Archive for július, 2012


Meseterasz – interjú Ser Gergellyel

A mai igazi jutalombeszélgetés. A történet régen kezdődik, amikor is éppen megtanulva olvasni, rögvest bele is pistultam a lovagkorba. Sok évvel később a riegersburgi sasfészek bevétele után azonnal belefutottunk egy Mittelalterfest-be. Eltelt megint pár év, és amikor Mariannal leültünk ide a Meseteraszra, rögvest mondtam, hogy én Ser Gergellyel mindenféleképpen beszélgetni szeretnék.

Legelőbb is arról, hogyan lett Sir Lancelotból Szent László? Vagy fordítva? (Arra gondolok, hogy a honlap címe elsolovag.hu, és az a köztudatban inkább Lancelot.)

Inkább fordítva, Szent Lászlót az utókor lovagkirálynak hívja, holott a lovagság intézménye később alakult ki Európában, de az erényei és adottságai alapján utólag lovagnak kiáltották ki. Így a mi csapatunk éppen annyira „lovagrend“, mint amennyire Szent László lovag volt. Belülről, az értékek szintjén az, de felépítését tekintve nem igazán. Mondjuk úgy, hogy megtiszteltek bennünket egy címmel, mihez igyekszünk felnőni. olvasásának folytatása

Meseterasz… Interjú Tóth Krisztával

Meseteraszunkra ezúttal Tóth Kriszta mesemondót, tanárt, fordítót invitáltam. Akadnak olyan, látszólag nyílt emberek, akikkel azonnal órákig tudunk beszélgetni, és mégis rengeteg dolog csak hosszú idő múltán derül ki róluk. Kriszta számomra pontosan ilyen.

Eredeti foglalkozásod neked is magyartanár, aztán meg négy évet töltöttél, hol is?

Észtországban, Tartuban éltem négy évet, az egyetemen én voltam a magyar lektor, észt diákoknak tanítottam magyar nyelvet, irodalmat, folklórt, nyelvészetet, művelődéstörténetet, fordítást, meg mindenfélét, most így hirtelen ezek jutottak eszembe.

Miért éppen az észt nyelv?

Szerelem volt első hallásra. Miskolcra jártam egyetemre, magyar szak lévén kötelező volt vagy finnt vagy észtet tanulni egy félévig. Finnórán ültek negyvenen, észtórán meg talán öten, nekem meg teljesen mindegy volt, melyik nyelvet nem fogom megtanulni egy szemeszter alatt. Úgyhogy észtórára mentem. Nagy Judit volt a „tanittónéni” (azóta is ez a megszólítás járja köztünk, neki meg én vagyok a „kisdiák”), talán előtte évben került ki az egyetemről, lelkes, okos tanárunk volt, az első órára egy magnóval érkezett. Bekapcsolta, és valami észt mese szólalt meg, a barátait kérte meg egy kis hangfelvételre. Volt benne erdő apó, meg nem tudom még, miféle lények, mindenesetre az első óra végére beleszerettem a nyelvbe. A szerelem azóta is tart, Miskolcon tanultam tovább a nyelvet, majd cserediákként egy kicsit Észtországban, aztán lektorként dolgoztam Tartuban. És azóta is vissza-visszajárunk minden évben, csavargunk egy kicsit, végiglátogatjuk a barátainkat. A nyelvet pedig sok olvasással, fordítással próbálom megtartani. olvasásának folytatása

Tomi Ungerer: Nem puszilom meg a mamát!

Boksayné Pap Emese írása…

Tomi Ungerer története egy háromszólamú történet, melyben a Mancs család mindennapi életébe enged betekintést, ahol Mancs Misi áll a középpontban, de a kép teljességét Angora mama és Mancs papa adják.
Mancs Misi, a cicafiú, gyermekkorának talán legszebb időszakát éli: varázsos éveiben (Fraiberg, 1959) van, amikor minden az, aminek látszik, amikor a cselekedetek következményei még nem tűnnek fontosnak, amikor minden bonyodalomnak van megoldása, és ha valami mégsem sikerül, akkor haza lehet szaladni a mamához. olvasásának folytatása

Elképzeltünk tehát egy nyári teraszt, jegeskávét, teát, limonádét, napernyőt, libbenő szoknyás, rövidnadrágos sétálókat, szökőkút mellett ugrándozó vagy fagyizó gyerekeket és beszélgetünk. Beszélgetésünkben felidőződnek a régi mesemondás alkalmai. A nyári diófa alatt ülő, pipázó férfiemberek, a fejkendős asszonyok szoknyája mögül hallgatózó gyermekek.  Ha a mesebeszéd újraéled, a teraszon ott terjeng a diófa jellegzetes illata.

Üljetek ti is az asztalunkhoz!

„Szia, zavarhatok fél pillanatot?” A képzelt kávéházi teraszunkra ezúttal Gregus László mesemondót, a Gárembucka egyik tagját ültettük. A másik fele, Kriván Andrea Gyopárka később érkezvén a végén kapcsolódott a beszélgetésbe. olvasásának folytatása

Niccolò Ammaniti ÉN ÉS TE

Az olasz író, harmadik magyarul is olvasható regénye az Én és Te, tavalyelőtt jelent meg és azonnali siker lett Olaszországban. Az író nemcsak elnyerte vele a Premio Stregát, a legrangosabb olasz irodalmi díjat, hanem Bernardo Bertolucci hosszú évek után e filmmel tért vissza a rendezéshez. Nálunk az Európa Kiadó adta ki Matolcsi Balázs kiváló fordításában az idei Könyvfesztiválra. Ahogy az Én nem félek és a Magammal viszlek, úgy az Én és Te is kamaszokról szól, de nem a cím által sugallt szerelmi történetről, hanem egy testvérpárról. olvasásának folytatása

Meseterasz … – Interjú Bumberák Majával

A nyár a pihenés, a kikapcsolódás és feltöltődés ideje. Meg a nyitott teraszokon a fagyizás, és az idei trend szerinti mentás limonádék melletti beszélgetéseké. A könnyed nyári témák mellett azonban szó esik tervekről, álmokról és hamarosan bekövetkező eseményekről is, mint például a kaposvári népmese konferenciáról, és a konferencia keretein belül zajló I. Országos Népmesemondó Találkozóról. Kovács Marianna barátnémmal, aki az események motorja, megálmodója tehát mi másról is beszélhetnénk, mint hogyan is mutassuk be a mesemondókat.

Elképzeltünk tehát egy nyári teraszt, jegeskávét, teát, limonádét, napernyőt, libbenő szoknyás, rövidnadrágos sétálókat, szökőkút mellett ugrándozó vagy fagyizó gyerekeket és beszélgetünk. Beszélgetésünkben felidőződnek a régi mesemondás alkalmai. A nyári diófa alatt ülő, pipázó férfiemberek, a fejkendős asszonyok szoknyája mögül hallgatózó gyermekek.  Ha a mesebeszéd újraéled, a teraszon ott terjeng a diófa jellegzetes illata.

Üljetek ti is az asztalunkhoz!

***

Bumberák Maja, aki ezzel a névvel akár meseregényhősnő is lehetne, a Tündérmuzsika gyerekcsoport megálmodója, s talán néhányan emlékeznek még Kuku kalandjaira, amely a HVG Könyvek égisze alatt jelent meg May Szilviától és Prikler Évától (az Imbusz mester készítőitől), ehhez készítette a dalokat Maja, aki most mesemondó (is). olvasásának folytatása

%d blogger ezt szereti: