kincs„Jelképek erdején át visz az ember útja” (Charles Baudelaire)

Az élet egy fekete-fehér sakktábla. Rajta fekete-fehér bábuk, melyek mi vagyunk. Nemcsak az univerzumban létezik ez a polaritás, hanem az emberekben is. Saját belső és külső világunkban, ahogy az egészben, szintúgy a részben is. A világ minden kincse című mesében ezt a kettősséget emeli filozófiai magasságokba a történet.
„Jelképek erdején át visz az ember útja” – írta hasonlóképpen Baudelaire. Bátky könyvében egy jelképes utazásnak vagyunk szemtanúi. A kislány, Micó, miközben elveszett kincseket keres, az életet járja végig. Megtapasztalja a polaritás drámáját. Tapasztalatokat szerez, melyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy önmagára leljen, hogy megismerje az élet értelmét, a világ működésének lényegét.

Barátság, szerelem, család, hivatás, egészség, harc – sorsunk bármelyik színterén játszódhat dráma. De a harcot mindenkinek a saját lelkében kell megvívnia. A harc, a konfliktus, mely minden valódi, azaz mitikus mese alapvető szerkezeti eleme, filozófiai síkon egybeesik a létezés polaritásának elméletével. A konfliktus a modern mesékben nemcsak egy negatív és egy pozitív szereplő között jön létre, hanem a szereplő tapasztalatai és gondolatai között, lelke mélyén: lényeg ugyanaz, a mesék esszenciája, a konfliktus. És itt nem az a tét, hogy ki kerül ki győztesen, hanem az, hogy sikerül-e megteremteni, megőrizni az egyensúlyt!? Hétköznapjainkban, önmagunkban, kapcsolatainkban. Persze ezt a keresést átfűzi az a fajta ősi, elemi optimizmus, mely szerint mindig a jó győzedelmeskedik, a pozitív a negatív fölé kerekedik. Pedig mindennapi életünk során tapasztaljuk, hogy ez nem ilyen egyértelmű, nem ilyen végletes. Ugyanezt valósítja meg a mese is azáltal, hogy egy rendszert alkot, egy olyan rendszert, mely összeköti mindezeket a világokat: az univerzumot, a környezetünket és a bennünk lévő világot. Világok, mely kétpólusúak. „A mese az a történet, mely képes összerendezni a káoszt (…) Gyógyító erejének ez a titka.” – írja Boldizsár Ildikó.

De miféle polaritásról van itt szó? Arról, melyet mindennap megtapasztalunk.  A jó és a rossz, a világosság és a sötétség, a nappal és az éjszaka, az öröm és az üröm, a boldogság és a boldogtalanság, a csend és a zaj, a magány és a közösség, az élet és a halál, a nő és a férfi, a fekete és a fehér. A jó mese arról szól, hogy ha szívedben kérdés születik, akkor az előbb utóbb vonzza a feleletet. A jó mese, a halhatatlan mese az, mely élni tanít. Az értékes irodalmi szövegek ilyenek. Bátky meséje ilyen. És hogyan mondja el mindezt a gyermeki képzelet nyelvén?

