képzeletbeliBudo öt éves, és rendkívüli tehetséggel hat a szülői könnycsatornákra. Budo Max barátja.

Látszólag semmi rendkívüli nincs a barátságukban, sülve-főve együtt vannak, de ha túl közel kerülnek, akkor azért sort kerítenek extra titkokra. A probléma csak az, hogy ezek a titkok nem a barátságukra, hanem a biztonságukra veszélyesek. Max titka legalábbis…

Úgy tartják, hogy az igazán jó figurák a szöveg születése során életre kelnek, és néha olyan döntéseket hoznak, vagy olyan irányba alakítják a történet menetét, amire az író nem számított. A könyv alapján úgy tűnik, a képzeletbeli barátok is rendelkeznek efféle tulajdonsággal. Önálló életre tudnak kelni.

Budo ugyanis Max képzeletbeli barátja. Max enyhén autista vagy asperger-szindrómás  kisfiú: így lehetséges az, hogy bár már iskolás korú, mégsem tűnt el az életéből Budo, aki a történet narrátora. Mivel Max teremtette, rá hasonlít, mind tudásában, mind képességeiben. Érdekes megfigyelni, hogy a rövid, lényegretörő mondatok az emberi érzékelés és értékelés mennyire más aspektusait mutatják. Olyan ez, mint a róka és a kisherceg párbeszéde. Nincsenek vadászok a bolygón, hű ez érdekes. Ja, hogy tyúkok sincsenek… Hát, kár!

Maxnak Budót leszámítva nincsenek barátai, nem szereti, ha megölelik, és az édesanyja csak álmában adhat neki puszit. Budo szereti Max édesanyját, így nem árulja el barátjának, hogy az egy puszi igazából sok-sok puszi. Sőt Budo azt sem meséli el Maxnak, hogy az apukája mennyire nem akarja tudomásul venni a betegségét. Hárít minden akadályt, így a gyógymódok vagy segítségek nagy többségét is. Maxot a szülei normál iskolába íratják, ahol a gyerekek többé-kevésbé elfogadják őt, tudomásul veszik a különcködéseit (extra kaki), kivéve a minden iskolában felbukkanó fenegyereket, aki persze folyton terrorizálja a kisebbeket; Max is fél tőle, egészen addig, amíg egy alkalommal – Budo számára is megdöbbentő módon – a fejére nem kakil.

Az éjszakákra és nappalokra tagolódó cselekmény éjszakai részeiből megtudhatjuk, merre kószál Budo, míg Max alszik. Néha tévézik a fiú szüleivel, kivéve, ha szerelmes filmet néznek és őket magukat is elkapja a hév. Sokszor elmegy a közeli benzinkútig, ahol a barátai – különleges létéből adódóan a látásból ismert ismerősöket definiálja így – dolgoznak. Így lesz szemtanúja a benzinkúti lövöldözésnek, de mivel Budo Maxon kívül senki számára nem látható, a kisfiú előtt viszont érthető okokból hallgat a történtekről, a rendőrségre vár a tettes felfedése. Budo pedig ezután nem nagyon megy már éjszaka a benzinkútra, mert a megfigyelései alapján pontosan rekonstruálható a hely atmoszférájának megváltozása.

Ez a benzinkúton történt eseménysorozat volt az a pont, ahol közülünk többen is amellett foglaltak állást, hogy mégsem ajánlható 6 éves kortól a mű, a kiadó egyébként kamaszkortól ajánlja. Nóri akkortájt olvasta a Dobozvárost, amikor én ezt a könyvet. Érdekes volt látni, hogy ő megrökönyödött azon, amire én nem is igazán emlékeztem, nevezetesen hogy a Dobozvárosban a patkányok szomorú véget érnek. Az ebből kibontakozott beszélgetés ide vonatkozó részét itt közreadjuk.

