LOL1Napok óta zuhog az eső hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Ráadásul egy totálisan unalmas tanfolyamon múlatom a napjaimat. Szerencsére eszembe jutott, hogy behajítsak a táskámba egyet a Könyvfesztválon  kapott könyvek közül. Talán a vidám színek meg a vicces borító – na meg hogy tagadhatatlanul sutyiban, a pad alatt készültem olvasni – okozta, hogy Marni Bates Segítség, Youtube-sztár lettem! című könyvét sikerült a táskába hajigálni, a firkálásra alkalmas cerkák mellé.

A firkálásra, jelentem, végül nem került sor. A 272 oldal szerencsésen kitartott egész délután – időnként muszáj volt beszállni a csoportmunkába -, csak azt nem értették egy darabig a többiek, hogy a csoportos ásítozás közben miért kell időről időre köhögésnek álcázni a röhögésemet. Mikor rájöttek, előkerült még pár könyv a táskákból… Hiába no, egy bolond százat csinál.

Egyszóval Marni Bates könyve az, aminek a kiadó beharangozta:

„Ugye tudod, minek a rövidítése a LOL? Ha valami nagyon tetszik, vicces, röhejes vagy éppen szánalmas, na az LOL. Ha már unod a vámpírokat meg az egyéb misztikus lényeket, új sorozatunkban belevaló, hétköznapi csajokról olvashatsz, akiknek az élete tele van ilyen vicces, időnként meg persze romantikus pillanatokkal. Válaszd ki a hangulatodhoz legjobban illő történetet, és a végén úgy érzed majd: ez tényleg LOL!“

Boldogult kamaszkoromban voltak hasonló könyvek, vékonyka füzetként kiadva, a felnőtteknek szánt szerelmes füzetek mellett. (A minőséget most ne firtassuk.) Az ifjúsági irodalom szórakoztató ágában is van azonban egy irányzat, ami a szórakoztató műfajt is komolyan veszi, és viccesen beszél sokszor nagyon is komoly hétköznapi témákról.

Marni Bates könyvének főszereplője, Mack kétbalkezessége ellenére is átlagos tinédzser, átlagos családi háttérrel. Jó és szoros a kapcsolata anyjával, aki egyedül neveli a gyerekeit, mi több, még Dylannel, az öccsével is jóban van, bár sokszor morognak egymással.

A történet mögött meghúzódó társadalomábrázolás azonban elég egysíkú, és a gimnáziumban megjelenő csoportdinamikát sem igazán mutatja meg a maga valóságában. Bár rengeteget nevettem  könyvön, mert nagyon jó a stílusa és a humora, a túlegyszerűsítés éppen abban mutatkozik meg, hogy Macket az egyik legokosabb tanulóként ismerjük meg. Igaz, ő maga meséli el a történetet, és ez az elbeszélői forma erősen behatárolhatja  és redukálhatja a regény mélységét, lehetőségeit. Mégsem gondolom, hogy akármelyik középiskolában is csak két csoport lenne: a Menők és a Láthatatlanok csoportja.

Még a Twilight-szériában sincs ez így, ami pedig jelenleg a romantikus regények alfája és omegája – noha tulajdonképpen semmi újat nem talált ki, csak éppen a sötét titkok mellé vegetáriánus vámpírsággal ajándékozta meg Edwardot. Ja igen, és fogyasztói bázist teremtett a hasonló könyvek számára.

Szerencsére Mack humorosan és egészségesen áll hozzá a hirtelen „sztárrá“ válásához, nem úgy, ahogy egyes kritikán aluli – néha magyar szerzők által írt – fanfiktionokben szoktak. A hozzáállása hasonlít arra, ahogy a gyerekek, és sokszor mi felnőttek is a meséket és a valóságot érzékeljük. Gondolok itt a természetes redundanciára: a hatalmas információáradatból csak azt dolgozzuk fel, amivel meg tudunk küzdeni, illetve amivel a fejlődésünkhöz dolgunk van. Pontosan ezt az utat követi Mackenzie is, elfogadja, amit el kell fogadnia, és a könyv végére nem csupán a szerelmet találja meg, de önmagát is jobban megismeri és elfogadja. Ehhez azonban ki kell lépnie a megszokott életéből, és nézőpontot kell váltania. Ebben nem csupán a megszokott barátai vannak segítségére, de a körülötte élők is, akik visszajelzéseikkel, reflexiójukkal tükröt tartanak elé. Ilyen például Timothy Goff, a ReadySet nevű zenekar énekese. (Egyébként a The Ready Set a Jordan Mark Witzigreuter nevű amerikai zenész művészneve.)

És ha már fiktív és valós szereplőkről van szó, Ashton Kutchert nyilván nem kell senkinek bemutatni , bár azt nem gondolom, hogy az Ellen DeGeneres-Show  itthon olyan ismert lenne, vagy éppen Taylor Swift emlegetett klipje, bár lehet, hogy tévedek. (Tekintve, hogy az utóbbit még én is ismerem.)

Mindenesetre a könyv remekül bemutatja, milyen az amerikai átlagfiatal élete, és talán kicsit azt is, milyen egy magyar átlaggyereké.

A könyv nem több, de nem is kevesebb annál, mint amit kínál. Kacagtató, kikapcsoló történet unalmas tanórákra vagy esős napokra. Vigyázat, a hangos felkaccanást csak a jobb fej tanároknál kockáztassuk. Különben elveszi a könyvet, esetleg el is olvassa, ami a visszaszerzés időpontjára nézve káros következményekkel járhat, és soha nem tudjuk meg, hogy Mack végül rájön-e, ki számára az igazi kamaszszerelem…

Reklámok