Az olasz író, harmadik magyarul is olvasható regénye az Én és Te, tavalyelőtt jelent meg és azonnali siker lett Olaszországban. Az író nemcsak elnyerte vele a Premio Stregát, a legrangosabb olasz irodalmi díjat, hanem Bernardo Bertolucci hosszú évek után e filmmel tért vissza a rendezéshez. Nálunk az Európa Kiadó adta ki Matolcsi Balázs kiváló fordításában az idei Könyvfesztiválra. Ahogy az Én nem félek és a Magammal viszlek, úgy az Én és Te is kamaszokról szól, de nem a cím által sugallt szerelmi történetről, hanem egy testvérpárról.

Lorenzo 14 éves, beilleszkedési gondokkal küzdő fiú, akit a szülei – különösen az anyja -,  burokban nevelnek. Hogy ez milyen mértékben tehető felelőssé Lorenzo lelki torzulásaiért, azt az olvasónak magának kell eldöntenie.

A kisregény pillanatkép, rövidfilm a jelenből, amely a múltból épp csak annyit mutat meg, amennyi az itt és most pillanatának megértéséhez szükséges.

A túlféltő anyai gondoskodás, a leszakadást  lehetetlenné tévő túlzó ragaszkodás ellen lázadó kamasz, hogy végre egyedül lehessen, s hogy az anyját is boldoggá tegye, előáll egy kitalált meghívással. Ám a divatos síparadicsom helyett gondos előkészületek után a pincébe költözik, hogy mimikrijét levetve, Stephen King-könyvekkel Marvel-képregényekkel és tévénézéssel múlathassa az idejét.

Ekkor toppan a pincébe féltestvére Olivia, akivel kölcsönösen megzsarolják egymást, így maradnak egy hétre összezárva a pincében. A kiskamasz és a drogos. Lorenzo először tapasztalja meg az igazi magárahagyatottságott, egymásrautaltságot. Olivia megjelenésének köszönhetően kénytelen tényleg végiggondolni a dolgokat, s passzívból aktívvá kell válnia, hogy segíthessen a lánynak. Azzal, hogy tudatosítani meri a saját helyzetét, a saját érzelmeit, hogy szembenéz nagyanyja közelgő halálával (gyógyszert szerez, gondoskodik elvonási tünetekkel küzdő testvéréről), saját magát érti meg. Insiderré válik. Nem kirekesztett többé, mint korábban, amikor egy természetfilm nyomán, tudatosan öltötte magára a mimikrit, s vált a darazsakhoz hasonlóvá. Olivia, aki a gazdag, de elhanyagolt, magányos lányok életútjának majd minden állomását végigjárja (modellkedés, partyk, végül a drog), talán az apjától, annak viselkedésétől szenved.

Niccolò Ammaniti egyszerű, tömör, néhol szikár stílusban, metsző pontossággal rajzolja fel a koraérett, egyszerre elkényeztetett és magukra hagyott fiatalok életétnek egy pillanatát. A regény könnyen olvasható, ám nyelvezete nem könnyed, Matolcsi Balázs kitűnően tolmácsolt fordításában az olvasó érzi a pince nehéz, dohos szagát, a zsúfolt bútorok nyomasztó, s mégis felszabadító összevisszaságát. A történet fricskája, hogy Lorenzónak ahhoz, hogy szabad lehessen pincébe kell zárkóznia, s ahhoz, hogy valaki igazán lássa, el kell rejtőznie.

Akadhat olvasó, akinek nem tetszik, ahogy a szerző a sztori nagy részének kitalálását, összerakását az olvasóra bízza,  – szerintem pontosan ez a regény egyik nagy előnye, hiszen emiatt ezek a dolgok bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhetnek.  Mégsem szakadunk el a valóságtól, mert a szövegben felbukkannak a mai fiatalok számára sokat mondó zeneszámok, vagy például egy kortárs bestsellerszerző neve.

És ahogy Proics Lilla (Könyvjelző, 2012. március) írta: „Didaxis nélkül gondolkodhatunk a szabadság mibenlétéről, a szülők életének szemérmesen elhallgatott titkairól, mulasztásairól, amelyek menthetetlenül meghatározzák gyermekeik életét – akik meglehet, figyelem és igaz szeretet hiányában boldogtalanul élnek, esetleg boldogtalanul halnak.”

Részletek:

Én és Te

A fém

Io e Te

Reklámok