Vannak könyvek, amelyek megértéséhez el kell hagynunk a megszokott gondolkodási, értelmezési útjainkat, azokat, amiken reflexszerűen elindulunk. Amikor Varga Katalin Kislányom, édesem című könyvét elolvastam újabb utat leltem a most bemutatni kívánt másik könyv megértéséhez.

Látszólag semmi kapcsolat nincs a két kötet között, talán csak az elbeszélői nézőpont, és a központi érzelem azonos: az apahiány. Apa nincs, apa elment, de ha megjön, akkor minden rendben lesz. Csakhogy apa nem jön többé haza. Varga Katalin könyvében a világháború borzalmaiban tűnik el, miközben az otthon maradó lánya várja őt, és éli meg a viszonylagos biztonságban otthon maradottak keserveit. De erről majd máskor.

Miklya Mónika könyvében (látszólag) egyszerűbb a képlet, de mégis hasonlóan nehéz utat jár be a főhős, Lázár Misi. A válás után a festő édesapa a Vár alatti otthonból is egyszerre csak eltűnik, a csend megüli a házat. Az anya a válást követően elköltözött Misivel, el a házból, el az emlékek elől. Bár Misi még visszajár az apjához, ám mikor ő is eltűnik lezárul a gyerekkora. Lázár Misi, mert mi mást is tehetne, követi a szülői példát, ő is menekül. Az iskolai terror elől, az anyai hallgatás elől, a fel nem tett kérdésekre meg nem adott válaszok elől. A szülők térben távolodnak a problémáktól, Misi időben is.

A boldog gyermekkor világát az apja által rajzolt Bársony könyv jelenti: Asziszi tartomány tájai, amelyet a közös képzeletük és a festő édesapa ügyessége elevenített meg. Bár a történet több ponton párhuzamba állítható Michael Ende Végtelen történetével, Miklya Mónika azt mutatja meg nekünk Misi és segítői alakján keresztül, hogy a modern kor fantáziaölőnek tekintett vívmányai között is vezet út Fantáziába, vagyis Asziszibe.

Misi macskautat talál a háztetők magasában, a kertek alján, réseken át, visszatér az elhagyatott szülői házba, a gyerekkor színhelyére, hogy a könyv felett merengve, legalább Aszisziben megoldja a valóság problémáit, legyőzze az antihősöket. Misi problémái a felnőtt nézőpontjából jelentéktelennek tűnnek, valójában a legkomolyabb egzisztenciális válságok egyikét éli meg:

Az apa hiánya miatt az édesanya befelé fordult, keveset nevet, figyelmetlen, sokat dolgozik. A válás után el kellett költözniük az Ostrom utcából, a fiú elveszítette a régi barátait, be kellett illeszkednie egy új iskolába (Herba utcai), és ez egyáltalán nem sikerült könnyen. Az iskolai banda (Hunyadiék) kiszúrta magának, terrorizálja, a tanárai közül Rémusz pikkel rá. Már az előző iskolájában is csak egy barátja volt, itt pedig ő maga sem tesz erőfeszítést, hogy újrakezdje. Rendíthetetlenül hisz abban, hogy az apja, Asziszi királya visszatér. Lazarénus király felkutatására indul hát a Macskaúton, s miközben a fantázia tartományaiban járunk, fény derül a valóság történéseire is.

Ráadásul Misi váratlan segítőkre akad Géda és bátyjai, Samu és Soma személyében. Az egész úgy kezdődik, hogy eltűnik egy ezüstszőrű macska, aki Herold névre hallgat és Misi, önmaga számára is váratlanul felhívja a tulajdonost, holott a macska természetesen nincs nála. A cica gazdája nem más, mint Géda. A talpraesett kislány szeretete és bizalma, kitartása és lényeglátása lesz az, ami erőt önt Misibe. Nyilván kellő vonzerővel bír az elhagyott, már-már legendássá vált ház – Misiék egykori Ostrom utcai otthona -, ahol a környékbeliek szerint fura dolgok történnek. A zárt ház fontos motívuma az (gyerek)irodalomnak, szépen építi fel a szerző a nyitást a külvilág felé, és nem fél a lehetőségtől, hogy a Bársony könyvet feláldozza a hős jellemfejlődésének, megnyílásának oltárán.

