Mit olvastunk a nyáron?

Elkezdődött az új tanév, a gyerekek iskolások, óvódások lettek, és mi, szülők is visszataláltunk a hétköznapjainkba a nyári szünet után. Ismét rutinból megy a reggeli kakaó, a zabkeksz az uzsonnásdobozba, „tornacucc rajzcuzz technikacucc bérlet zsepi megvan?”, és persze, ahogy a reggeli rutin, úgy az esti is: takaró, puszi, mese.

És az évi szeptemberi kötelező kérdés a többiekhez: Ti mit olvastatok a nyáron?

Megkérdezzük mindig egymást, hiszen ez a mi közösségünk elsődleges alapja: a gyermek- és ifjúsági könyvek iránti szeretetünk, és megkérdezzük azért is, mert szeretjük egymást, és törődünk egymással. Nem utolsó sorban pedig azért, mert merítkezünk is: nemcsak egymásban és egymásból, hanem merítkezünk egymás olvasmányélményeiből is.

Merítsetek ti is, kedves olvasóink!

Kata

A nyár legnagyobb kihívása nem is a mit olvassunk, hanem a mikor kinek mit olvassunk problematikája volt. A kettő és fél éves gyermek éppen Boribon– és Kipp Kopp – korszakát élte. A nyolcéves Gyűrűk urát és Narniát követelt, amikor épp nem a Rév Fülöp és Nyár Lőrincet. A középső gyereknek (hat és fél éves) pedig az egyik halmaz még túl korai, a másik pedig már lejárt. Így történt, hogy a közös halmazt az ő igényeihez szabtam: amíg Ottfried Preusler Kis boszorkáját és Kis szellemét, majd Uni Lindell Rém Rozi és az éjjeli tanoda, és Will Mabbit Mable Jones és az Ijesztő Kukac című könyvét olvastuk, mindenki jelen volt, noha a legkisebb ilyenkor csak építőkockázott, vagy babázott csendben. Más könyveket pedig, amik csak a nagynak mentek, akkor olvastam, amikor a lányok már aludtak. Ilyen volt Timo Parvela Kepler 62 című könyve (elég egy csillagász neve a címbe, és a gyermek be van szippantva), ami egy elég érdekes, kiskamaszoknak írt disztópia első része, és nem tudom, hogy én, vagy a fiam várja-e jobban a folytatást. Jeney Zoltán lovagregény-trilógiájának harmadik részét már hivatkoztam, és szándékkal nem befejező kötetet írtam, mert családilag bízunk a folytatásban. A nagyszülők jóvoltából a gyerekek megismerkedtek még Dr. Doolittle (Hugh Lofting), és A hétfülű szamár meg a háromfülű nyúl (Paulini Béla) kalandjaival is.

A nagyszülőknek hála én is olvastam, csak a magam örömére. A nyár legnagyobb hatású magyar könyve Elekes Dóra Dettikéről és más IsteNEkről című könyve volt. Ez egy kivételesen sokrétű, szellemes, igényes, sokat mondó, bölcs, szívszorító, vicces és felemelő írás, őszintén remélem, hogy sokan felfedezik maguknak. Felnőtteknek szóló irodalomban is találtam kincseket: F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve maga a szomorúságba oltott emberség (és nagyon megérdemelne egy szépen szer-kesztett, igényes kivitelben nyomtatott változatot világraszóló promócióval). Tony Judt-tól a The Memory Chalet című könyve – amiben sziporkázó elmével egy beteg testbe zárva az élettől búcsúzik – volt az első, amit olvastam, de biztosan nem az utolsó. És végül: egész nyáron velem volt Tóth Gábor Attila Életfogytig szabadláb – alkotmányjogi karcolatok című kötete, amit nem egyszerűen olvastam, hanem hordoztam magammal, és hordozni szeretnék jó sokáig.

Kinga

Én azt hittem a Harry Potter-láz már teljesen kihunyt a 11 éves fiamban, aki a harmadik kötet után kijelentette, hogy abbahagyja a sorozatot. Mégsem így történt. A nyár elején végigkalandozta a szinte 700 oldalas meseregényt, majd egy másik sorozatnak fogott neki, ezúttal egy kortárs magyar írónő tollából. Bosnyák Viktória Tündérboszorkány sorozatának három kötetével pár nap alatt végzett. Miután pedig észrevette a legújabb Bosnyák-kötetet a kezemben, és meglátta a rajzokat, már nem is volt hajlandó letenni a nagyobb kamaszoknak szóló könyvet. Most a Manó kiadó által nemrég megjelent (A) cukrozott omlettbe kóstolt bele.

Áront, aki 9 éves, még noszogatni kell az olvasásra. Az alkunk: 3 hónap vakáció, 3 könyv. Az első Kertész Erzsi merész nyelvi humorral megírt, poénos ÁllatZoojával (Cerkabella, 2016) könyve volt. A dzsungel után képzeletben Berlinbe utazott (Zágoni Balázs, Barni Berlinben, Koinónia, 2008), végül a Göröngyös Úti Iskola (Kertész Erzsi, Helló, felség, Cerkabella, 2016) II. B osztályba csöppent.

A tanító néni kérése a nyárra tíz, olvasónaplóba is rögzített mese elolvasása volt. Ezeket két új kötetből választotta ki: Boldizsár Ildikó Mesék az élet csodáiról (Magvető, 2015), illetve Bajzáth Marcsi Népmesekincstár sorozatának nemrég megjelent III. kötetéből (Így megyek az iskolába, Kolibri, 2016). Gyönyörű kötet mind a kettő.

Esténként pedig Robert Munsch Örökké szeretlek könyvét olvastam nekik: ez a csodálatos könyv mindent elmond helyettem arról, amit úgy hívunk hála és szeretet.

Rét Viki

Ezen a nyáron mi röhögtünk.

Valahogy folyton vicceseket olvastunk, és az egyik legviccesebb és legcukibb az Apa, irány a tenger! volt. Nem tudjuk megunni, már látom, hogy évszakfüggetlenül fogjuk olvasni. A másik a Tündérbodár volt, amitől féltem a címe miatt, de őrülten vicces, jó könyv. A két régi mellé pedig akkor még egy újnál is újabb: A fürdők rémét nem lehet letenni, és olyan jókat kacagtunk rajta, hogy amikor vége lett, kezdtük elölről. Magamnak Polly James Diary of an Unsmug Married című könyvét olvastam. Imádom az angol (ez esetben wales-i) humort.

Nyulász Viki

Mi a nyarunk nagy részét Ruminiékkel hajóztuk végig, Berg Judit jóvoltából. Szívmelengető élmény volt a Balaton partján ülve habzsolni a szerintünk nagyon parádésra sikerült zárókötetet. A következő olvasmányunkat Esterházy Péter hangjával a fülemben olvastam fel… Per Olov Enquist: A három barlang hegye című könyvét, hiszen azt az ő előadásában hallottam először. Mit is mondhatnék most. A mesélést, a gyereket komolyan kell venni – ahogy ezt nagyapa teszi az unokáival, Minával, Moával, Iával és Marcusszal. Az utolsó könyv, amibe még éppen suli előtt vágtunk bele, a Sári, Samu és a titkok volt, Andrus Kivirähk-tól. A megkapó történet, az eredeti fantáziával megáldott író meséje egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Nagyokat kacagtunk, és úgy elmerültünk a szöveg finoman árnyalt színeiben, ahogy a házmester a saját álmában.
Fő felnőtt olvasmányom a számos novella és vers mellett Péterfy Gergely pikáns és magával ragadó regénye, a Kitömött barbár volt.

