Sikó Barabási Eszter első meséskönyvéről Kingával közösen írtunk ajánlót. A szerző második könyvét a szintén Sepsiszentgyörgyön élő Dávid Kátai Eszter illusztrálta. Ezekben a mesékben is szerepelnek a szerző gyerekei: Sári és Samu. Vagy ők maguk a főszereplők, vagy ők a mesehallgatók, akik beleszólnak és alakítják a mesét. És olyan mese is akad, amelynek a végén a szerző kiszól az olvasóhoz, hogy a gyerekek ott vannak mellette, épp belealudtak a mesehallgatásba.

A kötetet A derűosztó című mese nyitja, amelyet nyugodtan nevezhetünk a szerendipitás, azaz a „ráébredés” meséjének: „–Tessék Vendel vedd el, vedd el! – kínálkoztak az örömök, a vaskos jószerencsék”. És a mosolyogva született Vidám Vendel ezt meg is tette, cukrászinasként derűjét a süteményekbe sütve adta tovább az embereknek. Amikor pedig szárnyai nőttek, és megakadályozták a cukrászmesterség gyakorlásában, akkor postásnak állt, és jó hírek formájában közvetítette a pozitív életszemlétetét.

A szerző második könyve a mesék típusát tekintve változatosabb, de folytassuk a szemlét azokkal a mesékkel, amelyek a régebbi mesékre emlékeztetnek. Például A kosár hőse című mesében a tűk szóródnak ki a dobozból. Mágnes Móric segítségével Sári elkezdi összegyűjteni a tűket, de Vas Szegfrid leszerelte Mágnes Móricot, ezért Gyűszű Győzőt húzta az ujjára Sári és így sikerült visszatenni a tűket a dobozba. A Pettyes című mesében egy falra ragasztott zöld pötty basáskodik a bútorok felett mindaddig, amíg anya el nem távolítja. A Sufni című mesében is megelevenednek a tárgyak, akiket a Feledés Homályától  Déditata ment meg azáltal, hogy oda dobja a hallókészülékét neki, hisz már nincs szüksége rá: megbarátkozott a csenddel, és megtanult szájról olvasni.  A Szárnyak című mesében egy kiszáradt fenyőfa emlékekből, vágyakból, reményekből varr magának szárnyakat, segítségükkel kirepül a kertből, otthagyva apa vigaszataló szavainak a szomorú anyát, aki a kiszáradt fenyőt gyászolta.  A Zacskómadár című mesét egy papírzacskó ihletett, amelyet felkapott a szél. Egyik kedvencem, mert a mese kéri, hogy kézműves foglalkozás kövesse: papírzacskóból madárkészítés.

csillagvandorkep1A perspektívaváltás teszi izgalmassá a Rézcsókák meséjét, akik hálából a cipóért, Sárit egy lepedőn  a magasba repítik. A feszültség akkor oldódik, amikor Sári ismét teljes nagyságában látja apát, és átölelheti.  A legerőteljesebb mese A kőhal címet viseli. Békés Béni csalódottságában egy kőhalat táplál gonoszsággal. A kőhal óriásira nő, ereje elhatalmasodik. Béni tehetetlen vele szemben, de az erdő segítségével legyőzik a gonoszságot megtestesítő kőhalat.

Vicces mese a Buszkaland, melyben az utasok legyeket adnak, amiket a buszvezető beenged a motorba, ahol azok a zümmögésükkel hozzák mozgásba a járművet. Csakhogy ha valaki nem ad legyet, akkor nincs elég légyerő. A mese végén pedig az is kiderül, hogy miért van szükség a minden ízű varázscsokira.

A Gyom Gyurka nagy napja című mesének a zárómondata valószínűleg az a rím, amiről a szerző a könyvbemutatón azt mondta: addig motoszkált a fejében kérve, hogy írja be egy mesébe, míg végül a szerző ezt meg is tette: „Idefigyelj gazvilág! Minden gyom lehet virág, hogyha egyszer megtalálta a maga Sáriját.”

csillagvandorbemutato

A Tulipános című mesében Sári Tulisárává változva megy le a földalatti világba, ahol a népmesék hőseihez hasonlóan a két vakondtól megszerzi az aranyszirmot.  Szintén népmesei ihletésű Kamill meséje. Kamill, a farkaskölyök találja és menti meg tilinkószóval a tó királyától egy asszonynak a három éve eltűnt fiát.

A Tavaszítók című mesében Samu és Sári megtudják Bohókától, a város bolondjától, hogy azért nem érkezik a tavasz, mert baj van az évszakórával. Együtt egy másik világba kerülnek, ahol csak úgy sikerül az óramutatót a télről a tavaszra mozdítaniuk, ha az egész várost segítségül hívják.

Nagyon szép a könyv befejezése: a Bajtársak és a Csillagvándor című mesék párt alkotnak, az elsőben déditata a régi busszal emelkedik a felhők fölé, a Csillagvándorban pedig egy mézillatú kistestvér érkezik a családba.

Dávid Kátai Eszter színpompás, harmonikus illusztrációi remekül illenek a szövegek világához. Ő végezte a tördelőszerkesztői munkát is, melynek eredményeképpen egy megjelenésben is izgalmas könyvet tarthatunk a kezünkben. A cukrászpult, a sufni, a szobabelső, az erdő- és mezőrészletek gazdag kidolgozottságán kalandozhat a szemünk.

Akkor lenne tökéletes számomra ez a könyv, ha egy profi szövegszerkesztő munkájának az eredményét is tapasztalnám.

Közös olvasásra minden család számára ajánlom! A könyv Budapesten az Anima könyvesboltokban kapható.

Csillagvándor

Szerző: Sikó Barabási Eszter

Illusztrátor: Dávid Kátai Eszter

Tortoma Kiadó, Barót

2015

Hírdetés