covers_328179Rácz Stefán Tibor könyve erősen zavarba hozott.

És itt most némi személyes és szükségesnek vélt kitérő következik.
Nem akartam írni a könyvről, ezt nagyjából a 2. fejezet nyitómondata után tudtam:
„Engel Dávid a lábait szorosan egymáshoz zárva, a kezét pedig idegesen a zsebébe dugva álldogált…”
Azok, akik nem értik, mi a gondom a mondattal, kérem, ne olvassanak tovább. Akik értik, értik azt is, hogy ezen a ponton megnéztem, ki szerkesztette a könyvet.

Spoileres lesz, most szólok.

A téma jó, gondosan kiválasztott. Cybermobbing, elitgimi, titkok és hazugságok. Homoszexualitás. Már csak ezért is érdekelt, hogyan nyúl hozzá a kérdéshez. A műfaj is találó, Rácz ismeri a chick-lit szabályait, jól alkalmazza őket, szépen viszi a témát a végkifejlet felé.

Az elbeszélés két szálon fut, Engel Dávidén E/3-ban és Petráén E/1-ben. Ezen sokat gondolkodtam: ha a cyber és valódi mobbing áldozatául esett Petra maga mesélheti el a történetét, akkor a homoszexualitását titkolni kényszerülő, hatalmi játszmába került és érzelmi erőszakot elszenvedő Dávid vajon miért nem?
A vége felől nézve a történetet nyilván arról volt szó, hogy Petrát a szerző közelebb akarta hozni, hogy azonosulni tudjon vele az olvasó, s megértse, hogy jutott el oda, hogy puskát ragadva lelője a kínzóit.

Néha, például az anya-lánya viszony ábrázolásában még elbírt volna több mélységet a történet, ahogy valójában az egész könyv is.

A műfajnak és azon belül a gimiregényeknek megvannak a maguk sajátosságai, kliséi, ezeket Rácz Tibor jól ismeri és ügyesen alkalmazza. Egyáltalán az egész lányregény műfajban abszolút otthon van.
Azt nagyon nem szerettem, hogy nyelvileg sincs megszerkesztve a könyv, sok volt a képzavaros, stilisztikailag helytelen mondat.

Azt viszont szerettem, hogy Rácz a populáris irodalmi műfaj szabályainak megfelelően hozzá mert nyúlni a témához, megszólította és érzékenyítette az olvasóit. Olyat pedig szintén csak a külföldi ifikben láttam eddig, mert a magyar ifjúsági irodalomban a kiadók abszolút nogo-ja, hogy a szerző a gyorsan avuló zenei mainstreamet is be merje emelni, és felhasználni a szereplők és a történet árnyalására.

Rácz Stefán Tibor könyve számomra olyan, mint egy rosszul kalibrált fényképezőgéppel lőtt pillanatfelvétel. Messze nem tökéletes, de határozottan van benne valami.