Minden valamire való kiadónak van krimisorozata. Nem képeznek ez alól kivételt a gyerekkönyvkiadók sem. Ott van például Martin Widmark Rejtély-sorozata a Könyvmolyképzőnél (amit ráadásul Marika fordít).

A Manó Könyvek pedig a fiatal Irene Adler naplóját adja ki, keménykötéses, kötetenként egy rejtély megoldását a középpontba helyező regényfolyamként. A szerző, az 1975-ös születésű olasz gyerekkönyvíró, Alessandro Gatti, aki Adler neve mögé bújik, jól ismeri a folytatásos gyerekkrimik világát és szabályait. Ügyesen adagolja az információkat például a három főszereplő múltjáról, utal előre-hátra a cselekmény (és kötetek) folyamán, miközben kiválóan idomul a Doyle-i és a Leblanc-i világ miliőjéhez is.  

A fekete dáma, Utolsó felvonás az Operában, A skarlátvörös rózsa rejtélye, A katedrális árnyéka: e kötetek során egyre erősödik a három szereplő közti kapcsolat, de Irene, aki a történeteket elmeséli, utal a jövőre is, amikor ők hárman elengedhetetlenül ellenfelekké válnak majd. Végtére is így áll a világirodalom leghíresebb krimijeiben.

Maguk a történetek a klasszikus krimi szabályai szerint építkeznek. A középpontban mindig a rejtély áll, amivel a hivatalos nyomozószerv nem boldogul. A három gyerek fokozatosan jön rá, hogy milyen jól kiegészítik egymást. Az ész és a logika természetesen Sherlock, az operációs műveletek főképp Lupin, a kommunikáció (ideértve a történetek rögzítését is) Irene Adler erőssége.

Az különösen tetszett, hogy bár történnek utalások a jövő eseményeire, és a felnőtt olvasó pontosan tudja azt is, hogy a három barát útjai menthetetlenül elválnak majd, hogy aztán a krimiirodalom világhírű, sőt mitikus alakjaivá váljanak, mégis, amikor A fekete dáma rejtélyében Saint-Malóban megismerkednek 1870 nyarán, és kezdetét veszi az első közös nyomozás, egy kicsit reménykedünk benne, hogy mire a sorozat végén a gyerekünk kezébe adhatjuk az eredeti, klasszikus történetet, az valahogy titokban átíródott.

A fekete dáma rejtélye még (a parton heverő hulla ellenére) sem igazi krimi, inkább csak a következő részek felvezetője. A kötet lényege, hogy megismerjük a szereplőket, a karakterüket, azt, hogy hogyan viszonyulnak a rázós helyzetekhez, miként gondolkodnak, milyen a családi hátterük.

A következő történetben, az Utolsó felvonás az Operában címűben aztán a történelmi események hatására Irene Londonban köt ki, méghozzá Nelson úr kíséretében, aki ismeri a kislány múltját, amire előkészítő utalások történnek, hogy aztán A katedrális árnyéka című kötetben le tudjon hullani egy pillanatra a lepel.

A második kötet azonban előkészíti azt is, hogy Lupin leválhasson az apjáról, akinek a kiszabadítása miatt a gyerekek belebonyolódnak az operaénekesnő eltűnése és a zeneszerző titkárának a (megrendezett) halála körüli kalandokba. Ez a rész már “igazi” Sherlock-krimi, álruhával, nyomozással, veszélyekkel, Londonnal. Jelzendő a szintkülönbséget, Irene és Sherlock megáll egy kalapszalon előtt, ahol Irene felfedezi és megmutatja a fiúnak a később legendássá vált sapkát (amit a harmadik kötettől már viselni is fog).

A másik finom utalás Wilkie Collins szerepeltetése egy villanásnyi jelenetig.

_________________________________________________________________________________________________

Wilkie Collins nem más, mint Charles Dickens barátja, 1852-56 között vagy féltucat detektívtörténete jelent meg a Household Wordsben. Legismertebb műve A holdgyémánt (amit Lupin kilop a zsebéből), hőse Cuff őrmester, hivatásos rendőr. Érdekesség, hogy Collinsnál szerepel először női mesterdetektív.

