Jeney Zoltán: Rév Fülöp

„Festeni könnyű, ha valaki nem tudja, hogy kell, de nagyon nehéz, ha tudja.“ (Degas)

A Balaton nekem fogalom. De már tavaly is más szemmel néztem a tóra Nyulász Péter Helkája miatt. Idén pedig Budapestről odafelé olyan hangosan nevettem az autóban, hogy kénytelen voltam hátrafordulni és a gyerekeimnek is hangosan felolvasni Jeney Zoltán Rév Fülöp című Balatóniai lovagregényét. Ezek után nem meglepő, hogy a borongós napokat túrázással töltve sok helyen felröppent ez és ehhez hasonló kérdés: és akkor ott lakik Csobánc király?
Szerencsére a mesékre fogékony gyerekeim készséggel elhitték, hogy ezek a helyek teljes pompájukban csak az igazi lovagok számára láthatóak, olyan meg nem terem minden bokorban.
Legalábbis egészen addig, amíg Jeney Zoltán meseregényébe nem fogunk, tekintve, hogy bizony a mi lovagunk épphogy a szántódpusztán hevertében „termett“. A könyv pedig olyannyira finomra sikeredett, még finomabbra, mint a tördemic, hogy egyelőre toronymagasan vezeti „a nyár legjobb olvasmánya“-listát nálam.

A regény megértésének egyik kulcsa a balatoni településnévkönyv és mondavilág ismerete. A névjáték, a szójáték, a névátlényegítés és a mondavilág azonban csupán csak az egyik, noha kétségkívül legszórakoztatóbb eleme a kötetnek. Tördemicből étel lett, Akarattyából hercegnő, Csobáncból és Páhokból király. Utóbbinak, vélhetően a név ihletéséből (Páh-ok), ikerfiai vannak: Gyenes és Diás. Csobánc királynak pedig két lánya, Akarattya és Alma hercegnő (azaz Ádánd lovag = Almádi). Az ikerfiúk jelleméből fakadóan adja magát a magyar Árpád-házi párhuzam: I. (Szent) László, a lovagkirály két unokaöccse Álmos, mint Diás és Kálmán, mint Gyenes (a későbbi I. Könyves Kálmán király) személyében.

Kétségtelen az is, hogy van némi hasonlóság a Rév Fülöp és Tolkien művei között, ahogy erre a prae.hu-s kritikájában Rácz I. Péter rá is mutat, a versen kívül például erős az Éowyn-Almácska párhuzam, de itt a nagyszerű lehetőség, hogy végre messzebbre lássunk a múlt századnál, és felfedezzük, hogy a fantasy előtt is volt irodalom, mi több, a „sötét középkorban“ nagyszerű művek születtek.
Az alcím és a kódexet imitáló forma pontosan útbaigazít, merre is kell keresgélnünk a balatóniai lovagregény megfejtéséhez. Szóval a mi Rév Fülöpünk, aki a szerző szerint részben a francia rêve, azaz „álmodozni“ szóból is eredeztetheti a nevét és alaptulajdonságait, meg persze a népmesék kemecesutban heverő együgyű Jankóiból, Ludas Matyijaiból, békésen heverészik a szántódpusztán, amikor arra kocsikázik Akarattya hercegnő, szó szerint véve a birodalom legényeinek összegyűjtését, s a mi Fülöpünk is kényszersorozás áldozata lesz: mire tehát kettőt pislant, máris Csobánc király földig érő palotájában találja magát. Itt természetesen a kerek, bocsánat, hosszú asztal mellett lakomáznak a lovagok. A mi Fülöpünk azt eheti, amit elcsen magának, miközben a zsémbes királylány megtanítja egy zavaros, négysoros versikére. Mire észbe kap, a lovagok rég elporzottak megkeresni a gyógyírt Csobánc király bajára, a Kiliti-lázra, amelybe ugyan nem hal bele, de onnantól kezdve nem ehet, nem ihat, s nem csinálhat semmit, amiben kedvét lelhetné.
Fülöpünket pedig az utolsó lovag, Ádánd veszi pártfogásába: felfogadja fegyverhordozónak, s azonmód el is indulnak, illetve indulnának, ha nem akadna az útjukba a Vörös lovag, akit Ádánd helyett Fülöp győz le.

Ha eddig szokványos meseregénynek véltük volna a könyvet az alcím és az illusztrációk ellenére, mostantól biztosak lehetünk benne, hogy különleges történettel van dolgunk. A lovagregény, a lovagi kultúra és annak egyik legjelentősebb alkotása, a több ízben is feldolgozott, kideríthetetlenül sokszor felhasznált Grál-mondakör és Perceval története idéződik ugyanis fel a Vörös lovag alakjában. Jeney Zoltán, ahogy egy interjúból kiderül, jól ismeri a középkori lovagi irodalmat és költészetet, s saját bevallása szerint:

„(…) a másik az a bennem felgyülemlett meseanyag, aminek pár évvel ezelőtt megtaláltam a megfelelő formát, és olyan keretbe tudtam önteni, ami egyszerre bont ki egy régi gyermekkori hangulatot, egy ősi, kultúrák közötti (vagy fölötti) mondavilágot és egy modern eszmerendszert.”