kincs3

Bátky meséje modern mese. Hagyományokból építkezik ugyan, mégis kortárs. A világkép, melyet tükröz, nem egy egységes, ősi világkép, hanem a szerző saját világképe. „Tipizáló egyszerűség” – írja Boldizsár Ildikó. Bátky felrúgja a klasszikus mesekövetelményeket azzal, hogy szereplői nem az állandó szerepkörökből kerülnek ki, hanem vagy hétköznapi figurák, vagy a fantázia szüleményei.
Létezik Bátky írásaiban egyfajta hasonlóság. Az apa erőteljes szerepe, jelenléte a történetben itt is, akárcsak a Morciban tetten érhető. Micó papája mindig úton van. Az apa jelenlétének, szeretetének hiánya, valamint a titkok, melyek az ő személye körül sűrűsödnek, nyomot hagynak, mi több elindítják a külső és belső történéseket. Micónak, a legkisebbik gyereknek az apa iránti ragaszkodása, illetve a hosszú távolléte okozta várakozása bontja ki benne a kíváncsiságot, hogy kinyissa az apa utazásai során felgyűjtött kincseket tartalmazó ládát. Micónak azonban csalódnia kell: „…semmit nem talált. A kincsek mintha világgá szaladtak volna.” Elindul a legkisebb családtag az elveszett kincsek felderítésére. Klasszikus mesei alaphelyzet: a hiány megszüntetése, a rend helyreállítása, az igazi értékek felkutatása. De milyen kincsekről van itt szó? Talpalatnyi hely (otthon), a csend, a sötétség, a mozdulatlanság, a mindentudás. Mindezek önmagukban nem értékek, csak a polaritásban nyernek értelmet. Mert mit ér a repülés, talpalatnyi hely nélkül? Mit ér a zaj, csönd nélkül? És mit ér a világosság sötétség nélkül? Mindezek az értékek a másik pólus felől nyernek értelmet. Az igazi értékek, kincsek önmagunkban rejlenek. Csakhogy ezt Micó még nem tudja. Csupán az utazása végén kerül ennek a tudásnak a birtokába.

kincs2

Meg kell tanulnunk értékelni azt, amink van. A világ összes kincse filozófiai tartalmakba kalauzolja az olvasót. A kettősség, a polaritás az ősi jin és jang egymást kiegészítő szétválaszthatatlan egységét sugallja. Bátky ősi ellentétek mentén építi fel meséjét, axiológiai síkon bontja ki a mese üzenetét.

Micó utazása úgy tűnhet az olvasónak, mintha hiábavaló volna, hisz úgy ér haza, hogy nem talált rá az elveszett kincsekre, illetve utazása során olyan kincseket lel, melyeket képtelen hazavinni. (Minden epizód végén tehetetlenül kérdezi: „Hogyan lehet ezeket a kincseket hazavinni?). Ezek a kincsek ott, a történet mitikus  terében és idejében nyernek értelmet.
A keresett kincsre csupán hazaérkezése után talál rá. Édesapja szeretettel világosítja fel kislányát, hogy a kincs ő maga. Mert kincsek vagyunk mindannyian valaki számára. S ha mindezt nem hisszük, keressük fel először önmagunkban a saját kincseinket. Ott lapulnak lelkünk mélyén. Ebben segít Bátky könyve minden gyermeknek és felnőttnek.


A világ összes kincse különleges könyv, benne irodalom, képzőművészet és zene olvad eggyé, hiszen a könyvhöz CD-melléklet is társul. A különleges szépségű könyv a Csimota kiadó gondozásában jelent meg 2012-ben. Az ötlet, mely szerint szöveg-kép-hang hármas egységként funkcionáljon egy könyvben, és amelyet a korábbi kötetben, a Csodafában oly nagyszerűen sikerült megvalósítania a kiadónak, a sorozat folytatásaként új illusztrátorral és új zeneműfajjal próbálták mindezt megteremteni. A történet megírására ezúttal az ismert többkötetes szerzőt, Bátky Andrást kérte fel a kiadó, a képi világ megteremtéséről Rofusz Kinga gondoskodott. Lebegő alakjai, nagyszerűen illeszkednek Bátky szövegének szürreális jellegéhez. A hanganyagot, melyet a Sárik Péter Trió névadó szerzője szerzett, ugyanezt a lebegést adja vissza a hallgatónak. És ez nem véletlen, hiszen a jazz a legszabadabb zenei műfaj, mintegy felkínálja a szárnyalást, az individualizmust, úgy az előadónak, mint a hallgatónak. A zene megírásakor a jazz muzsika megismertetése, megkedveltetése jelentette a fő kiindulópontot, s habár a Sárik Péter Trió nemrég feloszlott, szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy mindez a könyv megjelenését követően történt, és így a kiadó kezdeményezésének köszönhetően új rendhagyó könyvvel gazdagodott a kortárs gyermekirodalom.

Boldizsár Ildikó: Meseterápia, Magvető Kiadó, 2010, p. 23.

Advertisements