R. Viki: A képzeletbeli barát egyharmadánál tartok, de szerintem nagyon-nagyon korai az ötévesednek, Lili Sarah ide vagy oda, én még a tíz-tizenkét évest is kicsinek tartom hozzá… Kábé felnőttkönyv, de max. young adult. Amúgy nagyon tetszik, de kicsike csomó folyamatosan még az én sokat látott gyomrom is közben…

Eszter: Nem tudom, szerintem simán átmegy. Te felnőtt szemmel látod és felnőttként ráz tőle a hideg. Miért ne lehetne egy ötévessel a halálról, autizmusról, másságról, családi problémákról beszélgetni? Az átlagos gyerekeknek ez a VALÓSÁG (az autista hajlamot leszámítva). Épp ma mondták, hogy Ausztriában a házasságok ¾-e!!! végződik válással. (Már akik egyáltalán összeházasodtak ugye.) Szerinted azok a gyerekek mit élnek át, mire a válásig jutnak a szülők? Miért ne lehetne az ő problémáikat komolyan venni és erről írni nekik? Én el fogom olvasni Zsófinak. De persze nem kell egyetérteni. Én folyton konfrontálom a gyerekeim ezekkel a témákkal.

Csöri: Hangsúlyozom: én NEM olvastam még a könyvet. Az biztos, hogy fontos ezekről a témákról beszélni a gyerekekkel, de az sem mindegy, hogy milyen keretek között, milyen könyv segítségével.

Eszter: Azt már többször észrevettem, hogy mi Mariával időnként teljesen más életkori kategóriába sorolunk könyveket, mint ti.

R. Viki: Persze, (majdnem) mindenről lehet beszélni egy ötévessel a saját szintjén, bár szerintem főleg akkor, ha kérdezi. Egyébként minél több királylányos és „mindenjóhavégejós” mesét hallgat, minél tovább, annál jobb. Én most nagyon nem értek egyet veletek: már a kétharmadánál tartok, nem lehet letenni és eszméletlen jól van megírva, hát ha-lá-lo-san nyomasztó…. Még Boldival sem értek egyet, aki azt írta, hogy százas zsepi kell hozzá, mert szerintem nem is sírós, hanem rettegős-szorongós…

Eszter: Viki, nem azonos a helyzetünk és a nézőpontunk. (lásd: külföldi migráns lét, falusi környezet) Ez az egyik része a dolognak.
A másik része, hogy számomra a könyv bár élvezetes és jó, mégsem nyomasztó vagy sírós-rettegő. Egyszerűen egy történetet mesél el egy nem létező, korlátozott észlelésű figura nézőpontjából, amit a gyerekek érzékelnek. Ahogy azt is érzékelik, hogy ez a kisfiú, Max, más, mint ők. Nem fognak vele azonosulni. És Budóval sem, mert több ponton is távolítja a szerző a figurát a gyerekektől. A végén pedig – majd meglátod – gyönyörűen feloldja a dolgokat. Szerintem semmivel sem rettenetesebb, mint a Jancsi és Juliska egy igazi mesemondó előadásában.
De ízlések és pofonok, én pl. Andersent nem fogok soha mesélni. Szerintem az a betegesen nyomasztó. De folytassuk… kíváncsi vagyok erre most nagyon!!!

Maria: Na, most már én is nagyon kíváncsi vagyok. Lányok, hallgassatok az anyai megérzésetekre, mert az a jó! És hallgassátok meg lelkesen, mások mit javasolnak!

R. Viki: Eszter, igazad van, ez  tényleg más helyzet. Amúgy meg szerintem mindenkivel azonosulnak a gyerekek… És abszolút nem gondolom, hogy egy percre is úgy hinnék, hogy Budo nem létezik. (Ráadásul szerintem éppen hogy éppen nem korlátozott az észlelése, de nagyon nem.) És szerintem a másság is tök mást jelent nekik, nekik még mindig minden természetes, tehát attól még, hogy Max más, vele is simán azonosulhatnak… Luca néha mondja egy-egy mese után, hogy ő ki a meséből, egészen érdekes…

Mivel viszont Budo észlelése és képességei korlátozottak, így nem tudjuk meg, mi történt a benzinkutas ismerőseivel, csak annyit, hogy az egyikük hosszú kórházi kezelésre szorul. Ez a történet voltaképpen előkészítése Max elrablásának, hiszen Mrs. Patterson is tragikus körülmények között veszítette el a fiát, és a gyász miatti módosult tudatállapotában nem képes objektívan látni az eseményeket, dolgokat és embereket. Max (akárcsak Budo) nem köti össze a külön-külön megismert tényeket, vagyis azt, hogy Mrs. Patterson furcsán viselkedik, nem olyan, mint a többi tanár és azt, hogy a többi felnőtt távolságot tart tőle és néha óvatos kérdéseket tesz fel az állapotára vonatkozóan. Mrs. Pattersonnal még a rendőrség is szőr mentén bánik, innen tudható, hogy valóban nagy tragédia történhetett a családjában.