A lovagregény formai kereteit is követő meséhez krónikát imitáló borító készült, a mesés nevű Haránt Artúr alkotása, amely tovább erősíti, hogy a krónikának lejegyzője van inkább, mint kitalálója, ahogy azt egyébként az Előhangban a hagyományoknak megfelelően maga a krónikás is kijelenti: „Olyanoktól hallottam, akik maguk is igaz mesélők“.
A IX-XI. században keletkezett hősénekek (chanson de geste) lovagjai dicső, szent célokért szállnak síkra a hűbéruruk oldalán. Az általuk eszményített világba köszönt be a lovagregények kora, amikor nem az eszményített, de valódinak hitt múltat, hanem a kalandot, a csodát, az idillt keresik a hallgatók (roman de courtois), és az udvarképes szerelmi történetekkel vegyítve a műfaj elfajul. Ennek az időszaknak a nagy távlatú feldolgozásai egyébként a breton ciklushoz tartozó regények, főként Chrétien de Troyes művei, és a Trisztán és Izolda történet.
A mi mesénk azonban leginkább Perceval történetével rokon: a rejtve, parasztként nevelt fiúból egy lovaggal való találkozás hatására lovag lesz (így találkozik Rév Fülöp és Ádánd lovag is), majd a Vörös lovag legyőzése után Perceval bekerül a kerekasztal lovagjainak sorába. Fülöpünk is legyőzi tehát a maga vörös lovagját ((h)Arács lovagot), s bár a páncél nem jó rá, és ő maga tudja, hogy a gyávasága tette hőssé, onnantól kezdve lovagnak tekinti a világ.
Fontos kérdést feszeget itt a könyv a háttérben: hogyan birkózik meg valaki a hírnévvel, a nagyítással, a heroizálással? Rálép-e Fülöp a kitaposott útra, elhiszi-e végül maga is el nem követett hőstetteit, vagy a kalandok végeztével is értékeli a szántódpusztát? Visszatér-e a kemencesutba a mi szerencsét próbáló kislegényünk? Meddig tart a hírnév?

Ugyanígy a szerelmi történetünk egyik főhőse, az ifjú Ádánd lovag bőrébe bújt Almácska hercegnő számára is adottak ezek a kérdések. Ő szilárdabb, kialakult karakterrel vág neki a történetnek, korántsem biztos azonban, hogy képes lesz végigjárni az utolsó(?) lovagi útját.
A feladat nem kisebb, mint a kiliti-láz ellenszerének megtalálása, Csobánc király meggyógyítása, a Szent Grál, azaz a csodatévő virág felkutatása, amely százévente virágzik csupán, s akkor is a legderekabb lovag szeme láttára. Miközben céljuk felé haladnak, számos próbát kell kiállniuk, ám legelőször is segítőre kell szert tenni, hiszen segítő nélkül nem is mese a mese, továbbá a különböző történetek kiderítésére szükség van egy minden lében kanál, hivatásos kíváncsira is, aki természetesen nem egyszerű manó, hanem fajsz, és a Hegyeschtűy Vászoly, barátainak csak Vaszi névre hallgat.

Az első próba Bondoró várában vár rájuk, ahol úgy felelnek meg, hogy nincsenek is tudatában a próbatételnek. A könyv alapötlete is a névjátékokból származik, nem csoda tehát, ha az első próba is ezen, pontosabban a fordítottján alapul. Nem elég feltenni a kérdést, jól kell feltenni ahhoz, hogy a jó megnevezés hangozhassék el. A „Senki.“ mint felelet ugyanis csak a megfelelő kérdésre jó válasz. Így bár ez a hőstett is Fülöp hírnevét öregbíti, valójában csapatmunka eredménye. Ezért nem érzi hősünk azok után sem maradéktalanul dicső lovagnak magát, hogy a háttértörténetet, miként a lovagregényekben és Boccacciónál is, megismerte.
A belső történetek, a mesék a mesében különálló történetként is megállnák a helyüket, de fontos adalékai is a regénynek. Felidéződik bennük a történetek iránti olthatalan vágy mellett az az idő, amikor a valóságból mesék, mítoszok, legendák születtek; és nem utolsó sorban tovább erősíti a könyv krónika jellegét is.
Ugyanez ismétlődik Gyenes és Diás, illetve a Távoli Tündér története esetében is. Természetesen míg a virágot megszerzik, számos kalandon esnek át, eltévednek a balatoni nádrengetegben, kalózok fogságába esnek, Gulliverhez hasonlóan a lovak országában találják magukat, aztán be és ki kell jutniuk az Örök Gyönyörök Kertjébe, és végül rá kell döbbenniük, hogy nem az a legderekabb vitéz, aki nyugodtan olvasgat egy virágzó rózsatő mellett.

A kötet szövege bővelkedik mesélői fordulatokban, de könnyen olvasható a célkorosztály (7-10 évesek) számára is, és több helyen remek nyelvi játékokat tartogat számukra, például a lovak elnevezésénél (Szobosz, Monosz, Kandal, Vityil; ez utóbbi a király, azaz a lófő). A felnőttek pedig biztos vagyok benne, hogy lelkesen magyaráznak majd, ha felbukkan egy-egy ismeretlen szó. Az én kedvencem azért a Bakonyi Banyából lett Távoli Tündér, és az ehhez tartozó magyarázat marad, és nem csupán Avalon szigete és a Tó Tündére miatti hasonlóság okán.

Jeney Zoltán Rév Fülöp című regénye a tökéletes példája annak, miképpen tud a középkori irodalom szakértője gyerekeknek szóló, élvezetes és informatív könyvet alkotni úgy, hogy az szórakoztatva, mindennemű didakszis nélkül tanítson. Köszönjük! Várjuk a folytatást!

Jeney Zoltán
Rév Fülöp, Balatóniai lovagregény
Ill. Haránt Artúr
Kolibri Kiadó, 2012.

Címkék:

One Trackback to “Jeney Zoltán: Rév Fülöp”

Oszd meg velünk a véleményed!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 33 követőhöz

%d blogger ezt szereti: