Amikor először eszünkbe jutott az “Itt egy kritika, ott egy ajánló” ötlete, hamar ráébredtünk arra is, hogy nincs tökéletesebb választás Oliver Jeffers könyvénél, hiszen a vékony füzetecske, ahogy Nóri erre a prae.hu-n írt kritikában rá is mutat, az olvasóvá válásnak pontosan azt a momentumát ragadja meg, és ábrázolja, amikor a könyv (fizikai) tárgyból (szellemi) szubsztanciává lényegül. Azt a pillanatot, amikor az olvasó (gyermek) önmagára ébred.

Hogy zajlik az átváltozás? Olvass tovább!
Ha a metamorfózisra vagy kíváncsi kattints a prae.hu-ra!

Van nekem egy unokatestvérem (egy a sok kedves közül), aki mindig hatalmasakat szippant a könyvekbe, mielőtt olvasni kezdi őket. A papír és ragasztó egymásba simuló illatának megtapasztalása nyitja meg számára a könyv gondolati világát. Amolyan átmeneti rítusa ez, mely elsősorban nem új életszakaszba vezet, hanem egy textuális, esetleg képi valóságba. Egy alkalommal könyvet adott a kezembe: fejemet mélyen a lapok közé dugva szagoltam bele. “Jé, hát te is? – kapott rajta. Mosolygó szeme a szememben nem magyaráztunk semmit. Nem volt rá szükség.

 A könyvélmény ezen érzéki megtapasztalásának és az ebből kialakult cinkostársi köteléknek emléke Oliver Jeffers Az elképesztő könyvfaló fiúújraolvasása során elevenedett fel bennem. A történet Henryről szól,egy kisiskolásról , aki egy napon véletlenül nem bal kezében pirosló fagyijába nyal bele, hanem jobb kezében szorongatott könyvébe. A hirtelen jött érzéki csalódás elragadja, és Henry leplezetlen étvággyal a szó szoros értelemben falni kezdi a könyveket.

Ez a könyv alapmotívuma, mely a könyv érzékszervi megtapasztalásának emlékeit idézte fel bennem. Az a közös bennük, hogy e tapasztalatok a könyvre mint kulturális objektumra összpontosítanak, általuk a könyv tárgyi minőségében is a szeretet, vonzalom és rajongás tárgyává válik.
Ha jobban végiggondoljuk saját vagy ismerősünk viszonyait a könyvekheznem lesz nehéz Henry szimpatizánsává válni. Persze, a könyvszeretet túlzáson alapuló metaforáját nem abban az értelemben teszem olvasóként magamévá, hogy tárgyi értelemben könyvfalóvá válok magam is (bár kitudja….?), mindenesetre érteni vélem Henry sajátos étvágyát. Olyan étvágy ez, melynek folyományaként a könyv új kulturális értelme születik meg. A könyv új minőségében válik üzenet hordozóvá: könyvespolcról fazékba, esetleg egyenest szájba kerül. Ezt az értelemváltást nagyon jól átérzik a gyerekolvasók is, amikor felfedezik, hogy a megvásárolt Jeffers példány borítójának hátsó sarka le van rágva. “Mama, Henry beleharapott ebbe is! Mama, tényleg megette?” A rácsodálkozás azért tud elemi erővel megtörténni, mert azt Jeffersnél nemcsak az intellektuális megértés közvetíti, hanem a gyerekek világához oly közeli érzéki megtapasztalás is. Szülőként számos példát tudnánk erre is hozni.

A “szeretem a könyveket”, a “falom a könyveket” viszony értelmezői csúsztatásával   kezdődik tehát a könyv. A szeretet tárgya itt a szeretet áldozatává válik: a szellemi/érzelmi kötődés az érzékibe fordul át, pontosabban az ízlelés, evés, már-már zabálás testi örömébe, melynek során a könyvek elfogynak. Az élvezet Henry számára akkor válik még tökéletesebbé, amikor kiderül, a könyvekkel nem csak jóllakni lehet, hanem egyre okosabbá válni is. Minél több könyvet pusztít el, annál bölcsebbé lesz, s Henry már szinte látja, amint a világ legnagyobb géniuszává eszi magát. Henry gyomra azonban egy idő után nem bírja a terhelést.

