Meseteraszunkra ezúttal Tóth Kriszta mesemondót, tanárt, fordítót invitáltam. Akadnak olyan, látszólag nyílt emberek, akikkel azonnal órákig tudunk beszélgetni, és mégis rengeteg dolog csak hosszú idő múltán derül ki róluk. Kriszta számomra pontosan ilyen.

Eredeti foglalkozásod neked is magyartanár, aztán meg négy évet töltöttél, hol is?

Észtországban, Tartuban éltem négy évet, az egyetemen én voltam a magyar lektor, észt diákoknak tanítottam magyar nyelvet, irodalmat, folklórt, nyelvészetet, művelődéstörténetet, fordítást, meg mindenfélét, most így hirtelen ezek jutottak eszembe.

Miért éppen az észt nyelv?

Szerelem volt első hallásra. Miskolcra jártam egyetemre, magyar szak lévén kötelező volt vagy finnt vagy észtet tanulni egy félévig. Finnórán ültek negyvenen, észtórán meg talán öten, nekem meg teljesen mindegy volt, melyik nyelvet nem fogom megtanulni egy szemeszter alatt. Úgyhogy észtórára mentem. Nagy Judit volt a „tanittónéni” (azóta is ez a megszólítás járja köztünk, neki meg én vagyok a „kisdiák”), talán előtte évben került ki az egyetemről, lelkes, okos tanárunk volt, az első órára egy magnóval érkezett. Bekapcsolta, és valami észt mese szólalt meg, a barátait kérte meg egy kis hangfelvételre. Volt benne erdő apó, meg nem tudom még, miféle lények, mindenesetre az első óra végére beleszerettem a nyelvbe. A szerelem azóta is tart, Miskolcon tanultam tovább a nyelvet, majd cserediákként egy kicsit Észtországban, aztán lektorként dolgoztam Tartuban. És azóta is vissza-visszajárunk minden évben, csavargunk egy kicsit, végiglátogatjuk a barátainkat. A nyelvet pedig sok olvasással, fordítással próbálom megtartani. olvasásának folytatása

Reklámok