Időről-időre felvetődik a kérdés: mikor és hogyan lehet a legkorábban, legjobban filozófiai ismereteket átadni gyerekeknek. A legsikeresebbnek tekinthető kötetek a levélregény-formát választották: Jostein Gaarder Sofie világa, vagy Alan Macfarlane Levelek Lilynek kötetei már címükben viselik a forma meghatározását. A filozófia, nevéből adódóan is, feltételez egyfajta mester és tanítvány viszonyt, amely semmiképpen sem lehet túl közeli, hiszen természetes fejlődése folyamán az individuum megkérdőjelezi a közeli autoritásokat, méghozzá az általuk képviselt igazságok kétségbe vonásával. A levélforma – a különös, rejtőzködő idegen, a távoli nagyapa írásai, vagy az eltűnt anyának szánt levelek – sikeresen teremti meg a térbeli és időbeli távolságot mester és tanítványa között.

Minou szigete inkább a Lilynek írt levelekhez hasonlít a szereplők közti rokoni viszony, ám fennálló távolság miatt, illetve a folyamatosan közös gondolkodásra késztető kérdések, emlékek, ismétlések miatt. Bár a Minou szigete (német fordításban Minou története – mindkettő többértelmű és találó cím, noha a német kissé mélyebb) látszólag csak három nap történetét beszéli el, mégis a rendkívül lassan kibontakozó, fragmentált szüzsében több évtizednyi, megkockáztatom évszázadnyi ismeret átadására történik kísérlet.

Valahol, valamikor egy háború után egy kicsi, tengeri szigeten él Minou, a 12 éves kislány halász és filozófus apjával, Ládással, a kiugrott cirkuszossal és a Tiszteletessel. Rendes neve csak Minounak van, hiszen a kutyát Nevenincsnek hívják, a teknőst pedig Teknősnek.

Folytatás a Bárkán…

Advertisements