barbro_lindgrenAz idei Astrid Lindgren Emlékdíj nyertese Barbro Lindgren svéd író.Tizenegy évet kellett várni arra, hogy a svédek egy svéd szerzőnek ítéljék a díjat. Barbro Lindgren – aki nem rokona Astrid Lindgrennek – 1937-ben született, az első könyve 1965-ben jelent meg. Száz könyvet írt, műveit harminc nyelvre fordították le. Lapozós könyvek, képeskönyvek, gyerekregények, versek és felnőtteknek szóló könyvek egyaránt szerepelnek alkotásai között. Barbro Lindgren egy interjúban elmondta, hogy Astrid Lindgren volt az, aki elindította az írói pályán. “Amikor tizenhárom éves voltam, elküldtem egy mesémet Astridnak. A válasz egy szép levél volt, amivel a mese is visszaérkezett. Néhány évvel később, 1963 körül újra próbálkoztam: egy gyerekregény néhány fejezetét küldtem el. Astrid akkor egy csomó tanáccsal látott el, hogyan kellene jobban írni, és neki köszönhető, hogy folytattam az írást. Ugyanannál a kiadónál (Rabén & Sjögren) jelentek meg a könyveink, és ő figyelemel kísérte a munkámat. Sokat köszönhetek neki.”

Ezúton gratulálunk Barbrónak, aki nemcsak a díj, hanem ötmillió svéd korona boldog tulajdonosa is.