Emlékeztek még Mészáros Zsófira, Zsoltira és Szücsire? Meg a bökős pulóverére? Számomra  tízévesen a bökős pulóver maradt meg a könyvből, meg a hangulata. Most ugyanez a hangulat ragadott el egy másik történetben, ahol már nem a Bross kontra Depeche Mode  a sláger, hanem a Mocsok Csillag ésLouis Amstrong. És most sajnálom igazán, hogy sose volt pont olyan korú tanítványom, aki miatt (újra)felfedezhettem volna Sohonyai Edit regényeit.

A stílusa augyanolyan eleven, olyannyira, hogy időnként hangosan felkaccantam. Különösen “Gyula és Bea” sms váltása tetszett, ahol a nemeket nem egészen tükrözi a név, de nem szeretném lelőni a poént. 

Kockacukor tipikus kamasz, aki a szülei válása és egy szerencsétlen betegség miatt védőhájat növeszt maga köré, mígnem 17 évesen őt is eléri a szerelem. Vagy legalábbis az, amit annak vél. Miközben pontosan az a lányfigura, akivel – csakúgy, mint Mészáros Zsófival anno – minden lány azonosulni tud. Azok is, akik kalóriát számolgatva piszkafavékonyak, azok is, akiken több kevesebb bánatháj feszül. Az étkezési zavarból eredő testsúlynövekedés a fő témája a könyvnek.

Olvass bele!

Eközben úgy beszél a szerző az evési rohamok, az étkezési probléma mellett fontos társadalmi kérdésekről, mintha mellékes lenne. Pedig pont ezzel a hívja fel a figyelmet például a romák nőképének miénktől való különbözőségére, vagy arra, hogyan is lehetne segíteni a vakokat a mindennapi életben. Noémi, az átlagos családból származó roma lány története a regény egyik legerősebb mellékszála, a két lány első párbeszédéből érzékelni lehet az életstílusok és kultúrák különbségét, és az életkori hasonlóságból adódó gondolkodásbeli, értékrendbeli azonosságot. Később Feri, a vak fiú, és Kockacukor párbeszédéből kiderül a rendőrség sztereotíp hozzáállása Noémi eltűnésének ügyéhez. Nem derül ki, hogy emiatt-e vagy másért, de a mellékszál tragédiába torkollik. Megrázóan hitelesen.

Részlet egy interjúból:

Általában olyan személyt választok főhősnek, akit jól ismerek, sokat beszélgetek vele, illetve amúgy is kapok interneten és személyesen is történeteket, ezeket aztán összegyűjtöm, összegzem. A regényhősök minden esetben bejárnak egy utat, de ez számomra inkább belső út. Valóban pszichoterápia ez abban az értelemben, hogy csak akkor hiteles, ha a téma megérintett engem is. Aztán ha megvan a belső honnan hová útirány, jöhetnek a vidám-szomorú hétköznapok – így készül el a regény.

Szóbakerül a párválasztás nehézségei mellett a virtuális ismerkedés ezernyi buktatója, és a partydrogok veszedelmes világa. Itt közvetlenül érintett a főhősnő is, hiszen a patchwork családjának egyik tagjáról, mostohahúgáról, a 13 éves Ibolyáról van szó. Cukor és közte generációs konfliktus is feszül, Ibolya már a Z generáció tagja, aki ráadásul a gyermekkorából hozott démonaival is küzd.  Sohonyai Edit lányalakjai kicsit koraérett, önreflektív kamaszok, nagyon nyitottan reagálnak a környezetükre, és éretten viszonyulnak a problémákhoz, miközben elkövetik persze a kamaszságtól elmaradhatatlan “vérciki” baklövéseket. Kockacukor nem lóg folyamatosan a neten, Ibolya hozzá képest több időt tölt ott, és nincs is tisztában a veszélyekkel, hiába figyelmezteti a nővére egy hiteles és sokkoló példával. A kislánynak a saját bőrén kell megtapasztalnia a veszély valódiságát. A könyv ezen része mégsem válik didaktikussá, amit a szereplők hitelességének köszönhetünk, és annak, hogy a szerző nem akarja mindenáron megóvni a szereplőit. Jó ötlet a barátnői levélként elbeszélt példa, és az is, hogy a főhős nem akarja mindenáron meggyőzni Ibolyát, hanem csupán magában gondolja végig miben és hogyan változtatott a barátnője az erőszaktevéssel végződő vakrandi után.

Ugyanígy remek megoldásnak tartom a diszkójelenetet, ahol szintén egy konkrét esetre gondol vissza Cukor, amit az édesanyja mesélt neki, s a rövid gondolatfutamot egy hétköznapi diszkóbeli mozdulatsor indítja el. Érintőlegesen megjelenik a hajléktalan kérdés, a nevelőintézetis gyerekekkel kapcsolatos problémakör, mindez úgy, ahogy egy mai kamasz ezt látja.

Egy másik interjúból:

 Az olvasás sokaknak egyfajta terápia. Hogyan járul hozzá egy tizenéves személyiségfejlődéséhez, ha magára ismer egy-egy történetben?

