefántlány, elhagyhatatlan piros masnijával és (majdnem) elhagyhatatlan kék pöttyeivel. (Az egyik részben a túlfűtött mosómedve addig sikálja a főhőst, míg megkülönböztető kék pöttyeit is lesúrolja, de aggodalomra semmi ok: visszafesti őket egy kis tuninggal, kék csillagokként.) A kiselefánt kék pöttyei alkalmasak arra, hogy a gyermek könnyen beazonosítható mesefiguraként emlékezzen rá. Ami azonban még inkább emlékezetessé teszi őt, a személyiségének bája, problémamegoldó módszere (a végtelen kedvesség), és a figura gyermeki naivsága. A hat képben ábrázolt, Marék Veronika által utólag írt narrációval elmesélt történetek mindegyikében egy-egy állattal találkozik és ismerkedik meg a főhős; az általában jellemző forgatókönyv szerint úgy, hogy valamit akaratlanul elront, tönkretesz – igazi elefánt a porcelánboltban! – majd a tudatlansága miatt elkövetett hibát megbánva, őszinte jószándékkal és lelkes törekvéssel javítja ki. A széttaposott vakondtúrás helyet újat fúr, a gyíkocska véletlenül letört farkincáját pedig kedvenc piros szalagjával kötözi be. Mégsem egyhangú a kötet, hiszen olyan történet is akad a könyvben, amelyben egyszerűen csak rácsodálkozik más állatok különleges adottságaira (a süni tüskéjének teherrögzítő funkciója, vagy a teve kitartása a sivatagban), vagy csak egyszerűen vicceskedve utánozza a teknősbéka teknőjét egy virágtartóval, vagy felpróbálja a pingvin frakkját.

A kép forrása: http://www.keteger.hu


 Számos egyértelmű és megszívlelendő üzenetén túl (hogy minden lény az önmagában hordozott, veleszületett, számára egyszerű jellemzői és tulajdonságai miatt nagyszerű és csodálatra méltó; hogy a tudatlanságunk miatt elkövetett hiba enyhíthető, és tevékeny megbánással törekedhetünk azt helyreállítani; hogy minden élőlényben a természet egy csodás létezője köszön vissza ránk)  leginkább azért szeretem ezt a könyvet, mert hiszem, hogy a gyermekem a történeteken keresztül megérti, hogy az igazi hős a kiselefánt, aki nyitott szívvel és jókedvűen, rácsodálkozó szeretettel ismeri meg és fogadja el az őt körülvevő világot.

Életigenlés, derű és mindenekelőtt egy a környezetében lévőket szerető, tisztelő, együttműködő viselkedésforma, humanista habitus árad a lapokból, amelyről még egy négyéves is belátja, hogy hosszú távon dicsérendőbb, nagyobb hőstett, mint a világ gonosztól való megmentése.

A kékpöttyös elefánt
Richly Zsolt, Marék Veronika
Vivandra Kiadó, 2011

Hírdetés