Maga a történet két szálon fut, miután Misi családja szétszakadt a szülők válása és az apa elköltözése miatt. Amíg kerek volt a világ, fantázia és valóság is szervesen összetartozott, hiszen apjával együtt járták be képzeletben Asziszi mesebirodalmának vidékeit. De ahogy apja eltűnt, Asziszit már csak a Bársony Könyv rajzai, térképei és bejegyzései őrzik, és Misi emlékezete, képzelete. Ez viszont Lazarénus király eltűnése után is oly erős, hogy világokat képes bejárni és teremteni, felülírva a szűkkeblű valóság krízis felé tartó eseményeit. Misi, mint Lord Mathias indul útnak, hogy megkeresse Bulímia úrnő elveszett mosolyát. Segítőtársat is kap, Lord Herold személyében, akivel együtt járják Asziszi tartományait, különböző kalandokba keveredve. A két lovag így jut el többek között a vallahák földjére, pontosabban homokjára, akik már csak szívükben hordják a tenger emlékét. Mégis, egy tengeri cirkálón robotolnak nap mint nap a sivatag közepén, akár a gályarabok, megfeszített munkával evezők sokasága fúródik ütemesen a homokba, és lök egy picit a hajótesten, hogy centiméterről centiméterre előrébb haladhasson. (Miklya Zsolt írása a regényről.)

Több olyan szál szövődik a történetbe a beszélő nevekkel való számítógép kontra fantázia szembeállításon túl, ami elgondolkodtatóvá és többszöri olvasmánnyá teszi a művet.

Egyrészt, hogy nem szegregálva látjuk a gyerekeket, hanem a felnőttek is részei a történetnek, mind tanárként, mind szülőként, és természetesen jelen van a titokzatos jófej nagybácsi is. Bár én némileg túlzásnak éreztem, amikor a nagybácsiról kiderült, hogy az utált tanárral azonos, aki ráadásul még az anya új partnerévé is válik a történet végén.

Másrészt az iskolai banda terrorja ellen különböző módon próbálnak a gyerekek fellépni, különböző sikerrel, mégsem válik sem a banda, sem pedig a behódolók igazán ellenszenvessé. (Hiába no, azért anno Áts Feribe is sok lány volt titokban szerelmes!)

Harmadrészt ügyesen egy banális jelenet következtében ébred fel Misi a kábultságából, meglátja az anyját az új partnerével, s ezáltal rányílik egyéb dolgokra is a szeme, például a postaládában a neki címzett borítékra. Felfordítja az anyai íróasztalt a kulcsért, majd az apai levél olvastán az egész szobát a többi levélért. Ekkor ér haza az édesanyja, aki átlagos szülői attitűddel reagál: „csak téged akartalak megkímélni“. És nincs feloldozás, Misi rácsapja az ajtót az anyjára, a továbbiakban sincs könnyed megoldás a könyvben. Misinek végig kell járnia a stációkat, meg kell járnia a poklot, hogy a másik oldalon kibukkanva új emberként születhessen újjá. A levélmotívum egyébként a regény elején is előkerül, ám akkor Misi közömbösen reagál a postaládában látottakra. A mű tehát fejlődésregény is.

Szépen különválasztódik benne a nyelvezet szintjén is a fantázia és a valóság világa. A fantáziában zajló történetek stílusa helyenként ugyan kissé túlírt, és a szerző megint (lásd Cerka Tinka) elköveti a – bizonyára csak engem idegesítő – hibát, a 19. oldalon Monsignore Mathieu szerepel, mint XIII. Lajos testőre, ami nyilvánvaló utalás a Három testőrre, csak éppen az helyesen Monsieur Mathieu lenne, a Monsignore az olaszul van, és abban az időben inkább csak a francia udvarban forgolódó egyházi személyeket nevezték így. (Szóval vagy Monsieur Mathieu vagy Monsignore Mattia.) Hozzáteszem, mindez teljesen irreleváns a regény egészét tekintve.

Összességében a válás témakörében íródott könyvek, ifjúsági regények csoportja egy újabb hiteles, értékes művel lett gazdagabb, amely egyúttal a Végtelen történet felől is olvasható, és a meseterápia vagy a gyógyító mesék erejébe vetett hit követőinek is igazolásul szolgálhat. De ahogy Bux Barnabás Boldizsár és Lázár Misi, úgy mi sem felejthetjük el, hogy a problémákat a valóságban is meg kell oldani és minden egyes fantáziában töltött percért a valóságban is fizetünk.

Részlet a könyvből.

Reklámok