Ezzel a “mumus” is tárgyiasul, mondhatni a könyv megvédi önmagát.
S ami még annál is rosszabb, hogy doktorok tiltják meg Henrynek a könyvvel való táplálkozást, a gyorsan szerzett tudás kezd összekutyulódni a fejében. Henry képtelen helyes választ adni, ha kérdezik, s mert már a kérdéseket sem érti, mintha a non-sense állapotába lépne: 6+2=3 és 2+6=ELEFÁNT
A lecsúszott, megtébolyodott, ráadásul diétára fogott ember külön  problémaként is súlyos keserve az, ami hirtelen Henryre omlik. Kész vége, nincs tovább. Vagy mégis?

Szerencsére van mégis. Oliver Jeffers happy end-et tartogat az olvasó számára. A könyvfalást annak klasszikus jelentésébe fordítja vissza: Henry világfájdalommal az arcán kezébe vesz egy könyvet, s ha már nem eheti, beleolvas legalább. És akkor hirtelen hókuszpókusz, véget ér a szenvedés. Hisz ez jó! A könyvet nem csak enni jó, hanem olvasni is! A könyvet olvasva is élvezni, szeretni lehet! Itt kezdődik Henry csillapíthatatlan étvágyának második története. Megint falni kezdi a könyveket, de most már rendes könyvmolyokra jellemző könyvkímélő módon. Henry olvas, amennyit csak bír. Elvégre így is világgéniusszá eheti, akarom mondani olvashatja magát. Csak így egy kicsit több időre lesz szüksége.

Fantasztikus, ahogy Oliver Jeffers a könyv érzéki élvezetének tematizálásán keresztül az olvasás szeretetére tanít. Mert tanít, de ezt egyáltalán nem didaktikus. Az elképesztő könyvfaló fiú elsősorban könyvélmény, lapozgatása és olvasása szórakozás a legjavából. Oliver Jeffers ezt a narratíva két síkon történő kibontásával éri el. A történetben, a szöveg és a kép egymásnak adják át a szót, így a sztori a szöveg és kép sajátos párbeszédének eredményeként születik meg. Amíg a szöveg takarékos és egysíkú, addig az illusztrációk rétegesen összetettek. Jeffers mondatai rövidek, de annál kifejezőbben szólnak. A jó értelemben vet  egyszerűséget a könyv felolvasásakor is maximálisan értékelni lehet. A gyerekek nagyon jól megértik, automatikusan részeseivé válnak annak az interaktív játéknak, melyben a történetet egyrészt hallgatják, másrészt maguk számára bontják ki és bonyolítják tovább a varázst azzal, ahogy az illusztrációkat “olvassák”.

Megkockáztatom, hogy Jeffers így nem csak az olvasás örömeiről tud meggyőző hangon szólni a gyerekekhez, de implicite a korunk vizuális világának sajátos kódolásának “olvasására/elolvasására” is tanít. Mert amennyiben tanítható és tanítandó a szövegolvasás és szövegmegértés, úgy tanítható és tanítandó a képolvasás és képmegértés is.

Henry tehát könyv falóból könyvfalóvá érik, én meg lassan, de biztosan Jefferson-falóvá válok, mert a szerzőnek a többi könyve is remekmű. Nem véletlenül filmesítették meg a Lost and Found c. képeskönyvét.

Nem véletlenül készült iPad képeskönyv applikáció (is) a Heart and the Bottle címűből.

Nem véletlenül készült bravúros, dobozba zárt “színházi” előadás a Bootworks Theatre feldolgozásában az Incredible Book Eating Boy-ból.

Nem véletlenül vágyom a Stuck c. legújabb könyvére.

És nem véletlenül mondogatja Agócs Írisz is már régen: Oliver Jeffers for president!

[i] Arnold van Gennep, Átmeneti rítusok. L’Harmattan Kiadó, 2007.


Hírdetés