Maros Krisztina elsősorban illusztrátorként vált ismertté és népszerűvé a magyar gyerekirodalomban. A Tücsök a Holdon eredetileg a Key colours gyerekkönyv pályázatára készült el 2010-ben. Belgiumban a 323 könyvtervből a legjobb hét közé választották az akkor még Cricket on the Moon című könyvtervet. A nemzetközi gyerekkönyv pályázaton a Legszebb Key Colours Illusztrációk 2010 kiállításon gyönyörködhettek először a mélyről jövő dalt muzsikáló tücsök képeiben. A holdbéli muzsikus történetét a Manó Könyvek Kiadó vette gondozásába.

Az idei Ünnepi Könyvhét egyik újdonsága és öröme volt. Ritka szép könyv. Szövegét és illusztrációját tekintve egyaránt gyönyörködtet és megkönnyeztet. A Tücsök a Holdon szerelem-könyv. Első ránézésre tudtam. Tücsök a Hold sarlóján hunyt szemmel hegedült. Mert a dal szívének legmélyéről szólt.

Az édes dallam “nyomában illatos virágok nyíltak, lágy kalászok ringatóztak, bódult lepkék úsztak a langyos levegőben, de még a bárányfelhők is a hangok hullámain himbálóztak. A muzsika végül egy pipacs tövében alvó tücsöklányhoz szállt”.

Álmában, behunyt szemmel érezhette meg a rezgéseket, a dalt, mert a szívünkkel azt is látjuk, amit a szemünkkel nem. Lelkében “olyan érzések születtek, melyeket nem ismert azelőtt. (…) biztosan tudta, immár nem élhet egyetlen napot sem e különleges zene nélkül”. Pillanatra beteljesülni látszott az álom, a vágy: hogy valaki él, a szívéből szól hozzá, egymásra találtak. Ám a történet nem ennyire egyszerű.

Elérhetetlennek, kegyetlenségnek tűnhet az apától, hogy tücsöklány csak akkor lehet valaki felesége, ha az a Hold sarlóján hegedül. Ám az apa jól tudta, az igazi szerelemben az egész univerzum ünnepel. Az első rezgések ragyogással töltötték el a tücsöklány szívét, így válhatott pipacsszirmok pirosítójává, mézmezők melengetőjévé, tücsöklányok legtücsökebbikévé. Szavai pedig valami furcsa, földöntúli illatot árasztottak. Érzelmei megnyitották minden érzékszervét a szépre, a természet csodáira. Egész lényével gyönyörködött, és ragyogott, hogy él. Azonban megszületett benne a sóhajtás, a félelem is. “Boldogsággal tölti el a gondolat, hogy a varázslatosan muzsikáló fiú lehet a férje, ugyanakkor rettegett, hogy a fiúnak akár csak a fél csápja is meggörbül a Hold felé vezető úton”. Bánatos, féltő, örökké szerető búcsút intettek egymásnak. Tücsökfiú a fűzfahangszerét tulipánsziromba csomagolta, átkötötte árvalányhajjal, majd aprólékos gonddal kukoricalevélbe ölelgette, bugyolálta. Tudta, a hosszú és veszélyes út után is gyönyörűen kell szólnia, hiszen muzsikája bejárja majd az egész világmindenséget, hogy tanúbizonyságot zengjen szíve legszebb öröméről, soha nem múló szerelméről.