Érdekes módon engem személy szerint az akasztott meg az olvasásban, hogy teljesen felháborodtam azon, miképp engedhetnek vissza egy hasonló tragédián átment pedagógust a szakmájába. Pláne úgy, hogy kiszolgáltatott gyerekek gondozására alkalmasnak nyilvánítják.

Az, hogy Maxot elrabolják, más szempontból problematikus számomra. Mivel a történet elején Budo rögvest elmeséli, hogyan mentette meg egyszer Max életét, és ez a motívum többször is visszatér a történet folyamán, az olvasó már a kezdet kezdetén biztosítékot kap a pozitív végkimenetelre, tehát nem gondolom, hogy ez olyan megrázó lenne a olvasó/hallgató gyermek számára.

Szülőként sokkal veszélyesebbnek, megtévesztőnek tartom az elrablás körülményeinek ábrázolását. Max tulajdonképpen az egyik gyerekszobából a másikba kerül, holott a valóságban elrabolt gyerekekkel általában sokkal rosszabb dolgok történnek. Pontosan ez a finom, a brutalitást kerülő ábrázolásmód teszi alkalmassá a könyvet kisebb gyerekek számára befogadhatóvá. Egy 5-6 éves gyerek számára már az is elég elrettentő példa, hogy Budo nélkül Max soha többé nem látná a szüleit, miközben szembesülhet azzal a ténnyel, hogy a valóságban ( szemben egy másik típusú fikció valóságával is, lásd: rajzfilm, játékfilm stb.), ha valakit lelőnek (megsebesítenek), az bizony hosszadalmas kórházi kezelésre és lábadozási időre számíthat.

Budo és Max a könyv folyamán bejárt fejlődési útja ellentétes irányú. Max passzív, szemlélődő magányos énje az események hatására aktívvá, cselekvővé változik, míg Budo cselekvő, oltalmazó, aktív alakja fokozatosan passzivitásba hajlik, míg végül a kötet végén búcsút nem veszünk tőle, a képzelt barátok legöregebbikétől, aki belenyugvással és talán – Max önállósodása felett érzett – némi örömmel veszi tudomásul idejének lejártát. De ez is elő van készítve, hiszen a könyv kezdetén megismerhetjük Graham sorsát, aki szintén ezt az utat járta be.

Az Egy képzeletbeli barát naplója méltán kerülhet az otthoni  könyvespolcokra, hiszen egy rendkívül tudatosan, körkörösen felépített regényről van szó, amelynek minden eleme a korai befogadás lehetővé tételére irányul, hiszen nagyon fontos témákat feszeget: erőszak, halál a közvetlen környezetünkben, legjobb barát halála (e témában meglepően sok igényes könyv született az elmúlt évben külföldön!), gyermekrablás, az idegenekkel való kapcsolattartás szabályai, a jó és rossz tanárok közötti különbség, a módosult képességekkel élők érzékelése és a gyermeki és a felnőtt interpretáció közötti különbség. Az egyik legfontosabb mondanivalója pedig talán az, hogy figyeljünk oda, mert a gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekmények tettesei az esetek legnagyobb részében az áldozat közvetlen környezetéből kerülnek ki.

S bár megoszlanak a vélemények a korosztályi besorolásról – a kiadó kamaszkortól ajánlja -, én elkezdtem felolvasni a majd‘ hat éves lányomnak, már csak azért is, mert nálunk aztán csak úgy hemzsegnek a képzeletbeli barátok. Lili Sarah-nk éppen két esztendős, bár lehet, hogy már három, és a halványodás erőteljes jeleit mutatja.

Advertisements