Az idénre jövendölt világvégét, úgy tűnik, szerencsésen túléltük, nem árt azonban felkészülni a következőre. Aki nem tudná, miként kell cselekedni például a Föld meteorral való találkozása esetén, esetleg azt sem, hogy mi a különbség a meteor és a meteorit között, továbbá kíváncsi arra, hogy mire valók a fizika és kémia órán megtanult egyenletek és számítások, az ki ne hagyja Servadac kapitány történetét!
A régen piros-arany Verne Gyula sorozat elvétve antikváriumokban kapható köteteinek pótlására adja ki a Holnap Kiadó újra Jules Verne műveit, nagyságában az előbbivel azonos, ám külsejében komolyabb, egyszínű borítóval.
A borítókép és az illusztrációk biztosan kedvet csinálnak az olvasáshoz, hiszen Lévay Tamara illusztrációi manga rajzok. Fiatalosak és modernek, számomra még utópisztikusabbá és fantasztikusabbá tették Servadac történetét, ha lehet ezt egyáltalán fokozni. A ifjúsági regény illusztrációk sokszor unalmasak – ha vannak -, nem igazán adnak hozzá semmit a történethez, sokszor inkább csak elvesznek a képzeletben megalkotott képek értékből. De Magyarországra is kezd beszivárogni az újítás, jól példázza ezt ez a próbálkozás is.
Lévay Tamara rajzainak a hangulata engem a képregényekre emlékezetet, méghozzá a hosszan nézegethető fajtára. Nem adja olcsón a megfejtést, és sok helyen fogyaszthatóvá teszi a manapság kissé nehezen olvasható, néhol túl tudományos szöveget. Verne könyvében a mai szövegekhez képest kevés az akció, sok az ismeret és leírás, mégis fantasztikumánál fogva tökéletes olvasmány a természettudományos érdeklődés fázisába érkezett kisiskolások, sőt akár a kamaszok számára is.
Servadac kapitány és Timasev gróf épp egy lovagias párbajra készülnek, amikor egy kataklizma következtében mindannyian egy üstökösön találják magukat, ahol újra összetalálkoznak. Ezúttal azonban nem a rivalizáció, hanem a bajtársiasság kerül előtérbe. A két tiszt, a francia és az orosz összefognak, egybegyűjtik a velük együtt szerencsétlenül járt nációkat, leszámítva az angolokat, akiknek a nagyhatalmi, gyarmatosító politikája felfuvalkodottá teszi a két tisztjüket.
Servadac és Timasev a nehézségek közepette is okosan megszervezik a kis közösség életét. Amikor a „téli“ hideg elől – valójában az üstökös távolodik el a Naptól – a tűzhányó belsejébe költöznek, hirtelen jól érzékelhetővé válik a Verne korabeli és a mai fókusz különbsége. Verne ugyanis pár oldalnyi leírással rögzíti a majdnem egy évnyi időszak eseményeit, a legfőbb konfliktusokra és egy tudományos probléma megoldására helyezve a hangsúlyt. Ezzel szemben egy mai szerző, valószínűleg a népszerűtlenségtől való félelmében, nem fárasztaná tudományos leírásokkal az ifjú olvasókat, hanem a közösség életére és konfliktusaira fókuszálna. Részletezné és a személyes múltakkal indokolná az ellentétek kialakulását, ügyesen beleszőne legalább egy szerelmi háromszöget. Hát, kérem, ez az „ríalití sók“ kora!
Kifejezetten örültem, hogy végre nem kell álhősök érzelmi kínlódásainak ismertetését olvasnom hosszú oldalakon keresztül, nem tépelődik sem nő sem férfi azon ki kit és mennyire szeret. Elintézik egy párbajjal, aki életben marad, az nyert. (A hölgy pedig természetesen férjhez megy közben máshoz.)
Viszont felidézhettem a csillagászatról középiskolában tanultakat, meg amiket Lang Ágota tanárnőnek köszönhetően akkoriban összeolvastam a témában, és nyugodt szívvel “átkozhattam” a fordítót, hogy minek tartotta meg a francia mértékegységet (lieu), ahelyett hogy – helyettem –átszámolta volna a tisztességes méterbe, kilométerbe a távolságokat.