_________________________________________________________________________________________________

A cím is minden esetben a klasszikus krimik címadási szokásait idézi: a rejtély középpontjában álló tárgyat vagy konfliktust nevezi meg.
Mivel az elbeszélő lány, elsősorban az érzelmekre és az érzékek benyomásaira helyeződik a hangsúly, a logikai következtetéseket azonban az ifjú Sherlock ugyanúgy elmagyarázza, ahogy majdan (korábban) Watsonnak is.
Azt is nagyon szerettem a sorozatban, hogy nem szépeleg és gügyög, ami az érzelmeket illeti. Bár a szereplők kiskamaszok (az elbeszélő Irene Adler a sorozat kezdetén még csak 12 éves), mégis a későbbi karaktereiknek megfelelően viselkednek, Lupin például megcsókolja Irene-t az ágy alatti rejtekhelyükön, hogy aztán a következő kötetben a lány viszonozhassa a csókot.
Mindeközben Sherlock is megpróbál a maga szemérmesebb módján közeledni a lányhoz.

A skarlátvörös rózsa rejtélyében megvillan a későbbi unatkozó, lehangolt Holmes alakja, akit – ahogy Doyle-nál is – egy újsághirdetés zökkent ki apátiájából. Egészen konkrétan egy sakkfeladvány. Ez természetesen nem sakkfeladvány, hanem koordináták, amiket Sherlockék megfejtenek, és az első helyszínen egy hullát találnak, mellette a skarlátvörös rózsával, ami egy régi (megfejtetlen) bűntényre utal. Innen már könnyű kitalálni a történet folytatását, gondolnánk, és igazunk is lenne, ha nem keveredne a történetbe egy felnőtt magándetektív is, aki ráadásul szintén a hivatásos közeggel szemben, velük vetélkedve dolgozik. Persze láttunk már ilyet is a (krimi/gyerek)irodalomban.

A negyedik kötet, A katedrális árnyéka újra Franciaországban játszódik, a normandiai Évreux-ben, ahová Irene családja költözik. A fiatalok ezúttal titkos társasággal kerülnek szembe, csalókkal, és a kaland természetesen Párizs titkos, földalatti járataiba vezet. Hőseink most is helyt állnak, fény derül Irene származásának titkára.

A könyv végére az is nyilvánvaló lesz, hogy a három barát útjai hamarosan elválnak. Igaz, addig még számos kalandban lehet részük, mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok, hogy az eddig a történeti hűséghez ragaszkodó, Irene Adler alakja mögé rejtőző szerző, aki egyfajta memoárt ír, hogyan oldja fel a klasszikus karakterek (fiktív) életrajzából eredő nehézségeket.

Szót kell ejteni még a könyvről mint tárgyról. Jól átgondolt, szépen kivitelezett borító, keménytáblás kötetek. A belső illusztráció is illeszkedik a kölcsínhez. A gerincük is remekül mutat egymás mellett a polcon. Egyetlen dolgot hiányolok: bár érteni vélem, hogy a köteteket talán önmagukban is önálló történetekként próbálják kezelni, de mivel nem azok, bőven elfért volna egy szám vagy valamiféle szimbólum a gerincen.
És nem szabad említetlenül hagyni Todero Anna fordítását. Kölcsön kellene kérni Sherlocktól a nagyítóját, hogy hibát találhassunk benne.

_________________________________________________________________________________________________

Arsene_Lupin_in_Case_ClosedArsène Raoul Lupin, az úri csirkefogó, 1874-ben született Henriette d’Andrésy és Théophraste Lupin fiaként. A fiktív karakter 1905-1935 közt húsz regényben és két színdarabban is felbukkan megalkotója, Maurice Leblanc tolla nyomán. Lupin személye a detektívregény történetének fontos állomását jelenti, úgy tartják, az ő megjelenésével került át elsőként a figyelem a nyomozóról az elkövetőre.

