torzonborz„[…] és annyira boldogok voltak, hogy a világon senkivel sem cseréltek volna – még akkor sem, ha örökbérletet kapnak a hullámvasútra.” – olvastam fel kisfiamnak a Torzonborz újabb gaztettei című könyv befejező mondatát, és minden jó, ha a vége jó, gondoltam magamban, majd feltettem a következő kérdést: –Na, tetszett? Mert bezsebelni vágytam a dicséretet, az ujjongást, az örömöt, ami nyilvánvaló volt végig, amíg a könyvet – egyébként két este alatt – elolvastuk.
És a válasz: – Nem.
Döbbent csönd. Majd egy halk miért. És az újabb válasz:
– Mert borzasztóan RÖVID volt!

A könyv 122 oldal. Pont tízzel több, mint az előző. Az előző, ami levette, sőt, lehengerelte a szárnyát bontogató kezdő olvasót a lábáról, és végképp, visszavonhatatlanul olvasó emberré tette. A gyermek mégis túlontúl rövidnek találta ez is, a következő rész megjelenéséig hátralévő időt pedig beláthatatlanul hosszúnak.
Az én dolgom – ahogyan a középső gyermekek sorsát is közhelyszerűen nehéznek tartják – nem könnyű most: trilógia középső kötetéről ajánlót írni nehéz mesterség. Aki olvasta az elsőt, nyilvánvalóan várja és keresni fogja a második részt, aki meg nem, az az elsővel kezdi. Mégis, hadd hangsúlyozzam a második kötet erényeit, kiválóságát és nagyszerűségét.
Az első kötetben bevált recept itt is működik. A helyszín és a szereplőgárda az első jelenetben ugyanaz: nagymama főz, ám rajtaüt Torzonborz, a rabló. A helyzet azonban (nem a nemzetközi!) fokozódik. Torzonborz álruhában jelenik meg, és felfalja a frissen elkészült káposztát, kolbászt.
Merthogy szökésben van. Nagymama pedig, ahogyan az első részben is, a jelenet végén szépen elájul. A helyzet hasonlósága visszaidézi az első kötet emlékeit, de a recitált cselekménysor önmagában is vicces. A megismétlődni látszódó történelem azonnal berántja az olvasót az új történetbe, és máris úgy érezhetjük, hogy az előző kötetet szinte le sem tettük.

Régi barátaink, Lackó és Jancsi sem tétlenkednek: Torzonborzot, ősi ellenségüket kajtatják, először tévesen, aztán pedig ismét lépre csalva. Üstöllési ismét nagyon hivatalos, és pontosan annyira szerencsétlen, mint korábban, hiába léptették elő főtörzsőrmesterré.

Ne gondoljuk azonban, hogy ez a kötet szimplán az előző cselekményeinek ismétlése új köntösben. Az ismétlés csak a bevezetés, az élménybe emelés eszköze a történet elején. És bár a forgatókönyv hasonló, a kalandok – ha lehet – még izgalmasabbak, mint az előző részben. Van rabszabadítás, emberrablás, motorizált egység és autósüldözés, nem is akármilyen járművel, jósnő és kristálygömb is a történetben, sőt, még egy haffogó krokodil is akad. Csel, álca, ármánykodás és kaland, végül pedig a jó győzedelmeskedik a rossz felett. Mi több kellene egy ragyogó második részhez?

Például a nagyszerű képi világ. Ami pontosan annyira élő, egyedi, részletgazdag, színes és humoros, mint az előző részben. Itt is akadt azonban újítás, teret kap a teremtő fantázia: újdonság a fejezetcímek, illetve a szobabelsők megjelenítésekor felvonultatott retró tapéták és falfestések tárháza. Jól tagolja a
történetet, emellett pedig a harmincas-negyvenes korosztály számára gyerekkori emlékeket idézhet a stencillel zöld, rózsaszín vagy halvány narancs csíkok közé mázolt liliomok, hópelyhek, bibés virághoz hasonlító nonfiguratív minták már-már ízléstelen, mégis autentikus összepárosítása.
Imádtam.

Nádori Lídia ismét remekelt, ami a fordítást illeti. A szöveg hangulata tökéletesen illeszkedik a történethez és az illusztrációk hozta világhoz. A remekül eltalált stílusról árulkodnak ilyen és hasonló szófordulatok, mint az „a kirelejzomját” vagy a „respektem”. A falvédőkre „hímzett” népi bölcsességek pedig minden felnőtt arcára mosolyt csalnak.

A Kolibri kiadó a hívogató megjelenésű második kötetet is ugyanolyan gonddal készítette el és tárta a nagyérdemű elé, mint az elsőt: valamennyi oldalt színes, kiváló minőségű papírra nyomták, és az egész könyvet masszívra kötötték. A külcsín mellett pedig ismét garantált a belbecs is: a trilógia nagyszerű antréja a kiadó Kolibri klasszikusok néven elindított sorozatának. Mi több, már Torzonborz foglalkoztató-füzet is van, ami pedig az olvasmányélményen túl óriási távlatokat nyithat a könyvnek: otthonoktatásban, gyermekirodalmi klubokban, de még irodalomórán is kiválóan és szórakoztató módon fejleszti a szövegértést, és szeretteti meg a minőségi gyermekirodalmat a legfiatalabb olvasókkal.

Utóirat:

– Anya, megkaphatom a gépet?
– Egy pillanat, csak ezt még befejezem.
– Miért, mit csinálsz?
– Könyvajánlót írok.
– A Rév Fülöpről?
– Nem, arról majd legközelebb. A Torzonborz második részéről.
– Jó. Akkor azt is írd le, hogy borzasztóan vicces volt, hogy az Üstöllési nem tudta kikötni a biciklijéről a duplatripla csomót. És az is, hogy a Torzonborz beöltözött az Üstöllési ruhájába. Az volt a legjobb. Meg a rablótanya. Ott pont olyan rend van, mint a szobámban.