Mi több, megkérdeztem Dr. Kővári Zsolt csillagászt, a MTA CSFK Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársát, a Tanulj Másképp Műhely természettudományi felelősét, hogy is állnak a mai gyerekek a csillagászathoz, fizikához.
A könyv olvastán bennem határozottan felrémlettek a fizika órán tanultak. Mennyire érdekli a mai gyerekeket a csillagászat és egyáltalán a fizika?
Az a tapasztalatom, hogy a csillagászat szinte minden korosztályt meg tud érinteni, a gyerekek, kicsik és nagyok, egyformán kíváncsiakká válnak, ha az égbolt csodáiról kezdek el mesélni. Noha a csillagászat nem választható el a fizikától, ma mégis ott tartunk, hogy a fizika az oktatási rend mostohagyermeke, amely egyre kevesebb figyelmet kap, ennek megfelelően a tanulók is egyre inkább elfordulnak tőle. Bár meg kell említenem, hogy vannak biztató kezdeményezések is, mint pl. a Budaörsi 1. sz Ált. Iskola emelt szintű természettudományos képzést nyújtó “fürkész” osztályai, ahová néha én is betévedek, hogy a csillagokról meséljek.
Amennyire emlékszem a fizika az egyik legjobban modellezhető, ezáltal leginkább élménnyé tehető tantárgy. Ti is készítettetek társasjátékot és foglalkoztató füzeteket. Milyenek a visszajelzések?
Csupa jó! A Csillagvadászat társast még egyetemi hallgatóimnak is beviszem órára, néha még a vizsgákra is! Az alsótagozatos általános iskolásoknak készített Csillagászat kicsiknek és nagyoknak című foglalkoztató füzet pedig telitalálat. A csillagászati alapismereteket leegyszerűsítettük és játékos formába öntöttük, a többi – úgy látszik – már magától jött… De a fizika is hálás terület. A fizika tudománya a bennünket felépítő és a bennünket körülvevő anyag tulajdonságait, viselkedését kutatja, vagyis a téma szinte folyamatosan “a lábunk előtt hever”, sőt, még csak le sem kell hajolnunk érte! Elég, ha nyitott szemmel, nyitott füllel járunk, egyből észrevesszük, hogy télen a hidegből a meleg szobába lépve a szemüvegünk azonnal bepárásodik, hogy minél hidegebb van, annál nehezebb feladat jó hógolyót gyúrni, tapasztaljuk, hogy betonpályán sokkal jobban tud fájni az esés, mint a füvön, halljuk, hogy a nagy teherautók motorja mélyebben dünnyög, mint a kis robogóké. Ez mind fizika. A tapasztalatszerzésre, kísérletezésre tehát rengeteg lehetőség kínálkozik, csak ügyesen kell megragadni a gyermeki kíváncsiságot. Tervezem is egy olyan fizika tárgy elindítását, amely a nem kimondottan reál érdeklődésű egyetemistáknak mutatná meg a hétköznapi fizika szépségét. Ez is lenne a tárgy neve: “hétköznapi fizika”.
A nyelvtanulás hasznosságáról senkit nem kell meggyőzni. De miért fontos egy gyermek, vagy akár a szülei számára a távoli, talán soha el nem érhető világokkal foglalkozó csillagászat?
A csillagászat olyan alapkérdésekkel foglalkozik – pl. hogyan keletkezett a Föld? mi lesz, ha egyszer kihűl a Nap? lehet-e élet más bolygókon? -, amelyek az emberiség egésze számára fontosak. Mai ismereteink szerint a világegyetem egyelőre beláthatatlanul nagy, a csillagászok mégis nekiesnek ennek a végtelenül nagy falatnak, és a mindenséghez képest szinte jelentéktelen alkotóelemeit (csillagokat, ködöket, csillaghalmazokat) kutatják, miközben folyamatosan építik a kollektív tudás templomát. Régen egy katedrális megépítése többszáz évig is eltartott. Ezzel szemben a “tudás és bölcsesség nagy katedrálisát” a tudósok – köztük a csillagászok – többezer éve építik (néha kicsit rombolják is), pedig tudják, hogy sem ők, sem az utódaik soha nem fogják befejezni. Az alapkutatás lényege a kérdésfeltevés és a válasz keresése, az nem számít, hogy a válasz ismerete mennyire lesz hasznos. Ennek felismerése az emberi civilizáció felemelkedésének fontos mozzanata volt. A feladat tehát a mindenkor megszerzett tudás bővítése, amelyben felnőtt és gyermek, ha kíváncsi, egyformán megtalálja a számára legizgalmasabb részt.
