„Festeni könnyű, ha valaki nem tudja, hogy kell, de nagyon nehéz, ha tudja.“ (Degas)

A Balaton nekem fogalom. De már tavaly is más szemmel néztem a tóra Nyulász Péter Helkája miatt. Idén pedig Budapestről odafelé olyan hangosan nevettem az autóban, hogy kénytelen voltam hátrafordulni és a gyerekeimnek is hangosan felolvasni Jeney Zoltán Rév Fülöp című Balatóniai lovagregényét. Ezek után nem meglepő, hogy a borongós napokat túrázással töltve sok helyen felröppent ez és ehhez hasonló kérdés: és akkor ott lakik Csobánc király?
Szerencsére a mesékre fogékony gyerekeim készséggel elhitték, hogy ezek a helyek teljes pompájukban csak az igazi lovagok számára láthatóak, olyan meg nem terem minden bokorban.
Legalábbis egészen addig, amíg Jeney Zoltán meseregényébe nem fogunk, tekintve, hogy bizony a mi lovagunk épphogy a szántódpusztán hevertében „termett“. A könyv pedig olyannyira finomra sikeredett, még finomabbra, mint a tördemic, hogy egyelőre toronymagasan vezeti „a nyár legjobb olvasmánya“-listát nálam. olvasásának folytatása