Réka

A nyarunk elég mozgalmasan telt, egyévesünkkel hoztuk-vittük, cipeltük is a kedvenc könyveinket mindenfelé. Magyarul szerettgettük Graffalót, Maszatot, Boribont, a Kerekítőket, Jakob Martin Strid Hihetetlen történetét az óriás körtéről. Kisvakond könyveit lapozgattuk otthon, repülőn, kocsiban, utcán, láthatatlanul is hozzánk nőttek. Nagy kedvenceink lettek Hanne Türk Alex kisegérről szóló könyvei, Klaas Verplancke katalánul megjelent könyve, a Què fa la gallina? (Mit csinál a tyúk?), Romeo P. , francia szerző könyvei a kis zebráról, Emilióról (a francia kiadásban Émile). És kaptunk két gyönyörűséges német nyelvű könyvet ajándékba. Egyik egy pop-up könyv, Simona Dimitri rajzolta, Usborne Verlag írta,  So wohnen tiere (Így élnek az állatok)  címmel, a másik Mies van Hout könyve (ezt minden kisgyereknek megvenném!!!!), a Freunde (Barátok). Ezek mellett a nyárba robogtak velünk a tavaszi kedvencek is, Lucy Cousin katalánul megjelent pop-up könyvei Maisyről, a kisegéről.

Számomra a nyár egyik meglepetése Toon Tollegen mesekönyve, a Mindenki más születésnapja, Egri Mónika rajzaival. Friss, ízes humorú, váratlanul rövid és csattanó történetek. Egri Móni rajzairól csak áradozni tudok. Most is.

Nóri

Listába jegyzeteltem nyári olvasmányainkat, és lám, a lista váratlanul azt üzente, nézzek csak oda jobban, hisz ez itt mind ajándék. És tényleg! Óvodás, névnapi, testvéri, baráti, boldog-csütörtököt hozó ajándékokat olvastunk:

Olvastunk Majdnem egy tucat királylányt, mert királylányos mesékre olyan házban is szükség van, ahol a lánycsemete nem hord szoknyát, hajcsattot meg pláne nem. Simon Réka Zsuzsanna könyve úgy lazint a berögződött gender sztereotípiákon, hogy közben lányolvasóihoz hűséges marad és megértő tud lenni. Olvastuk Rose Lagercrantz boldogságos sorozatának harmadik részét, a Boldogság mostanában címűt, hogy megértsük, néha bizony sírás kövezi az öröm útját. Olvastuk és nézegettük Karina Schaapman csehül megjelent könyvét (Egerek háza), melyben egy cuki plüssegér-világ elevenedik meg afféle liliputi-mese-szobrász-építész műremekként. Olvastuk Kertész Erzsi Állatkávézoo-ját, nagyokat derülve a friss nyelvezettel írt, fántaziadús és humoros szituációkon. Olvastuk a cseh Markéta Pilátová Kiko és a papírlepke titka című könyvét, amelyben egy japán kislány érkezik Csehország egy kis városkájába, hogy ott rejtélyek nyomába eredjen és meg is fejtse azokat. Olvastunk igaz mesét Krauss-ról, a gőzmozdonyról Demeter Éva képeskönyvében, amelynek varázsát többször el kellett ismételnünk: ebben a mesében minden szó a mi életünk paraméterei szerint is igaz.

Olvastuk Kamort, a Nyulász-trilógia befejező részét, álmélkodtunk a lezártnak hitt történet megannyi újonnan kinyitott ösvényén, kacskaringós fonalán, a halottakból való feltámasztás varázsán meg egyenesen nem bírtunk napirendre térni. Olvastuk Hamish és a rémdermesztőket. Dannyi Wallace könyve azért tetszett, mert a rémületet és undort páratlan humorral egyensúlyozza ki, s (szülői megjegyzés következik) az egyébként enyhén lusta olvasópalántákat is olvasásra bírja. S olvassuk, olvasgatjuk szájat tátva, lelkes szívvel a másik nagy igaz történetet, Ernst E. Gombrich Rövid világtörténet fiataloknak című zseniális könyvét (pontosabban annak cseh fordítását), melyben többek között az is kiderül, hogy a történelmi múlt legalább olyan érdekfeszítő mint a legizgibb fantasy regény, csak legyen, aki értve és átérezve tudja megláttatni velünk a lényeget.

Felnőttként pedig Závada új regénye, az Egy piaci nap volt az az írás, ami a legnagyobb hatással bírt. Legfőképp talán azért, mert értjük nagyon jól, értjük szomorú szívvel, miért kell ezt a valóságban gyökerező történetet ma újra elmesélni.