Ekkor születik meg Allain és Souvestre tollából Fantômas is.

Az érdem valójában az angol Ernest W. Hornungé, aki A. J. Raffles alakjával alkotta meg a sármos, úri csibész alakját. Az én kedvencem viszont az amerikai szerző, Lawrence Block teremtménye, Bernie Rhodenbar, aki egyrészt a “betörők úriembere”, másrészt a személyes krimitörténelmemben első figura a sorban, aki csetlik-botlik, hidat képezve ezzel a modern krimi indítékokat vizsgáló iránya és a romantikus Robin Hood-féle karakterek közt.

Arsène Lupin figurája mindenesetre kihívás volt Sherlock számára. Erre reagált remekül a krimiirodalom egyik leghíresebb szerzőpárosa, Boileau és Narejac, amikor megírták az Arsène Lupin kontra Herlock Sholmes esetet, amiben természetesen a magányos hős, Lupin nyer. (Ne feledjük, az 1950-es években járunk. Érdekesség, hogy a Vertigóból Hitchcook készített filmet.)

_________________________________________________________________________________________________

irene adler

Irene Adler, később Norton rögtön az első Sherlock-történetben felbukkan, a Botrány Csehországban címűben. A művet 1891-ben a The Strand Magazine-ben adták közre Sidney Paget illusztrációival. Adler 1958-ban született New Jersey-ben, operaénekes (kontraalt), primadonna a Varsói Operában. Az első novellától kezdve ő lesz Sherlock Holmes számára a NŐ.

_________________________________________________________________________________________________

holmes_faceSherlock Holmes Sir Arthur Conan Doyle fiktív detektívfigurája, minden idők legismertebb nyomozója. 1891-ben kezdi a pályafutását, 1893-ig huszonhárom róla szóló novella jelenik meg.

Doyle egykori tanáráról, az edinburghi Joseph Bellről mintázta nyomozóját, őt skótosította. Watson figuráját megjelenésében önmagáról mintázta, személyiségébe a “fajankó olvasót” is belegyúrta.

_________________________________________________________________________________________________

krimiZárásul, érdekességként egy kis krimitörténelem.

Az enigma a detektívtörténet legrégebbi őse, az irodalmi egysejtű, amely magában hordozza a műfaj magvát, a rejtélyt.
A kiindulópont – a mindenki által ismert Oidipusz-sztori előtt – Kínába vezet, egy bizonyos Dee bíróhoz. Az ő feljegyzett történetei az első krimik. A kínai birodalomban sokféle feladatot láttak el a kerületi bíróságok: anyakönyvvezetés, adóbehajtás, földtulajdonok, bűnesetek felderítése. Maga a bíró volt a nyomozó. Elítélni csak beismerő vallomás után lehetett valakit. Ha azonban a vádlott a kínzás következtében meghalt, a bírót és segítőit is halálra ítélhették. Ezért a bírók az emberismeretükre és elmés megoldásaikra hagyatkoztak.

Irene Adler történetei az 1870-es évekig  visszanyúlnak, és kiválóan adaptálódnak azoknak az éveknek a társadalmi környezetéhez, ami a detektívregény kialakulásának egyik alappillére. A 19. század divatja, a gothic novel (Walpole, Redcliffe, Mary W. Shelley) a viktoriánus életformából eredő visszásságokból ered. (Itt jegyezném meg, hogy a gothic novel az alapja a mai steampunknak.) Pletykák, botrányok, családi titkok, ezek pl. a Miss Marple-történetek központi témái. A filozófiai irány pedig az empirizmus.

További közvetlen előzmény az újságok fekete krónikája. Ezek a bűnügyi hírek a mese formai jegyeivel megfogalmazott cikksorozatok. Csak egy egyénített hősük van, stílusuk mindig azonos. (Feltehetően ugyanaz a tudósító írta őket.)

_________________________________________________________________________________________________

A tanításhoz kiváló oktatási segédanyagok találhatók a Tanári Kincsestár Magyar irodalom címet viselő mappájában, a Szórakoztató irodalom gyűjtőnév alatt.