Már egymáshoz tartoztak lélekben, ám az együttléthez tücsökfiúnak áldozatokat kellett hoznia. Égigérő létrát font árvalányhajból, fölmászott a Holdra. Ebben az áldott, áldozatokra képes érzelmeiben magához ölelte a Hold is, gyöngéden ringatta álomba, míg el nem jött az idő, míg újra sarló alakúra nem fogyott a Hold. Az idő próbatétel, akárcsak a távolság. Az elérhetetlennek tűnő vágyakat állandó korlátok és próbatételek sora övezi. Nemcsak a mesékben. Nemcsak a szerelemben. Nem véletlen, hogy a legszebb dalokat hunyt szemmel élik meg, a távolság közelében, földrajzi-fizikai határok ellenére, a lelkek egyesülésében. Lírai szerelem valósult meg köztük a lehető legmélyebben. Amely aztán örökké élhet bennük, akkor is, ha már soha többé nem hallhatják a fülükkel a dalt. A dalt a lélek őrzi, és minden tücsökcirpelésben, minden hegedűszóban, egyetlen csillogó szempárban, egyetlen pillanatban újra és újra fölidézhető az örökélet gyönyöre, a valaha megélt legnagyobb csoda, a szerelem. A tücsökfiú hegedűje egyetlen egyszer szólt a Holdról, de akkor tisztán, lágyan csendült fel, és “az egész égbolt zengett belé, a fák hajladoztak odalent, és a tücskök is mind rázendítettek a mezőben”. Boldog összetartozásukat a kozmosszá növesztett világmindenség zengte. A szív örömdala betöltötte az egész világot, a gömbölyű, teljességet adó zene begurult a tücsöklány apjának pipacsbirodalmába is, hogy ő áldását adja a beteljesülésre, a házasságukra.

A megpróbáltatások nem értek véget. A heteken át étlen-szomjan meggyengült tücsköt a Hold csillagporral etette, az ég vizével itatta, felhőhabban fürösztötte, hogy visszatérhessen menyasszonyához. Mégis a látszólag gyönge fűszálak felismerve a holdbéli zenészt, először érinteni vágyták, majd egyre szorosabban ölelték, körbezárták, foglyul ejtették. Cserebogárra számíthatott, ám nagy volt az ára a szabadulásnak: le kellett mondania a legszebben szóló hangszeréről, megfosztódott attól az eszköztől, amellyel a legkedvesebbet hódította magához. A cserebogár a vonókkal vadul a húrok közé csapott, megrezegtek a fák és bokrok, „megbolondultak a verebek, elbújtak a katicák, szárnyukba burkolóztak a lepkék”, erőtlenül lekókadtak a tücsökfiút begyűrűző fűszálak. Ezt a zűrzavart kihasználva menekülhetett meg a fiú.

A telihold arany fényében találkozott újra a visszatérő hős hegedűs és a törékeny tücsöklány- menyasszony. A tücsökcsalád örömében bóbitás pitypangmagokat fújt a párra, mintegy bőséget, termékenységet és áldást kívánva rájuk. És bár hangszer nélkül tért vissza a fiú, a dal továbbélt szívében, fűzfahegedű nélkül is áhitattal hallgatták az elülső, rövidke szárnyait összedörzsölgetve ciripelő tücsköt. Szerelmük szavakba nem önthető volt. Így született meg a tücsökzene.

Megható történetük nemzedékről nemzedékre száll. Időtálló üzenetet tartalmaz. Akik valaha szerették egymást, tudják van egy hely, ahol minden az övék. Van egy hely, ahol egymásban a mindenséget élhették meg. Van egy hely, ahol a találkozás örök, tértől és időtől függetlenül. Ez a valaha megélt pillanat egy kis szirom, lepkeszárny, egy töredék. Amit boldogságnak nevezünk.

Emlékfoszlányokból épül minden mű, minden élet, ezért minden veszteség ellenére tudjuk, a megélt pillanatok bevésődnek. A szavakba nehezen önthető pillanatok megmaradnak, és ezekért érdemes élni.

Cserebogár soha többé nem hegedült. Mert a dal a szívben fogan, a hegedű csupán eszköz. Minden este egyedül hajtja fejét a néma hangszerre. Ám megmaradt benne a vágyakozás, azóta is tücsökfiú hangszerével alszik, hogy álmában újra és újra fölidézhesse a mámorító muzsikát.

Tücsök a Holdon
Írta és rajzolta: Maros Krisztina
Manó Könyvek Kiadó, Bp.2012

Advertisements