Úgy tartják, a matematika és fizika tárgyak logikája merőben más, mint a bölcsészettudományoké. Közben pedig a legkiválóbb íróink, gondolkodóink, filozófusaink között szép számmal akadnak matematikusok. Te hogy látod ezt a kérdést?
Valóban, a magyar irodalomból hirtelen Karinthy, Esterházy és Ottlik jutnak az eszembe, de biztos van bőven példa a világirodalomban is matematikusokra. Hadd jegyezzem meg, hogy világhíres fizikusok vagy csillagászok is alkottak már halhatatlan irodalmi műveket, mint pl. Fred Hoyle, vagy Stephen Hawking. A gondolkodás, a valóság megragadása, vagy éppen az attól való eltávolodás igen sokrétű folyamat, de biztos vagyok benne, hogy a matematikai gondolkodás segít láttatni a dolgok közötti összefüggéseket, segít felfedezni korábban már megismert mintákat, ami a világhoz (az ismeretlenhez) való viszonyulást döntően befolyásolja. Egyáltalán nem tartom különcségnek a matematika és az irodalom közti “átjárást”, inkább sajnálom, hogy sokak számára ez egyáltalán nem természetes. Az a suttyó tétékás, aki egy könyvet aszerint értékel, hogy elég nehéz-e ajtótámasznak, számomra épp oly sajnálnivaló, mint az a bölcsész, aki a betűk között egy számot megpillantva sosem felejti el megjegyezni, hogy matekból nála már csak a székláb volt hülyébb.
Köszönjük! És további sok sikert nektek! Megjegyzem, a bölcsészek hülyék a matekhoz módi itt is dívik. Múltkor megbeszélésen én voltam az egyetlen “elvetemült alak”, aki fejben és egységnyi idő alatt ki bírta számolni mennyi 18/5. De még arra is emlékszem, hogy anno az egyik osztályom padlót fogott mikor beküldtek matekra, én meg tényleg matekórát tartottam.
Ettől függetlenül a regényben a közérthetőség kedvéért célszerűbb lett volna SI-ben megadni a távolságokat. És jókat vigyorogtam, hogy azért milyen gondosak voltak a regényíróink, akár lakatlan szigetre (Robinzon), akár üstökösre veti a sors hőseinket, minden rendelkezésükre áll a túléléshez, sőt még léghajót is tudnak fabrikálni a hajójukból.
Nem tudom készült-e valaha tanulmány vagy gyűjtemény a Verne által megörökített közlekedési eszközök típusairól és átalakíthatóságukról, a franciákat ismerve szinte biztos, de mindenesetre itt is többéltűvé válik a hajó és a csónak, nem beszélve a korcsolyával való jégen futásról. A farkasok ugyan kimaradtak – mégiscsak egy üstökös! -, de Baradlay Ödön alakja határozottan felsejlett az emlékezetemben.
És egyúttal megállapítottam, bolondok ezek az amerikaiak, hogy mindenféle tudományos szöveget meg cserkészkönyvet olvastatnak a gyerekekkel. Miért nem adnak fel Vernét eredetiben? Rögvest két legyet üthetnének egy csapásra. Javulnának a természettudományos ismereteik, a túlélőkészségük és még idegen nyelvet is tanulnának.
Szerencsére nekünk nincs ilyen gondunk. Verne elérhető, és még a számtantudást is fejleszti, ha szorgalmasan átszámolgatjuk kilométerekké a lieu-ket!
Milyenek voltak a korábbi illusztrációk?
Könyvmutatványosok 