– A tizenéves kor kiemelten fontos olvasásszempontból is: az ekkor elhelyezett csírák igenis meghatározzák a későbbi személyiségfejlődést. Jómagam máig is építkezem a tinédzserkori olvasmányélményekből, Szabó Magda, Fekete István, Fehér Klára műveiből. Igen, később úgyis kevesebb ideje lesz a gyerekeknek az olvasásra, de amit megtanulhatnak ezekből a könyvekből, az az, milyen szemszögből tekintsenek a saját életükre.

Emlékszem kiskamaszként mennyire megfogtak az akkoriban Pöttyös könyvnek nevezett lányregények, és felnőtt fejjel visszagondolva jónéhány nem mögött az olvasmányélményeim álltak. Olyan nemek mögött is persze, amiket később százszor megbántam, és aminek a párjai visszakacsintanak Sohonyai Edit könyveiből. A legjobb helyzetkomikum rendezője ugyanis nem más, mint az élet. Elég csak nyitott szemmel járni, kíváncsian. És nem árt persze, ha van jóadag humorérzék is a tarsolyunkban.

– Rendhagyó író-olvasó találkozókon megfordul szinte az egész országban. Korábbi könyveinek milyen a fogadtatása? Milyenek ezek a találkozók?

Nagyon élvezem ezeket az előadásokat, noha azt hiszem, ez a 12–15 éves korosztály az előadók szempontjából az egyik legnehezebben megfogható korosztály. Nem tudom, hogy a pedagógusok hogyan küzdenek meg ezzel a feladattal napról napra… Nagyon sokat segít ebben a munkában az önismeret (figyelnem kell az intuíciómra) és a tapasztalat. Ha belépek egy terembe, akkor akár 150 gyerek közül is kiszúrjam a hangadókat (mindig a fiúkat kell figyelni, még a domináns lányok is hozzájuk igazodnak), akiket aztán humorral, szerepeltetéssel, kedvességgel meg lehet fogni… Ha ők nyitnak felém, a csapat is fog. Meg a téma, amiről beszélek, úgyis érdekli őket, hiszen az első csók, első randi, testtartások, óvszerhasználat…, illetve praktikus tanácsok a fiúknak arról, mit figyeljenek a lányokon, miért nehéz fiúnak lenni stb. Érdekes, így összegezve olyan, mintha végig a fiúknak beszélnék, de igazából mégis úgy érzem, hogy a lányokhoz szólok. (uo)

Nagyon fontos, hogy ezekről beszélgessünk a fiatalokkal. Nekik is, nekünk is, fontos, hogy legyenek ilyen könyvek, amin szórakoznak, amivel oda lehet menni egy-egy szimpatikus felnőtthöz: “most olvastam a könyvben, hogy…” és feltenni a saját kérdéseiket. Fontos, hogy a fiatalokkal foglalkozó felnőttek is olvassanak efféle könyveket, hogy megérthessék a gyerekeiket és tanítványaikat. Sokszor elég, ha észrevesszük, hogy rossz napjuk van, és békén kell őket hagyni, néha elég egy “véletlenül” vállra ejtett kéz, s néha előfordul, hogy a sebzett kis lélek a mi vállunkon sírja ki magát. De ültem már fura helyeken diákokkal beszélgetve – ahogy sok kollégám is.

Hiányoljuk a kamaszoknak, kamaszokról szóló reális ifjúsági irodalmat, a hétköznapi témákat feszegető könyveket? Olvas(ta)ssunk Sohonyai Editet!

Fülszöveg: 

Kockacukor 17 éves kora ellenére több mint 90 kiló, és ez nem mellékes körülmény, ha az ember lánya éppen szerelmes, ráadásul egy olyan fiúba, aki egyszerűen tökéletes.

„Max kell nekem!” – határozta el magát Kockacukor, nyomatékkal. És arra alapozta a döntését, hogy múlt héten beütötte az interneten a keresőbe:
„Beleszerethet-e duci lányba fiú?”
És végigolvasott minden ebben a tárgyban kidobódó variációt. És ezek alapján azt szűrte le: igen, beleszerethet, ha a duci lány sugározza magából az önbizalmat, és azt, hogy jól érzi magát a bőrében. És különben is, a duci lányok  vidámak, nevetősek, és süt belőlük az életöröm. Mert esznek bátran, szorongás nélkül, nem úgy, mint azok a kis deszka nőcikék, akiket leköt a kalóriaszámlálás. Na jó, de hogyan lesz sugárzóvá az illető duci hölgy? Hogyan kell önbizalmat sugározni? Mitől lesz önbizalma?

A regény mai kamaszokról szól, az őket érintő/foglalkoztató problémákról, megoldásra váró élethelyzeteikről: szerelem és barátság, táplálkozási zavarok, elvált szülők, nevelőapa és mostohatestvér, önzés és önzetlenség, parti drog és pedofília …
Igazi „sohonyais” ifjúsági regény.

Reklámok