Shona Innes klinikai és törvényszéki pszichológus sorozata olyan tükör, amelyben én a nevelési elvek deficitjét is látom. A sorozatról Kingával itt írtunk. Most az egyik részt veszem górcső alá, azt, amelyik a legjobban elgondolkoztatott, hogy milyen is számomra az ideális játszótér. Vagy mitől nem az.

A játszótér olyan, mint a dzsungel című rész azt sugallja, hogy a felnőttek nem merik a gyerekekre bízni a játszótéri konfliktusok megoldását.

„Az is lehet védettebb állapot, / ha vigyáznak ránk vénebb állatok.”

Mintha a játszóterek szabványoknak megfelelő biztonságához hozzátartozna a felnőtt jelenléte. Holott a legizgalmasabb történetek, amelyeket felnőttkorban mesélnek az emberek, olyan esetekről szólnak, amikor az illető gyerekként nem volt szem előtt. Persze, sok ilyen történet a hegeink  története…

Nagyon fontosnak tartom, hogy beszélgessünk a gyerekekkel a játszótéren is érvényes viselkedési szabályokról. Shona Innes szerint, bár jelen van a felnőtt, mégsem szégyenítheti meg, nem büntetheti meg az agresszív gyereket, inkább a bántalmazott gyereket készíti fel arra, hogy hogyan viszonyuljon az agresszívhez. „elkerülhessék a kis vadat, / akiről tudni, hogy bánt másokat”. Véleményem szerint hagyni kell a gyerekeket, hogy megoldják a helyzeteket: hogy a nagyobbak megvédjék a kisebbeket, hogy többen összefogjanak a játszótér „tigrise” ellen.

Vannak olyan tanácsok, amelyekkel maximálisan egyetértek, például azzal, hogy ha valakit bántanak, ne tűrje:

„Ha valaki tényleg, direkte bánt, / csapj akkora zajt, mint egy elefánt! / Hogy megtudják a többiek, / mi történt , és segítsenek…”

Tényleg minden lehetőséget számba vesz a szerző,  hogyan találja fel egy gyerek magát a játszótéren, és  milyen helyzetek állhatnak elő.

  • Legyen jóban több gyerekkel, és akkor mindig akad játszótárs.
  • Lehet egy eldugott zugot keresni, és egyedül lenni. Sok gyerek számára gondot jelent az egyedüllét, ha nem éri őket egyfolytában külső inger, unatkoznak. De ott van a lehetőségek között az is, hogy egy ilyen eldugott  helyről ki lehet nézni azt, aki veszélytelennek tűnik és hozzá csatlakozni.
  • Mosolyogjon a gyerek, még akkor is, ha bántja valami, mert a morcosakat elkerülik általában a többiek. Ezzel nem értek egyet, pont ilyen esetben kellene a felnőtthöz fordulni, amikor a szomorúságot nem képes egyedül legyőzni.
  • Azt is nagyon jó javaslatnak tartom, hogy azoknak, akik másokat bosszantanak, lehet játékötletet adni.

A szentencia pedig így hangzik: „Ha elégedett minden állata, / csak úgy kerek a dzsungel élete.”

Jó lenne, ha ez az ideális állapot uralkodna mindig a játszótéren!

Van egy dolog, amit én hiányolok, mert ahol én élek, ott nincsenek körbekerítve a játszóterek, még azok sem, amelyek az úthoz  közel helyezkednek el, a játszótérről nem szabad kiszaladni, valamint, hogy hol az a határ, ameddig el lehet távolodni a játszótértől.

A hét éves lányomat is megkérdeztem, hogy miért ajánlja ezt a könyvet a gyerekeknek. Az ő kedvence a sorozat internetről szóló része. Rövid beszélgetés után ezt mondta:
“Ezt a hármat írjad: 1. mert rövid. 2. mert verses. 3. mert gyermeknyelven van írva.”
És ez utóbbi a legfontosabb, hát bátran ajánlom én is a gyerekeknek, és a szülőknek egyaránt.

A játszótér olyan, mint a dzsungel
Szerző: Shona Innes
Fordító: Varró Dániel
Illusztrátor: Agócs Írisz
Kolibri 2014

Írta: Demeter Éva
Szerk.: N.Eszter